"Jól fogunk kinézni ha a bírósági ítéletek majd a NÉP igazságérzetéhez igazodnak. Élő ember nem marad a földön", írja Piroska Józsi barátom. Miért is igazodnának máshoz, válaszoltam. Csak néha, kellemetlen ellenlábasok és áldozati (fekete) bárányok esetében. "Igen", mondta ő. "Néha a vérszomjat kielégítik. Ha az kielégül, bármire rá lehet venni a tömegeket. De hát, ez a cél, valóban."
Az igazság mindig napvilágra jön, mondja az evangelista szájával Jézus. Nem egészen így mondja, ő titokról beszél, és a titok néha csak hallgatást vonz, nem hazugságot: a hallgatás hallgatás, a bírálótól függ, hogyan értelmezi. Pilátustól és a főpapoktól.
De a napvilág! A dolgok napvilágban válnak láthatóvá! Nem, hölgyeim és uraim. A napvilágban a dolgoknak CSAK EGY RÉSZE válik láthatóvá. Akár a Hold. Még akkor is, ha eltekintenek attól, hogy a Hold egyik oldala mindig takarásban van. Az a sötét oldal, ami persze éppúgy világos, mint emez, ha ONNÉT nézzük, és a Nap megvilágítja. Akkor viszont ez a sötét. A napvilág nem mindent világít meg. Ebből élnek a fényképészek és fotóművészek. A filmesek és a világosítók.
A dolgok SÖTÉTBEN olyanok, mint amilyenek valójában. Amikor rájuk esik egy fénysugár, nem a teljes képüket látjuk, csak egy TORZKÉPET. Akkor is, ha gyönyörű. Olyan ez, mint a gyönyörűséges iga elszenvedése. Mint a könnyű teher. Vagy, mint az édes mostoha.
És olyan ez, mint az igazság. Az igazság mindig rejtett. Ami előjön belőle, nem az igazság, legfeljebb az igazság EGY RÉSZE. Amit ki-ki saját szájaíze szerint egészít ki. Hiszen nem látja a többit. Ha ez az egész benne marad, saját magában, és nem mond róla semmit, akkor a dolog rendben is van. A TELJES VIZUÁLIS IGAZSÁG A SÖTÉTSÉG. A TELJES VERBÁLIS IGAZSÁG A CSEND. A bárány hallgatása nyírója előtt, ahogy Ézsaiás mondja. Krisztus hallgatása bírái előtt.
Ha bármit megfogalmazok, MAGAMAT fogalmazom meg. Azt a valamit, az én értelmezésemben. Attól a pillanattól azzá válik, hogy a nem látott részét kiegészítettem. Ha kiejtem a számon, ez azzal módosul, hogy KINEK ejtem ki. Minél kisebb nyilvánosságot kap egy tárgyalás, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az ítélet a bíró valódi meggyőződéséhez közelít. Természetesen ez se a vádlottról fog szólni, csak a vádlott egyik arcáról, de legalább nem arról, hogy a legszélesebb közönség mit szeretne hallani. A színjáték az ülnökökre, jegyzőkönyvezőre, ügyészre-védőre, csellengőkre és a felsőbb fórumokra fog korlátozódni.
Az igazi író az íróasztalfióknak ír, mondtam pár napja valakinek. Az igazi asztrológusnak egyetlen képletet kell ismernie, a SAJÁTJÁT. A többi bónusz. A legnagyobb tanítók, Konfuciusztól (Kung-ce-től), Lao-ce-től, Buddhától Krisztusig nem írtak. Mohamed sem írt, csak diktált. A többiek azt sem tették.
Ma reggel azon gondolkodtam, hogy mennyire haszontalan dolog bármit is közzétenni. Ki fog rajta megsértődni? Szele Tamás barátom a héten járt - ha elment - a sokadik sajtóperén. Attól kezdve, hogy valaki kilép a nyilvánosság elé, és véleményt mond valamiről, ezt a véleményt úgy mondja, ahogy a színész megformál egy szerepet. Megpróbál a hallgatóság bőrébe bújni. Ha nem, vagy csak részben, az lesz belőle, ami Tamással történik. És ez nem csak a liberális újságírókra igaz. G. Fodorra, Bayer Zsoltra vagy Pozsonyi Ádámra is igaz. Mindenkire igaz. Rám is, természetesen, attól a pillanattól, hogy valamit közreadok. Már nem magamnak mondom. Szándékosan torzítok. És minél több embernek szánom, annál jobban torzítok. Megpróbálsz az ő nyelvükön beszélni, mosolyognak a barátok. Még ha nem is megy túl jól. Meg. Néha elgyengülök, és meg. És minél inkább megpróbálok, annál távolabb kerülök magamtól. A tárgy pedig végül egy kis pont lesz a messzeségben, aztán már az sem. S ha mindezt figyelmen kívül hagyom? Ha úgy írok, ahogyan nap mint nap megpróbálom, hogy csak én vagyok itt, én, aki írja, és én, mint - Majakovszkij örökbecsű költeménye után - fénykép szobám falán? Akkor jön a sértődés. Kivéve, ha az elejére és a végére berakok valami vonzót. Hadd legyen valami ürügye azoknak, akik szeretnek, hogy miért szeretnek. Ez már eleve beléjük kódolt. A többit meg elfelejtik.
Mit kell tennünk, ha NAPFOGYATKOZÁSKOR - amikor a Napot eltakarja a Hold - felnézünk az égre? Sötét szemüveget - régen kormozott üveg helyettesítette - kell felvennünk. FÉNYSZŰRŐT. És ez nem a Nap, hanem az ELTAKART nap.
A nyilvánosságra hozatal olyan, mint a megvilágítás. Már akkor is torzít, ha csak egy sugár vetődik valamire. Vakít. Mintha a megvilágított tiltakozna. Visszaver. Minél nagyobb a világosság, annál inkább. A végén már csak a vakító fény marad. Aztán megvakulunk.
S onnantól el lehet kezdeni látni, mosolyogna bármely zen-mester.
2016. 01. 28.