Az a probléma, hogy nem valóságos tartalmakon vitatkozunk. Pont olyanok vagyunk, mint a bika egy spanyol arénában, azzal a különbséggel, hogy a muléta nem csak piros, hanem narancssárga, Árpád-sávos, zöld, madarak vannak rajta, tulipán, szegfű, kereszt.
Vannak néha a rituálénak egyéb kellékei is. Ilyen a Magyar Gárda, ilyenek a szavazatgyűjtések, láncolások, éhségsztrájk, felvonulások.
Mindezeknek két olvasatuk van. A nagyközönségé, és a - használjuk most egy reklámcég terminológiáját - kreatívoké. Amikor a választópolgárok meglátják a Gárdát, vagy Gyurcsány megviselt, éhező tekintetét, arra fognak gondolni, amit tapasztalnak. Nem arra, ami e tapasztalat mögött van, vagyis a szándékra, hanem magára a tapasztalatra. Arra, hogy ezek megvédik azokat, akiket senki nem véd meg, arra, hogy ezek támadják azokat, akiket szintén senki nem véd meg, az aktuális rendőri ellenintézkedésekre, az ország lelkiismeretére, vagy az ország rossz szellemére. Arra az ideológiára, amit ezek mögé képzelnek.
Pedig ezek mögött semmi más nincs, csak számítás. Ezek a politika eszközei, a politika meg nem ideológiákról szól, még csak nem is az országról, hanem - jelen esetben - pártpolitikusok vetélkedéséről. Nem elképzelések csapnak össze az ország jelenéről és jövőjéről, hanem érdekek. Nem a mi érdekeink, hanem az Ő érdekeik.
Tényleg, kik is az "ők"? A pártok prominensei? Első körben igen. Második körben a mögöttük állók, harmadik körben az ő mögöttük állók, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, sokadik körben az azok mögött állók. Mik is a választópolgárok ebben a szituációban? Játékok. Olyanok, mint a kártyában a kártyalapok, biliárdban a golyók, futballban a labda. Ők azok, akik a JÁTÉKOSOK esélyegyenlőségét biztosítják, és akikkel nyerni lehet, igaz, veszteni is.
Mindeközben a nagyközönség ezt pont fordítva hiszi. Azt hiszi, ő játszik és nem vele játszanak. Felvonul, szitkozódik, éljenez, belép, kilép, odamegy, megtámadja, megvédi, megfenyegeti, viszontfenyegeti. Azt gondolja, hogy ezek mögött a színdarabok mögött, amelyekbe néha, mint a modern színjátszásban olykor szokásos, őt is bevonják, az van, amit mondanak és amit lát. Pedig nem az van. Ír nekem cáfolatokat, bizonyítékokat követel hetven éve ad acta tett ügyekről, érvel, cáfol, hogy "az nem úgy van", "honnét tudod?", "nézzük meg, kik csinálják ezt vagy azt", megdicsér, ha egybevág a hiedelmeivel, amit írok, megszid, ha nem. Mindaddig persze, ameddig hagyom, bár sokáig hagyom, abból kiindulva, hogy mégiscsak Jézus mondta, hogy övék a Mennyeknek országa.
Ma már valaki rájött, hogy azért vagyok kénytelen sokat és hosszan írni, mert máskülönben nem értik meg. Így van. Bár azt gondolom, az előbbiek teljes mértékben felfoghatók átlag alatti intelligenciával is, azért biztos, ami biztos, leírok egy példát.
Legyen ez most, szokásomtól eltérően egy fiktív összeesküvés-elmélet. Itt van ez a rettegett nevű terrorszervezet, az al-Kaida. Sokáig kételkedtem a létezésében is, aztán azt mondtam, miért is ne? El tudom képzelni, és azt is el tudom képzelni, hogy merényleteket követ el. Azt is, hogy ezek a merényletek valóságosak. Abban egy kicsit kételkedem, hogy az ÖSSZES neki tulajdonított merényletet ő követné el, de ez most mindegy. Abban viszont nem kételkedem, hogy azok, akik a merényletek szenvedő alanyai, vagy elkövetői, hisznek benne. Még abban sem kételkedem, hogy a vezetőjük hisz benne. Hogy a legfőbb, láthatatlan vezető hinne benne, és azt akarná, amire LÁTSZÓLAG ez a szervezkedés irányul, már nem vagyok olyan biztos.
Mondhatjuk, inkább bizonytalan vagyok, mint biztos. Abban pedig, hogy az indirekt irányítás, azaz a KÖRÜLMÉNYEK, amelyek gátolják vagy erősítik valamely tevékenységét e szervezetnek, vagyis azok, akik ezeket a körülményeket előállítják, azt akarnák, amit a szervezet tagjai, kifejezetten kételkedem.
Ezért nem szeretek belemenni kocsmai szintű vitákba. Ilyenekkel semmit nem fogunk megoldani. Maradunk kártyalapok, golyók vagy focilabda.
Egészen egyszerűen ki kell szállni a játékból, és egy másikat kell játszani.
2012.09.27.