Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

(a Fekete Hold)

Aki ezt az írást kérte tőlem, egyben azt is hozzátette, hogy nem a Wikipédiára, Hamvas Bélára vagy a vonatkozó történetekre kíváncsi, mert azokat jól ismeri, hanem az én véleményemre. Kívánsága parancs, de a többi Olvasó miatt azért a mítosz leírását nem tudom teljesen mellőzni. Megpróbálom röviden. Az egész így is hosszú lesz.
A név maga talán sumér-akkád eredetű, egy női istenségre utal. A Bibliában Ézsaiás (Izajás, Jesája) ír róla: "És találkozik vadmacska a vadebbel, és a kísértet társára talál, csak ott nyugszik meg az éji boszorkány és ott lel nyughelyet magának." Károli, 34, 14. Vagy: "Vadmacskák találkoznak ott hiénákkal, szőrös lények kiabálnak egymásnak. Ott vesz menedéket Lilit is magának, ott talál nyughelyet." Katolikus verzió, 1973, dr. Szénási Sándor fordítása, "Az Edomra váró ítélet" cím alatt. Edom (Idumea) Izrael (a kettészakadás után Júda) szomszédja volt, állandó ellenségeskedésben a zsidókkal. Később a rómaiak beolvasztották Judea provinciába. A Krisztus korabeli judeai zsidók, amikor Edomot mondtak, mint istentelen, fő ellenséget, Rómát kódolták ezen a néven egymásnak.
Lilithet (írhatnám én is "h" végződés nélkül, úgy is kellene, de mit csináljak, nekem így jobban tetszik) Jób könyve is megemlíti: "Aztán a sátrában Lilit telepszik meg, s kénnel szórják be a helyet, ahol lakott." (Jób 18, 15) Éji boszorkány úgy lett belőle, hogy nevét a nép a "lajil" (héber), "éj" szóból eredeztette. Több verzió is létezik róla, a legismertebb (Midrás-féle) az, hogy Isten még Éva előtt, Ádámmal egy időben és egy anyagból, nőként teremtette (mások szerint előbb, nőnemű valamiként), akivel Ádám kvázi együtt élt. Lilith azonban nem tudta elfogadni Ádám felsőbbrendűségét, még szexuális értelemben sem (hátulról való közösülés), ezért elhagyta, és a sivatagba távozott, ahol mindenféle lényekkel egyesült, és démonokat nemzett, akárcsak előbb Ádámmal. Más verzióban maga az Úr űzte ki.
Hamvas utal a Kabbala egyik, idumeai éjszakáról (lásd előbbiek) szóló mítoszára, mely szerint a teremtésbe hiba csúszott: Ádámot Isten nem androgünosznak (teljes férfi és teljes nő együtt, kifelé mindig férfi alakban, lásd még Platónt) teremtette, hanem csak férfinak, de nő nélkül. Mint férfi élt Lilittel - és másokkal -, aki nem volt ember. A nő - Éva - már utólagos javítás, ahogy Hamvas írja, "a világ veszedelmes helyén a folt". Talán ezért mondta a Lilithről szóló írást kérő, hogy Lilith a teremtés degenerálódása.
Lilithet az asztrológia is ismeri. A mítosz három fázisa szerint háromféle Lilithet különböztet meg: az Aszteroida Lilithet (mint lázadó Lilithet), a Sötét Hold - szatellitként megjelenő porfelhő - Lilithet (mint száműzött Lilithet), és az előző kettőt is magába foglaló úgynevezett Fekete Hold - Luna Nigra -, a magára találó Lilithet. A Fekete Hold a Hold ellipszis alakú pályájának egyik gyújtópontja (a másik a Föld), a Hold negatív ellenpólusa. Asztronómiai értelemben nem Hold. Nem égitest. Egy mozgó pont, másképp vakfolt. Mivel az asztrológia analógiákra épül, a lelkünkben levő vakfolt, ami vagy irányítatlanul, vagy irányítottan tör elő. Vagy pusztít - elpusztít -, vagy teremt. Tőlünk függ. A Fekete Hold bennünk van. A mi részünk. A mi lázadásunk, a mi elfojtásunk, a mi kirobbanásunk. A mi szexusunk, negatív vagy pozitív előjellel.
Isten Lilithet megátkozta. Van olyan változat, amelyben kígyótestbe száműzte. E szerint az édenkerti kígyó Lilith volt. Aki Évának is át akarta adni a tudást és az önállóságot. A Fekete Hold a Föld (lélek) árnyéka, szembesülése elfojtott önmagával. Hogy (szerintem) miért nevezik sötétnek, azt - más egyebekkel együtt - mindjárt látni fogjuk. Azt is, hogy (szerintem) tényleg sötét-e.

Itt előre kell bocsátanom pár dolgot. Mivel tőlem nem asztrológiát, nem pszichológiát és nem mítoszkutatást kértek, de hivatalos teológiát sem, nem is azt fogok leírni. Semmi köze nem lesz ezekhez. Még talán ellent is fognak mondani nekik. Szigorúan a saját pillanatnyi véleményem és gondolataim.
A Biblia (is) az én szememben kép. Képek. Mint amikor a hülyegyereknek magyaráznak. "Lerajzolom. Jó, ezt nem érted. Akkor lerajzolom másként. Ezt sem érted. Akkor lerajzolom megint másként." Mellesleg, nem ártalmas az egész világot ekként szemlélni. Nem "ilyen", vagy "olyan". Nem "önmagáról" szól, "valami másról", hanem RÓLUNK. Ezért tartják róla az arab misztikusok (is), hogy JELKÉP. Jel és kép. Bő három évtizede mondták nekem, hogy próbáljam a Bibliát (és úgy általában a szent könyveket, ezt én most azzal egészítem ki, hogy MINDENT) úgy szemlélni, mintha RÓLAM szólna. Mintha az összes szereplője én lennék. - Lennék? - mosolyog az edzett és engem ismerő Olvasó. Hát igen. Nem "lennék". VAGYOK. Én bolyongok a pusztában, amely puszta természetesen ugyancsak jelkép, én átkozódom, és vágyom vissza a - szintén jelképes - Egyiptomba, én fakasztok vizet a kősziklából, én állítom meg a Napot. Én gyilkolok, kurválkodom, eresztem magom a földre, szegem meg a parancsokat, amelyek parancsok is, meg nem is, és amelyeket szintén én adok magamnak, én tépek kalászt szombaton, én támasztom fel a halottakat, én járok a vízen, én süllyedek el a vízen. Én akarok megszabadulni, én árulom el, én tagadom meg, én vállalom fel, én feszítem meg, engem feszítenek meg, én támadok fel belőle, én nem hiszem, én hiszem.
Lehet persze a Biblia más is. De akkor játék. Hiába recitálják a misén-istentiszteleten, hiába citálják a bibliakörökben, hiába próbálnak rá támaszkodni, hiába tartják (ahányan, annyiféleképp) vezérfonálnak vagy szegeletkőnek, hiába vezetnek le belőle különféle tilalmakat és kötelességeket. Hiába keresik "ott kint". Akkor csak annyiban érdekes, mint az önkifejezés bármely más eszköze. Akkor nem szent könyv, hanem munkadarab. Akkor nem hangsúlyos. Ürügy. Nem lebecsülendő ürügy, de hát a rákkutatás sem lebecsülendő, a tervezés sem, a gyermeknevelés sem, sőt az utcaseprés sem, egyetlen hivatásként végezhető tevékenység sem, semmi, ami az embert ki tudja hozni abból a saját magával szembedobott állapotból, amelybe került. Semmi, ami kiút lehet a saját perszonális kötöttségeiből. Ha pedig még ez sem, akkor tévedés. Ami egy misén-istentiszteleten-bibliakörben ma elhangzik, az jószerivel és általában kizárólag tévedés.

"Isten újra szólt: 'Teremtsünk embert KÉPMÁSUNKRA, MAGUNKHOZ HASONLÓVÁ'." (1 Mózes 1, 26) Első teremtéstörténet. "Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét." 1 Mózes 2, 7, második teremtéstörténet. Milyennek is mondja a Biblia Ádámot? Isten tükrének? Annak IS, amennyiben saját képére teremtette. De SAJÁT MAGÁHOZ HASONLÓNAK is teremtette. Kívül is, belül is. Kinézetében is, tulajdonságait tekintve is, sőt LÉLEKBEN is. SAJÁT LELKÉT lehelte az orrába. Mást nem tudott. Istenben Isten lelke van. A saját lelkét, egyben szellemét lehelte Ádámba. ISTEN ÁDÁMKÉNT INKARNÁLÓDOTT A SAJÁT MAGA TEREMTETTE VILÁGBA. És a - keresztény - Szentírás szerint NEM CSAK EGYSZER. Krisztusban MÁSODSZOR is. Ezért nevezik Krisztust MÁSODIK ÁDÁMNAK. Ezért és csak ezért lehet annak nevezni. Ádám nem Isten tükörképe volt. Ádám ISTEN VOLT MAGA, ahogy a teremtett világban megjelent. Isten, mint ember Ádám volt. És mint Isten? Mint Isten, az, aki Ádámnak tiltott és engedélyezett. Akárcsak az Újszövetségben. Saját képe és hasonlatossága, saját lelkével-szellemével. Saját maga.
Ádám kívülről férfi volt. Krisztus úgyszintén. Belül azonban férfi és nő egyben. Androgünosz. Hiszen Éva az oldalbordájából teremtetett. Addig BENNE VOLT. Istenben nincs semmi sem elkülönítve. A férfi-természet sem, a női természet sem. Isten, mint EGYETLEN isten androgünosz. Kétnemű.
És Krisztus? Aki Ádámnak Éva, az Krisztusnak Mária. Krisztus születéséig VELE EGY TEST. Igen, de ez a test NEM férfi teste volt! De nem ám. Az Olvasó, mint mindig, ezúttal is tökéletesen eltalálta.

Ádám nem volt CSAK férfi. Nem is lehetett, mert ha csak az lett volna, nem lehetett volna Évát belőle megalkotni. De mi van, ha NEM Ő VOLT AZ ELSŐ ÁDÁM? Ha volt még egy Ádám és még egy teremtés. Nem az ujjamból szoptam, van ilyen Lilith-változat is. Szintén a Kabbala, szintén Hamvas interpretációjában. AZT a világot Isten elpusztította. Mi van, ha az első Ádámot is elpusztította? Sőt: mi van, ha csak Ádámot pusztította el? A világ maradt, benne Lilithtel, csak Ádám cserélődött.
Mi van, ha Isten nem androgünoszként inkarnálódott először, hanem CSAK FÉRFIKÉNT? Akkor MEG KELLETT TEREMTENIE SAJÁT NŐI ÉNJÉT IS. AKI TERMÉSZETESEN TELJESEN EGYENRANGÚ VOLT A FÉRFI-ÉNJÉVEL.
És akkor az első teremtés Isten meghasonlásáról szól. Az ötödik Sallyról, édenkerti változatban. Nem egyszerűen a teremtés degenerációjáról. Isten degenerációjáról. Isten száműzetéséről.
Ádám és Éva még szétválasztásuk után is, voltaképpen EGY TEST KÉT ALAKBAN. "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, S A KETTŐ EGY TEST LESZ." 1 Mózes 2, 24. Ádám és Lilith KÉT TEST KÉT ALAKBAN. Éva csak Ádámmal együtt Isten képe és hasonlatossága. LILITH AZONBAN SEHOGYAN SEM. Ő önmagában csak egy fél. És ÖNMAGÁBAN az is marad, örökre. Ő NEM ESZIK A JÓ ÉS ROSSZ TUDÁS FÁJÁRÓL. Lilith, Ádámmal és Évával ellentétben, NEM LETT HALANDÓ.
Jó, de ha Isten az első, csak férfi Ádámot elpusztította, miért nem pusztította el Lilithet is? Azért, mert a nő útja a férfin keresztül vezet.TELJESEN csak férfin keresztül tud megnyilvánulni. Anélkül elfonnyad. Még az apácák is Krisztus menyasszonyainak nevezik magukat. A férfi útja nem vezet a nőn keresztül, de azt a plusz tartalmat, ami által Istenné lehet, csak nőtől kaphatja meg. Lilith, mint Isten különálló női énje örök kudarcra ítéltetett. A szó kifejezett értelmében nem ítélte el senki: önmaga az örök kudarc. Még akkor is csak az EGYIK test marad, ha a férfi-Ádámmal találkozik. Ebből az egyesülési kísérletéből ugyanúgy csak szörnyszülöttek jöhetnek a világra, mint bárki mással való egyesülési kísérleteiből. Lilith Isten és a teremtés számára, még ha nem annak látszik is, teljesen veszélytelen. Sima kisiklás.
A férfi-Ádámot elvették tőle. Az androgünosz-Ádámmal semmit nem tud kezdeni. Igazából senkivel nem tud semmit sem kezdeni, de Éva megteremtése után megpróbálhatja. Akkor Ádám - látszólag - ismét CSAK férfi. Ő nem tud Évává válni, mert ő nem Ádámból lett, de megpróbálhatja. Hátha visszacsinálhatja az egészet. Hátha megint Istenné lehet. Ebben a variációban Lilith tényleg maga a Kígyó. Ebben a variációban AZ ÖRDÖG ISTEN (különálló) NŐNEMŰ FELE. Nem kavarom bele a patriarchális családmodellt. Még akár helytálló magyarázat is lehet, csak nem egészen úgy, ahogy első pillantásra gondolná az ember. Nem mint ok, hanem mint következmény. A fentebb vázoltak következménye. Mint a második lépcső lefelé. Az első az, amit leírtam, a második a patriarchális szemlélet. Amely azért jött létre, és vált uralkodóvá, mert az ember felismerte a férfi és nő egymáshoz való viszonyát. A nők háttérbe szorítása, lenézése, leminősítése már ennek a viszonynak az eltorzulása.

Lilith számára egyetlen menekvés van: HA ISTEN MEGTERMÉKENYÍTI. Éva nem csak Ádám felesége volt. ÉVA - az első asszony - ÁDÁM ANYJA IS VOLT. Az ember-Ádám nem "csak" Ádám. Az ember-Ádám MAGA AZ EMBERISÉG. És Éva AZ EMBERISÉG ANYJA. Az EMBER anyja. Ne beszéljenek sokaságról. Semmi értelme. Az csak érzékcsalódás.
Éva, mint Ádám felesége a Mindenség Anyja. Magna Mater. Jól sejti, kedves Olvasó. ISTEN ANYJA. Mint -
Ha az Isten által megtermékenyített Lilith FIÚT hoz a világra, márpedig csak fiút hozhat a világra,mert az egésznek éppen ez a lényege, akkor a MÁSODIK ÁDÁMOT fogja a világra hozni. Lilith pedig ezzel...A MÁSODIK ÉVA lesz, de BŰNTELENÜL. Hiszen nem evett a jó-rossz tudás fájáról. Megszűnik éji boszorkány lenni. Megszűnik Fekete Hold lenni. Lilith nincs többé. Nem halott, hanem innentől az, akinek mindig is lennie kellett volna.
Már csak Mária van és Krisztus. A Teremtés kijavíttatott.

A Sötét egyben a potenciális Világos. "Úgy magában" nem értelmezhető. Isten sem értelmezhető a Sátán nélkül. A kígyó - sárkány - eredetileg és mindenütt NŐNEMŰ volt. Még a hindu szamszárát, létesülési forgatagot is (nőstény) sárkánnyal párzó tigrisként ábrázolják. Többször leírtam. Hasonlóan nőnemű a Csahos Fenevad, az Arthur-mondakör Glatisantja is, a KÍGYÓFEJŰ, leopárdtestű, szarvaspatájú szörnyeteg. És nőnemű volt eredetileg Allah (al-Láh) is. Anyaistennő, akinek három lánya volt: al-Lát, al-Uzza és al-Manát. Ők szerepelnek az úgynevezett SÁTÁNI VERSEKBEN, amelyek miatt Salman Rushdie indiai-brit írót Khomeini ajatollah fetvájában halálra ítélte. Ezért (FÉL)HOLD az iszlám jelképe. Ahogy a Nappal jelképezett férfi-princípium (Krisztus) után a kereszténység napvallás, úgy az iszlám HOLDVALLÁS.

Mindannyiunkban jelen van a női "én" (anima) és a férfi "én" (animus) is. Ez már Jung. Ami már nem Jung: a férfi "én" a végrehajtó. A cselekvés. A megnyilvánulás. A termékenység a női "én". Személyes mivoltunkban "kifelé" vagy egyiket, vagy másikat képviseljük. De mindannyiunkban ott van a másik is. Az anya-gyermek és párkapcsolatokban SAJÁT MAGUNKKAL szembesülünk. SAJÁT MAGUNKAT választjuk társnak. Ádámot, mint az Ádám előtti Ádámot, Lunus Nigert, a hímnemű Fekete Holdat, vagy Krisztust. Lilithet, Luna Nigrát, a nőnemű Fekete Holdat, az éji boszorkányt, vagy Máriát. A végleges bukást vagy a Teremtés helyreállítását. A Poklot vagy a Mennyországot, mint második Édenkertet. A pusztító indulatot vagy a teremtő indulatot.
MINDEN mi vagyunk, kedves Olvasó. Rajtunk áll, kik. Játékos kedvünkön. Persze ez csak Isten, az Androgünosz nézőpontjából játék.

Ígértem Karácsonyra tíz kérésre tíz írást. Ez volt az első. Halzer Dorottyának, nagy szeretettel.

2014. 12. 26.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1