A kis történeteim annyi lájkot kaptak mostanában, hogy igazán elbírok már némi nemtetszést. Mondjuk, két lájk. Egy. Egy sem. Sőt. Ismerőseim száma átmegy negatívba. Apropó: ez utóbbiról eszembe jutott, mennyire meglepődtem, amikor a tizennégy éves korom óta barátom nővére megsértődött, és onnantól nem akart ismerni, azaz kizárt ismerősei köréből. Azelőtt soha nem tapasztaltam ilyet, igaz, nem is jártam a faceboookon. Akkor volt harmincvalahány esztendeje, hogy először beszéltem vele. Most akkor kitörölte az emlékeit? - hüledeztem. Aztán rájöttem, hogy ez itt a legsúlyosabb retorzió. Mintha azt mondanám valakinek, hogy ha nem tetszik, amit csinál, öltözhet tőlem feketébe, csakazértis sárgának fogom mondani.
Na mindegy. Mindegy az a pongyolaság is, ahogy ma fogalmazok. Rengeteg írnivalóm lesz még idén, legyen ez szünet. Sőt. Volt egy barátom, aki nem túl sűrűn látogatta gyermekét. "Legyen az ünnep", mondogatta, amikor megkérdeztük. Hát, legyen az is ünnep, hogy élvezhető, amit írok.
Nyilván feltűnt a kedves Olvasónak, hogy mostanában kevesebb a lapomon a politika. Egyrészt elmondtam már mindent, amit akartam, másrészt végtelenül unom. Végtelenül, a mai Bajnai-féle egyezkedésig bezárólag. A "baloldal"-nak, mint tudja azt a csecsemő is, mint leírtam magam is párszor, semmiféle más választása nincs. Ami eddig történt, csak a koreográfia része volt. Násztánc. Nem akármilyen násztánc persze: a fiatal lajhár násztánca (szétterített farktollakkal), de mégiscsak násztánc. Futok még néhány kört, nehogy azt higgyétek, kurva vagyok. Az új tyúk monológja az udvaron. Az összevissza-beszélés (Mesterházy is, Szanyi is) már fel sem tűnik. Hiszen minden az, mindkét oldalon. Szóval mindenkit be fognak venni. Senkinek sem kell aggódnia. Senki nem marad le az ökrösszekérről.
"'Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez,
„A csillag vissza fog vezetni majd
A mult időknek boldog emlékéhez,
Ha elszakaszt a sors egymástul minket.”
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott."
Senki nem marad le, polgártársak. Legfeljebb ti, de az kit érdekel? Titeket a legkevésbé, úgy tűnik. Nekem van időm. Nektek nincs. Gondolhatjátok fordítva is, ez sem változtat semmin.
Nem fogom elkövetni Marx hibáját, aki 1848-ra várta a szocialista (kommunista) forradalmat. De akkor még keveredett a romantika a realizmussal. Mindenesetre Engelssel jól szórakoztak a Kommunista Kiáltvány megszövegezésén. Méghogy kísértet, hahaha. Veszik majd, mint a cukrot. Eszik, mint kacsa a nokedlit. Vették. Ették.
Lesz tehát egy egyesült vesztes baloldal. Mert győztes semmiképp nem lesz. Ha botrány botrányt ér is, ha az összes választási bizottságnak csalnia kell is, akkor sem lesz. Nem lehet. És most - fogódzkodjon meg, drága Olvasó, mielőtt töröl - kénytelen vagyok azt írni, hogy ne is legyen. Nem csak azért, mert nem lesz képes utána kormányozni. Ebbe bele se gondolnak. Nem akarnak belegondolni. Amikor még tavaly év végén erről beszéltünk egy igen neves baloldali közíró-közgazdásszal, ő azt mondta, akár a Jobbikkal is összefogna, hogy az Orbán-rezsim megbukjon. Mintha én azt mondanám, hogy akár az ördögöt is befognám a szekerembe, csak ne az legyen hatalmon, aki nekem nem tetszik. Húzza, bármi áron. Nem gondolkodom tovább. Nem akarok tovább gondolkodni. Kurvára elegem van a fosásból, az izzadásból, a hányingerből. Bármit beveszek, amitől megszűnnek. Érdekel engem, hogy a mérgek továbbra is a testemben maradnak? Érdekel engem, hogy a betegség nem szűnt meg, csak a tünetei csillapodtak ideig-óráig? Érdekel engem, hogy itt az alkalom - mert a betegség manifesztálódott - a valódi gyógyulásra, ha egyszer kellemetlen? Érdekel engem, hogy legjobb esetben is oda kerülök vissza, ahonnét megbetegedtem?
Az ördöggel nem lehet jól járni. Nem csak a náci ördöggel, de a viszály ördögével sem. Amely most csak háttérbe húzódik, hogy alkalom adtán annál pusztítóbb erővel térjen vissza.
Édes Olvasó: ezek fognak kormányozni? Kéz a kézben, ahogy eddig soha nem sikerült nekik, amikor tényleg kormányozhattak volna? Kéz a másban, mondaná Fekete Pákó, korunk mesterdalnoka. Vagy más a kézben. Én fogom a te tököd, te fogod az enyémet.
Mindinkább értékelem Gyurcsányt. Eddig is értékeltem - le is írtam -, most is értékelem. Ő legalább tud beszélni. Róla legalább hihető a szenvedély. Pontosan ugyanazt képviseli, mint Bajnai - Mesterházy már nem, annál sokkal kisstílűbb -, de megszenved érte. Őt a vére is hajtja. Sőt: leginkább a vére hajtja. Egy Danton veszett el benne. Nem is Danton: egy Károlyi Mihály. Minden kiállást becsülök, még az ellenfélben is. Minden tüzet. Minden jó retorikát.
Gyurcsány ellenfél? Hát hogyne volna az. Az egész baloldal ellenfél. Az egész jobboldal ellenfél. Már csak azért is, mert a "bal" nem bal, a "jobb" nem jobb. Sem átvitt értelemben, sem nem átvitt értelemben. Még többet is mondok. Az igazi ellenfél az, amit ma baloldalnak neveznek. A jobboldal csak bóvli. Kínai póló. Nem ruha, bár hasonlít rá. Ezért kell az egész hóbelevancot, baloldalostól-jobboldalostól áttenni egy ártalmatlan kategóriába, egy körülkerített játszótérre, ahol senkinek sem árthatnak. Nem megszüntetni, mert azt nem is lehet, hanem a hobbikkal egy szintre hozni. (Nem akartam rögeszmét írni, oly sokszor leírtam már.)
De erre még nem tetszettek megérni. Nem baj. Megjön majd az is.
2014. 01. 06.