(kérésre)
A gimnáziumot még nagyjából rendesen elvégeztem. Igaz, begyűjtöttem mindent, a tantestületi rovóig bezárólag (az Apáczaiba jártam), utána már a kirúgás jött volna, de meghaltam, mint a domonkos Eckhart mester a 14. században, mielőtt az inkvizíció kezeibe került. Pontosabban leérettségiztem, de az az iskola számára ugyanannyi.
Az orvosira, ahova jelentkeztem, nem vettek fel, már csak azért sem, mert az egész évfolyamból én voltam az egyetlen, akit magatartása miatt nem javasoltak egyetemre. Szeptembertől elmentem laboránsnak, aztán mozi-üzemvezető gyakornoknak. Ettől egy kicsit hosszabb - két hétre nyúlt, közben a moldvai csángóknál gyűjtöttem népdalt Márta Istvánékkal - ebédszünet után meg kellett válnom. Jött két év közveszélyes munkakerülés, majd szintén laboráns lettem a Chinoinban. Innét úgy távoztam, hogy egyszer gyantát kellett tisztítanom, savval vagy lúggal, most mindegy, nem emlékszem, de én a másikat öntöttem bele, majd megkérdeztem a főnökömet, nem baj-e, ha füstöl? Aztán eltöltöttem húsz napot a negyedik kerületi rendőrkapitányság fogdájában, majd csendháborításért egy hónapot Baracskán. Egy embert ütöttem ott csak meg, mert buzinak nézett, Richter Richárdot, az artista Richter-család bűnöző ága sarját, aki pár év múlva négy fegyőrt késelt meg a szegedi Csillagban, közülük kettő meghalt, őt pedig felakasztották. Itt szerencsém volt, mert lefogták. Utána könyvtáros lettem az Országos Széchényi Könyvtárban, majd a Bölcsészkar Kari Olvasójában és két másik könyvtárban. Később külkeres, nyomtatványgazdálkodó, teherautósofőr, ablaktisztító, plakátragasztó, téesztag, elnökhelyettes, segédmunkás a szeméttelepen, a Közgáz melletti Füszért-raktárban, Kun Béla brigád (egyszemélyben) a Hungarovin borkatakombájában, én építettem többek között a Gundel szálló fedett teraszát, voltam népművelő, segédszínész, postás, bolti tolvaj, utókalkulátor az Akkumulátor- és Szárazelemgyárban, adminisztrátor, üzletkötő, hirtelen ennyi jut az eszembe.
1982-ben, huszonhat évesen rájöttem, hogy minden volt osztálytársamnak minimum egy hivatalos papírja már van arról, amit érettségi után elvégzett. Irigy lettem. Gyűjteni kezdtem a pecséteket. Az első egy békávé-bérleten volt, szép, háromszögletű, és örültem neki. Addig lógtam. Azután is, de már volt egy pecsétem. A következők egy A-B-C-E kategóriájú hivatásos jogosítványon voltak, majd jött a teológia. Először a református, aztán a a katolikus. Reformátusnak kereszteltek, felvételi nem volt, a katolikushoz meg akkor elég volt egy ajánlás és egy keresztlevél. Végülis nem pap akartam lenni. És mindkettő olyan...olyan BÁTOR dolog volt akkoriban. Aztán jött a Buddhista Misszió, sokára az Államigazgatási, közben kis kanyarral a Rabbiképző. Hallgattassék meg a másik fél is. Foglalkozni kezdtem iszlámmal, összehasonlító vallásfilozófiával és filozófiával.
1985. november 25-én könyvlopásért letartóztattak, legközelebb 1986. április 10-én láttam meg Isten szabad napvilágát. Mivel az ítéletet negatív irányban befolyásolta volna, ha nem dolgozom, meg élnem is kellett valamiből, kinyitottam az Expressz hirdetési újságot, és elmentem a legunalmasabbnak tetsző hirdetés feladójához. A hirdetés így hangzott: "a Közlekedés Dokumentációs Vállalat felvesz nyomdai ügyintézőt". Valamennyire megtanultam a nyomdai dolgokat. És aztán két év múlva kinyitottam ugyanazt az újságot, és az első hirdetés, amire ránéztem, az volt, hogy "kisszövetkezet felvesz nyomdai üzletkötőt". Innentől egyenes út vezetett az évi százmilliós forgalomig, amelyből negyven volt az árrés, ennek fele pedig adózottan az enyém, majd a saját cégig. Ez volt a siker-rész. Életem közepe. Az eleje szomorú volt, a vége...hát az akár vidám is lehet. Szabad, a szabadság végső határáig. Független és könnyű. Ment minden kötöttségtől. És ezért vidám.
Namármost, ha mindezt INNÉT nézzük, akkor egy logikus, mondhatni terv-szerű sort kapunk. Hívhatjuk Gondviselésnek nyugodtan. Sorsnak. Ha viszont ONNANTÓL nézzük, ahonnét az ember elindul, akkor...akkor véletlen. Véletlenek egymásutánja. Amit INNENTŐL magyarázva jutunk el valamiféle szükségszerűségig és elrendelésig.
Csak a kezemet figyeljék, mondta mindig Rodolfó. Igen, kedves Olvasó: mindenekelőtt azt tisztázza magában, hogy HONNAN NÉZI, amit néz. Rengeteg félreértés és meddő vita forrása lehet, a Szent Korona-tan értelmezésétől a sorsig és véletlenig.
2014. július 04.