"Teljesen mindegy, hogy milyen ostobaságokat beszélnek össze viszonylag kellemetlen külsejű vagy ellenszenvesen tébláboló szereplők, olykor pedig kifejezetten imposszibilis alakok, őket és teljesítményüket nem az első lépés várható eredményei alapján kell megítélni, hanem annak alapján, hogy mennyire képesek közreműködni abban, hogy a második lépés bekövetkezzék.
...
A második lépés nyilvánvalóan a procedurális demokrácia alkotmányos rendjének helyreállítása utáni szabad és legitim - azaz a magyar társadalom tényleges preferenciáit és állapotát a választói akaratban tükrözni képes - választások után következik be. Ebből meg az vezethető le, hogy azt a statikus szempontú állítást, hogy csak egy nagyobb és egy vagy több kisebb rossz között választhatunk, árnyalnunk kell, így: igaz az, hogy az első lépésben egészen gusztustalan dolgokra és egészen méltatlan személyekre kell szavaznunk, de amennyiben vannak a rendszerben biztosítékok arra nézve, hogy ennek a választásnak a nyomán bekövetkezik az alkotmányos viszonyok helyreállítása és annak a nyomán egy szabadon, megfelelő információs és törvényi és társadalmi közegben, a közszabadság lehető teljességében előkészítendő és lebonyolódó választás, adott esetben teljesen más szereplőkkel, akkor ez vállalható döntés, sőt, ez a vállalható döntés, tehát a jelen mértékük szerint egymástól nem sokban különböző rossz választások egy következő lépés felől tekintve nagyon erősen különböznek egymástól: az egyik méltatlan személyre szavazva a közszabadságra, míg a másik méltatlan személyre szavazva a fél-ázsiai maffiaállam metaforájával azonosítható politikai szereplő hatalmának perpetuálására szavazok." (Amministratore Montefiore)
Így is lehetne mondani. Két rossz közül a kisebbik rossz. Nem csupán a kisebbik, hanem az a rossz, amitől tovább lehet lépni. Csakhogy... csakhogy.
A kulcs a "procedurális demokrácia". Mint végcél, legalábbis, mint következő lépés. Érti a fene az egészet, legyint az Olvasó. Ennyi nyakatekert körmondatot, telespékelve idegen szavakkal. Ő kifejezetten azoknak írta, replikázott egy hozzászólásra a szerző, akik megértik. És ezzel semmi baj sincs (szokás szerint hazabeszélek). Próbáljuk meg megérteni.
Még mielőtt azonban a procedurális demokráciára rátérnénk, tegyünk egy kis kitérőt. És most legyünk JÓ krimiolvasók, vagyis kezdjük az elejétől. A kellemetlen külsejű alakok - valóban azok, az én szememben is, persze nem csak a "baloldalon" - két okból fecsegnek ostobaságokat. Egyrészt, mert általában ostobák, másrészt, mert azok is ostobák, akiknek szánják. Evégből még a kevésbé ostobák, sőt, kifejezetten okosak is ostobaságokat fecsegnek. A feladat - nekem - hogy elválasszam a valóban ostobát a látszólag ostobától. Az első feladat. Mert ezzel még csak az intelligenciaszintet mérjük föl. A fontosabb a SZELLEM fölmérése, vagyis azé a megfoghatatlan valamié, amelynek a pozitív előjelű változatát a rómaiak a "dignitas" főnévvel illették (erősen leegyszerűsítve "nemesség", "méltóság", "tekintély"). Az "okosság" távolról sem minden. Sőt. Orbán Viktor is okos. Valószínűleg a főbb tanácsadói-barátai is azok, Simicskától Kósáig. De a drága emlékű Joszif Visszarionovics is okos volt (sokkal okosabb, mint Adolf keresztnevű osztrák kollégája). Azonban ha valaki nem rendelkezik dignitas-szal, magyarosan dignitással, lehet akármilyen okos. Akkor még sokkal veszélyesebbé válik, mint a szellem nélküli buták. Sokkal-sokkal veszélyesebbé, pontosan annyival, amennyivel okosabb náluk.
A fecsegés önmagában, a mai politikai miliőben semmi más, mint a célcsoport tükre. Árnyaltabban: annak a tükre, amit a fecsegő a célcsoportról gondol. Még árnyaltabban: annak a technikának a tükre, amit a fecsegő a célcsoport gondolatai megismerése érdekében használ.
A kellemetlen külső... A beszéd - "fecsegés" - összetett dolog. Szavakból, hangerőből, hangszínből, a szavak tónusából áll, de mimikából, mozdulatokból, testtartásból, vagyis TESTBESZÉDBŐL is. Együtt mindezekből. Nem csak a szem a lélek tükre - bár e szempontból kétségkívül kitüntetett -, hanem az egész test. Ilyen értelemben még Lombrosonak (a "kitörölhetetlen bűnözői vonások" hirdetőjének) is volt némi igazsága. "Rossz emberek", mondta anno az 1990 előtti Parlamentről Tamás Gáspár Miklós. Akkor még felcsillant némi remény, ami a következőket illeti, de ez a remény momentán elillanni látszik.
Nade térjünk vissza szerzőnkhöz. Ha lefordítom egyszerű magyar nyelvre, akkor valami olyasmit akar mondani, hogy a Fidesz egyértelmű zsákutca, míg a mégoly alkalmatlan "baloldal" lehetőség az "alkalmas" kormányzásra, ha nem is a mostani választások "baloldali" megnyerése után közvetlenül, de a második (vagy az azutáni valamelyik - ezt már én teszem hozzá) lépcsőben. Azért lehetőség, mert megnyílik az az út, amely e pillanatban el van zárva. Megnyílik az út a "procedurális demokrácia" felé. És a procedurális demokrácia tálcán kínálja az immár "jó" (id. Bajnai) kormányzás lehetőségét.
Itt van a tévedés. Kezdjük - gyengébbek kedvéért - azzal, hogy mi fán terem a procedurális demokrácia. A "procedúra" (latin) szó ma azt jelenti: (hosszadalmas) hivatali eljárás(mód), ennek folyamata, lefolyása, ügykezelés, perrendtartás (Bakos Ferenc). A rómaiaknál inkább "haladás"-t jelentett. (Az "előre" tagot szándékosan hagytam ki.) A "processzus" "lefolyás, menet, fejlődés". Tehát a procedurális demokrácia "a demokrácia menete", az, ahogy a demokrácia működik, másképp a "működő demokrácia". Hát sajnos a "demokrácia" (amit ezzel a névvel illetnek ma) így működik. Úgy működik, hogy ez lett belőle. Vagy az, ami felé az elhagyott nyolc év vezetett volna. Valamennyire vezetett is. Ha kizárjuk a mai közállapotok és "jogrend", vagyis inkább joggyakorlat létrehozásának lehetőségét, akkor ez a "demokrácia" korlátozását jelenti. Azt, hogy a "nép"-pel azonosított "népképviselő" - vagyis végső soron a "nép" - nem szuverén. Persze nem így fogják magyarázni, hanem valahogy úgy, hogy "nem élhet vissza a hatalmával". Nem hozhat ilyen vagy olyan törvényt. Még az sem elég, hogy egyeztetnie kell, ha hozni akar, mert a dolog a kizárólagos hatalomgyakorlás ellen van (lenne) kihegyezve. És természetesen a "nép" továbbra is szuverén marad, mint eddig a Horthy-rendszer megdőlése után folyamatosan - papíron.
Innentől nemigen van miről beszélni. Lédererné, mi van a kosárban? Most nem Kodelkának keze, feje, lába, hanem a következők: anarchia, vagy anarchiába hajló állapotok, esetleg pangás végeérhetetlen egyeztetésekkel, anarchia vagy puccs végkifejlettel. Ha a procedurális demokrácia alatt a 2010 előtti állapotokat értjük, akkor még hozzá lehet csapni a diktatúrát is.
Más nem lehetséges. Ezzel a szókinccsel, ezzel a gondolkodással, ezzel a gyakorlattal. Sima haszonlesők uralma - értsd: vetélkedése reggeltől estig azért, ami nem az övék - parvenü főnök nélkül, vagy haszonlesők parvenü főnökkel, aki hűbérbirtokként szétosztja közöttük, ami nem az övé.
Át kell lépni ezeken a fogalmakon, polgártársak. Át kell lépni ezeken az embereken. A mai ellenszenvesen téblábolókon ugyanúgy, mint a holnapiakon. A "procedurális demokráciában" csak ellenszenvesen téblábolók vannak. A "procedurális demokráciából" csak diktátorok nőhetnek ki, vagy szétesik az egész.
Kivéve, ha. Kivéve, ha tengermelléki kereskedők vagyunk, annyi földet raboltunk az őslakóktól, hogy van mit osztogatni, ha meg már nincs, jön egy háború és fellendíti az ipart, ha nem jön háború, tudunk generálni egyet, ha az egész világ nálunk tartja a pénzét, ha segélyt kapunk valakitől, ha van még mit elkótyavetyélni.
Meg a jó tündér, az aranyhal, fürjecskék és mannaeső.
2014. 01. 10.