"A legnagyobb biztosítási csalás, hogy a természet, kártérítésként a fizikai hiányosságokért, észt adott az embernek." Szintén Gabriel Laub. Laub zsidó származású lengyel-csehszlovák újságíró volt, aki a németek elől a Szovjetunióba menekült, ott Üzbegisztánba internálták a családjával együtt, a háború után Prágába költözött, ahol újságírással, műfordítással és írással foglalkozott. A Prágai Tavasz után innét is elmenekült, a sors tréfájaként épp Németországba. Végül Hamburgban halt meg, és Izraelben temették el. Minden tiszteletem ellenére ellent kell, hogy mondjak. Nem. Az embernek nincsenek fizikai hiányosságai. Esze már kevésbé van, van (lehet) ellenben AKARATEREJE. Nem. Nem függ össze az ésszel.
Az embernek van egy VALAMILYEN fizikuma. Ha - mint ember - épnek nevezhető, tehát nincs testi fogyatékossága, akkor MAJDNEM MINDENRE KÉPES. Szívem szerint azt írtam volna, hogy "mindenre", de nem akartam az Olvasót megrémíteni. Nincs az az állat, ami felülmúlná. A saját közegében biztosan nincs. Nade a gepárd, sóhajt fel az Olvasó. Az olyan, mint a villám. Hol vagyunk tőle mi? És a hangya, a testsúlyához képest. Meg az elefánt. Meg a kutya, az orrával. A majom, a fára mászó képességével.
Mindezen állatkák és az ember között az a fundamentális különbség, hogy míg ők a tevékenységeiket addig végzik, ameddig el nem fáradnak - a gepárd például pár másodpercig tartja a százat - addig az ember addig, AMEDDIG AKARJA. Caesar katonái átlag negyvenöt kilométert tettek meg egy nap, gyalog, sisakban, páncélban, úgy, hogy a vállukon egy ágason vitték a személyes holmijukat, pajzstól és ásótól a bronz vagy réz evőedényig. Nagyjából ennyit (kicsivel kevesebbet) meneteltek a római katonák később is, északon éppúgy, mint a forró délen (például Júdeában). Ezt a tempót hetekig tartották, beleértve - Caesar alatt - a velük gyalogló fővezért, aki 42 (!) éves volt, amikor a gall háborút elkezdte, 51 (!!) - abban a korban aggastyán -, amikor befejezte. Ez megfelel egy 15 éves ló életkorának (a lovak átlagban húsz évet élnek, a hideg vérűek valamivel tovább). Megnézném azt a merész embert, aki belevágna egy nem ennyi idős, hanem ennél jóval fiatalabb hátassal egy nem ezer, hanem akár csak pár száz kilométeres túrába. Nem tizenöt kilométerenként közbeiktatott pihenőkkel, hanem virradattól sötétedésig nagyrészt egyben és EGYETLEN lovon. A rómaiak, amikor megtették a napi kötelező penzumot, sem hevertek le, hanem TÁBORT ÉPÍTETTEK. Fákból, melyeket ki kellett vágni (így lettek oda a druidák szent tölgyligetei vagy majdnem pontosan százhúsz évvel később Bereniké hercegnő szeretett olajfái Jeruzsálem mellett), védművekkel, például árokkal. Az utakról már nem is beszélek. A legionárius legfőbb fegyvere az ÁSÓ, tanították ez újoncoknak. Egy hadjárat főleg menetelésből és ásásból-építésből állt. Ezért mondták, hogy Caesarnál a csata JUTALOM volt.
Ezek katonák voltak, veti közbe az Olvasó. Igen. De a Camino (ami nekem is hátra van még) nemegyszer éltes zarándokai, vagy a Nyolcvannyolc Templom zarándokai túlnyomó többségükben átlagemberek. Az El Camino, vagyis a Szent Jakab-út Saint-Jean-Pied-De-Port-tól Santiago de Composteláig 800 km, a japán Shikoku szigetének végtelen mezőin a Nyolcvannyolc Templom több, mint a két és félszerese. Először egy Kobo Daishi nevű zen-pap járta végig, de őt zarándokok tízezrei követték. Csupa fizikai hiányosságban szenvedő ember, mondaná Gabriel Laub.
Az ész, az más. Ha Laub nem észt mond, hanem TUDATOSSÁGOT, akkor majdnem jól mondja. Nincs hiányosság akkor sem, inkább egy univerzális fizikum, felvértezve a "fejjel". Fejben dől el. Nem szívesen írom le, akkora közhely lett mára, pedig ha egy közhely százszorosan igaz, akkor ez az. Persze nem árt, ha van a sportolónak esze, de ha esze van, és akarata nincs, az eszével kitörölheti a fenekét. Én úgy nagyjából egész életemben sportoltam, a mai napig igyekszem ezt tenni. Amikor valamit meg akartam csinálni, amit addig még nem próbáltam, például a Kinizsi százas száz kilométeres gyalogtúráját 2009-ben (két hegység, a Pilis és a Gerecse, 3000 m szintkülönbséggel, 9 ellenőrzőponttal, amelyek egy bizonyos időintervallumban tartanak csak nyitva, időjárástól függetlenül, huszonnégy órán belül), akkor nem úgy indultam neki, hogy jutok, ameddig jutok, hanem úgy, hogy a feladás nem elképzelhető. Nem lehetséges. Életem első teljesítménytúrája volt, másodszor 2011-ben, 55 évesen vágtam neki, de csak játékból, törött bal térddel, és begyulladt jobb sarokkal, el lehet képzelni az élvezetet a pilisi, éles kövekkel felszórt szerpentinen. Nem is mentem végig, pedig végig tudtam volna, csak kifutottam az időből, miután a táv egy részét a szó szoros értelmében végigvánszorogtam. És az ESZEMMEL feladtam. Kurvára nem kárpótolt semmiért. Azért így is megtettem majdnem nyolcvan kilométert, a vértestolnai műútig. Az első Kinizsi után viszont aludtam az autóban visszafelé egy órát, itthon kettőt, aztán még elmentem a kolléganőmmel kirándulni a budai hegyekbe. Szerelmi bánata volt szegénynek, szüksége volt vigaszra.
Nincsenek az embernek fizikai hiányosságai, kedves Olvasó. Nincs semmiféle hiányossága. Nem nem elképzelhető, hanem NE KÉPZELJE EL. Ha elképzeli, akkor...nos, akkor csak azok lesznek.
2015. 03. 28.