Írt nekem egy kedves barátnőm privátim egy e-mailt. Sőt kettőt. Az elsőben azt mondta, hogy ő is utálja ezt az egész hajcihőt, vagyis a politikát, de mit tegyen, bele van kényszerítve. Hozzátette, hogy a HMP sem megoldás. Azt válaszoltam neki, hogy a HMP valóban nem a megoldás - ebben is különbözik a megoldásbajnokok pártjaitól, a Fidesztől Bajnaiig -, de az első lépés a megoldás felé vezető úton. Az első stáció, ha elfogadja a kedves Olvasóközönség, ha nem. Ameddig nem fogadja el, lesz neki Orbán, Gyurcsány, Bajnai, Vona, illetve ezek alteregói, orrvérzésig. A szó szoros értelemben orrvérzésig.
Most akkor mondhatnám azt, hogy mit érdekel ez minket? Nem a mi szerencsénk, vagy szerencsétlenségünk. De a miénk is, vethetné közbe a már ellenérzéseket táplálni kezdő Olvasó. Nem. Hogy az ember nyer vagy veszít egy szituációban, az egyes-egyedül tőle függ. Ha rám szakad az OTP, ugyanúgy lehetek boldogtalan, mint ahogy nincstelenül is boldog. Tessék megkérdezni egy tálibot, hogy mi a fontos az életben. Ha a tálibtól finnyogunk, mert az ugyebár egy elvakult fanatikus, tessék megkérdezni egy átlag indiait. Nem Joshi Bharatot, hanem egy átlag hindut, Indiában. Egy szan-t, vagy ahogy jobban ismerik: busmant. Vagy akár csak egy öreg paraszt bácsit Magyarország eldugottabb, szegényebb vidékéről. A nyereség-veszteség az értékrendtől függ. És - most tessék figyelni, mert ha valami, ez aktuális - képzeljen el a kedves Olvasó egy olyan koordinátarendszert, amelynek a negatív tartományában NINCS SEMMI. Minden, ami e világban létezik, ami e világban érhet, a POZITÍV tartományában van. MINDEN. Csak arra kell ráébredni, amire a hajdani zsidó, aki azt mondta: az ember zárt ököllel születik, de nyitott tenyérrel hal meg. NEM VISZ MAGÁVAL SEMMIT. A legtöbbször, tenné most hozzá László András, kereszténység ide, kereszténység oda, MÉG SAJÁT MAGÁT SEM. Sem a lelkét, sem a szellemét, semmit. A Játékos (Lilávi - szanszkrit) vagy a Játék Ura (Lilésvara) egy másik játékba kezd. Hogy is írtam le ezt annak idején, hogy érthetőbb legyen? Képzeljünk el egy színészt - ez vagyunk mi, Játékosként -, aki mondjuk a Ványa bácsit alakítja. Minél jobb színész, és minél inkább belefeledkezik a szerepébe, annál hitelesebben alakítja. Olyannyira, hogy mind a publikum, MIND Ő MAGA is elhiszi, hogy az a valaki ott a színpadon nem ő, hanem Ványa bácsi. És nemcsak elhisszük neki, elhiszi ő saját magának, hanem ott és akkor tényleg Ványa bácsi jelenik meg. Ez a varázslat. Színházban a színpad varázslata, az életben az élet varázslata. Nincs is ezzel semmi baj mindaddig, ameddig le nem gördül a függöny és a színész vissza nem tér az öltözőbe. Ha átöltözik civilbe, és hazamegy a családjához, ünnepelt művészként annyi szerepet játszhat majd még, amennyit akar. Ha viszont nem saját magaként, hanem Ványa bácsiként hajol meg az előadás végén, és Ványa bácsiként hagyja el a színházat, előbb-utóbb beszállítják egy pszichiátriára. Ahol már se Ványa bácsi nem lesz, se önmaga, csak egy szerencsétlen elmebeteg. A függöny legördülése után Ványa bácsi megszűnik létezni. És a színész is megszűnik létezni, ha nem képes Játékosként kilépni a szerepéből. Csak egy roncs marad utána, ami bár még vegetál, már nem ő. Egy vegetáló hulla. Ami és a valódi hulla között gyakorlatilag semmi különbség nincs az ő szempontjából.
Mintha elkanyarodtunk volna az eredeti témától, drága Nagyérdemű. Sebaj, van, aki épp az ilyesmit szereti ezekben az írásokban. Annyit akartam csak az előbbiekkel mondani, hogy e világ egyetlen értelmes funkciója számunkra az, hogy tanuljunk belőle. Ártani semmiképp nem tud nekünk. El tud venni valamit tőlünk? De hiszen úgyis itt kell hagynunk mindent! Csapás csapás után ér? Nem: leckét kapunk lecke után. Mindegyik ugyanarra szolgál: saját magunk felismerésére. Egyik sem haszontalan. Mindegyik hasznos. Mindegyik pozitív. Egyedül rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e hasznosítani. Nem Orbánon, nem Bajnain, nem Vonán, nem Gyurcsányon.
A HMP egy eszköz. Olyan, mint régen a kurbli volt az autókban, ma az indítómotor. Nem az a dolga, hogy megtalálja a Bölcsek Kövét. Az a dolga, hogy lehetővé tegye a társadalomnak, sőt társadalmaknak, hogy elinduljanak a Bölcsek Kövéhez vezető úton. A mai társadalmak - nem csak a magyar - olyanok, mint egy élősködőktől hemzsegő állat. Már nem képes sem pihenni, sem vadászni, csak ül és vakaródzik. Elhajtja a legyeket, jönnek a szúnyogok. Elhajtja a szúnyogokat, megtámadják a bolhák. Lerázza a bolhákat, ellepik a kullancsok. Belemerül egy dagonyába, hogy megszabaduljon a kullancsoktól, ráakaszkodnak a piócák. A mai társadalmak, kizárólag azért, mert nem akarnak az orruk hegyénél tovább látni, MÉG elhiszik, hogy ez a világ rendje. Ez a "fejlődés". Pusztán azért hiszik el, mert elhitették velük, sőt, erre stimulálták őket, hogy ami az időben az előző után következik, az fejlettebb. Semmi másért. Hát akkor tessenek megnézni egy harminc évvel ezelőtti Schwarzenegger-képet és tessenek utána megtekinteni a kaliforniai ex kormányzót mai valójában. És ha valaki véletlenül nem hiszi el az előbbieket, az is azt mondja, "tudom, hogy ez nincs jól így, de ez a realitás". Hogy egy adott állapot miért realitás, ha a politikáról van szó, és - ráadásul magától értetődően - miért nem, ha például a tudományról, ép ésszel felfoghatatlan. Ezzel a gondolkodással még a pattintgatott kőeszközökig se jutottunk volna el. Feje tetején áll a világ. Feje tetején áll az emberi gondolkodás. Csak vissza kell állítani a talpára. (Tudom, hogy ezt Marx mondta Hegelre, bár épp fordítva állt a helyzet.) A HMP dolga annyi és csak annyi, hogy kimondja végre, amiket ki kell mondani, ha mégoly népszerűtlen lesz is egy ideig, és elindítsa, aminek el kell indulnia ahhoz, hogy ne fulladjunk önnön materiális és szellemi hulladékunk mocskába.
Volt a hölgynek még egy kérdése. Mik a terveim, tudakolta, meddig tart még ez az előkészítő szakasz? Nem tudom. Nem tőlem függ. Még nyugalomban be szeretném fejezni A jó királyt, amit idestova másfél hónapja nem írok. Egyebeket illetően pedig képzeljünk el egy szörfdeszkást. Áll a parton, és várja a hullámot. Várja. DE NEM Ő CSINÁLJA. Valaha - négy évesen - angolul is értettem a Bibliát. Mára elfelejtettem, de némely dolgokra még emlékszem. Például erre: "There is a season of every thing under the Heaven."
Mindennek rendelt ideje van az Ég alatt.
2013. 02. 09.