Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Jó embernek gondoltam eddig - hallgattam ki véletlenül valakit. - Most már kétségeim támadtak, de nagyon akarom még mindig annak gondolni.
Hát akkor, kérem szépen. Megy a leányka az erdőben, és megtámadja négy briganti. Le akarják teperni, de a leányka védekezik, és végül sikerül elmenekülnie. Útja egy kolostor mellett vezet tovább, gondolja, betér, hogy hálát adjon az Úrnak. Be is megy, és bent négy szerzetes tesz rajta erőszakot, egyikük ráadásul a pápa rokona. Kétszázötven éves történet, de Sade márki tollából. Lehet, hogy torzítva adtam elő, de a lényegen nem változtat.
Nem akarom kivesézni, hogy ki a jó ember és miért. Ki-ki úgyis maga dönti el. Olyan ez is, mint a "hátrányos helyzetű" vagy a "szükséglet". Hátrányos helyzetű az, aki annak gondolja magát. Szükséglet az, amit annak tartanak.

- Képzeld el - mondtam a hölgynek, akit kihallgattam -, hogy feldobsz egy érmét, mondjuk negyvenszer. Lehetséges, hogy harmincötször fej lesz felül, és csak ötször írás? Tekintsünk el a dobás technikájától és az érme kialakításától.
- Lehetséges.
- Lehetséges, hogy ha százszor dobod föl, kilencvenszer lesz fej?
- Lehetséges, de kevésbé.
- Mikor lehet biztonsággal állítani, hogy fele-fele arányban lesz fej, illetve írás felül?
- Ha elég sokszor dobjuk fel az érmét.
- Milyen sokszor?
- Végtelenszer?

Akkor mondják valakire, hogy "jó ember", ha azokban a helyzetekben, AMELYEKRŐL TUDNAK, úgy viselkedett, amitől őt ebbe a kategóriába helyezték. Vagy - ha információról van szó - ÚGY VÉLIK, hogy viselkedett. A "rossz"-al hasonlóképp járnak el. Most még azt se fogjuk firtatni, helytálló-e a vélekedés. Tételezzük fel, hogy helytálló. De egy embernek, hívják bár Jelky Andrásnak, Benyovszky Móricnak, Vámbéry Árminnak, vagy Phileas Foggnak (Jules Verne főszereplője a Nyolcvan nap alatt Föld körül-ből), legyen része bármennyi kalandban, végesek a lehetőségei. Az ideje is véges, és - már csak ezért is - azoknak az eseményeknek a száma is véges, amelyeknek szereplője lehet. Az őt minősítőnek ebből kell kiokoskodnia valamit. Ami nem az emberről fog szólni, hanem NÉHÁNY TETTRŐL. És akkor nem beszéltünk az emberi pszichéről, a megbélyegzésről, előítéletről, elfogultságról, az érzelmek előidézte vakságról.
Képzeljenek el egy átlagos könyvelőt. Kényelmes polgári otthonban, enyhe hipochondriával, feleséggel, két gyerekkel, pár fős baráti társasággal. Semmi extra. Képzeljék el, hogy kitör a háború, és ezt az embert behívják. Hónapokat tölt sárban, vízben, hóban, még csak meg se fázik. Aztán úgy alakul, hogy egyedül marad egy géppuska mögött. Körülötte halottak és sebesültek, és ő addig tartja magát az óriási túlerővel szemben, ameddig az összes sebesülttel együtt ki nem mentik. Képzeljék el ugyanezt a könyvelőt, de nem a frontra, hanem a századirodába osztják be. Túléli a háborút, és ott folytatja az életét, ahol abbahagyta. Végül képzeljék el szintén ugyanezt a könyvelőt, de ezúttal se nem a frontra, se nem a századirodába osztják be, hanem egy front mögötti megsemmisítő osztagba, ahol ugyanolyan lelkiismeretesen teljesíti a feladatát, mint az előbbi két poszton. Milyen ember is ő? Hány szerepben kell, hogy megforduljon, ameddig a valósághoz közelítő véleményt tudunk mondani róla, még ha csak saját szempontunkból is?

Tudják, mi az érdekes? Az, hogy minél több különböző döntési helyzet elé állítja az embert élet, annál nagyobb lesz a valószínűsége, hogy egyenlő arányban cselekszik "jól", és "rosszul". Mindegy, mit hozott magával. Mindegy, mi van benne. Ahogy Napóleon mondta, mindenki a zsákjában hordja a marsallbotot. De nem csak a marsallbotot hordja a zsákjában, hanem a rangvesztést is. Mindenkinek benne van élete paklijában a piedesztál is, a szégyenoszlop is. És ez attól függ, hogy milyen az a negyven feldobás. Milyen az a negyven élethelyzet. Ha olyan, amire nem tud megfelelő választ adni, mert "nem neki találták ki", nem passzol az egyéniségéhez, nem hív elő belőle rejtett tartalékokat, olyan tulajdonságokat, melyekről "normál" esetben sejtelme sincs senkinek, akkor jön az elmarasztalás. Ha jó lapot kap, jön a felmagasztalás. És minden újabb feldobással annak a valószínűsége nő, hogy rácáfol az addigiakra. Vagy így, vagy úgy. Ha a leánykát megtámadó haramiák nem a leánykával találkoznak, hanem egy portyázó ellenséges csapattal, megütköznek vele, és legyőzik, akár elnézhetik nekik összes addigi bűnüket, még elő is léptethetik és ki is tüntethetik őket. Senki nem fogja a "miért"-et firtatni. Az ellenség kincseire fájt a foguk, vagy egyszerűen nem tudtak elmenekülni, egyre megy. Jó pár történelmi példát ismerünk erre is, Sir Francis Drake kalóz-admirálistól Rózsa Sándor betyár-szabadságharcosig.
Ha a leányka nem megy be a kolostorba, a szerzetesek talán Isten jámbor szolgáiként járulhatnak Teremtőjük elébe, amikor eljön az órájuk.

Mindenkinek van megfelelő élethelyzet. Olyan, amiben tisztességgel helytállhat. Mindig. De meg lehet-e keresni őket? Itt van a bökkenő. Most azt mondom, hogy nem. Van erre egy népi mondás: egy fazék sem fortyog, amit lesnek. Szerencse. Ateisták eddig olvassák, akkor talán tetszeni fog nekik, ugyanis a következő szó a KEGYELEM lesz. Hatás tekintetében a kettő ugyanaz, csak ők valahogy ezt ugyanúgy nem szeretik hallani, mint hívő keresztények-keresztyének, zsidók, muzulmánok a szerencsét. Ugyanazt a fogalmat ki lehet fejezni így is, úgy is. Végső válasznak éppannyira megfelel az "evidencia", mint a "kijelentés", sőt, a "csak".
Az ember nem "rossz" és nem "jó". A negyven feldobás többsége éppúgy lehet szerencsés és szerencsétlen. Sőt, lehet a kettő egyenlő arányú is, de ez ritka. Ahhoz hosszú élet és megint csak szerencse kell. Végtelen élet embernek nem adatik meg.
Van kegyelemmel teli élet és van kegyelem nélküli élet. Nem tőlünk függ. Leírom ismét: NEM TŐLÜNK FÜGG. Ebben az állapotunkban legalábbis nem.
Még az is kegyelem/szerencse, hogy képesek vagyunk-e a kegyelemmel/szerencsével élni. Ezt hívja a katolikus teológia gratia prima-nak, KEZDŐ KEGYELEMNEK. "Önmagukban" az élethelyzetek semlegesek. MI nem vagyunk semlegesek. MIATTUNK lesz minden, amihez nyúlunk, "rossz", vagy "jó". A MI feladatunk, hogy "jó" legyen. A kegyelem ahhoz (is) kell, hogy erre képesek legyünk. Gondoljanak a hajléktalanra, aki megüti a milliárdos főnyereményt. Gondoljanak a partifiúra/lányra, aki nagy örökséghez jut. Gondoljanak a szerencsejátékosra, aki robbantja a bankot.

Nincs "rossz" ember, kedves Olvasó. Csak rossz élet van. Szerencsétlen élet. Kegyelem nélküli élet. De ha elég sokáig élhetnénk... ha a mi időnk is örök volna... akkor mind a "jó", mind a "rossz" érvénytelen lenne. Nem lehetne eldönteni. Nem lenne értelme. Az a bizonyos ötven-ötven százalék. Akkor kegyelemről se lenne értelme beszélni. De ez már Isten világa, nem a miénk. Vagy a tiszta matematikáé, ha úgy tetszik.

2015. 11. 23.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1