Menj el Dél-Afrikába, javasolta az imént nekem egy fajvédő polgártárs. Ott megtudod, milyen a fajgyűlölet.
Nos. Voltam Dél-Afrikában, rögtön Mandela hatalomra kerülése után, és megtudtam. Volt alkalmam Fokváros néptelen utcáján a hátam mögött felhangzó "kill the whites" felszólításra reagálni. Kár, hogy én voltam a fehér, azok, akik skandálták, a feketék, nem is kevesen. Tehát megtudtam. De az okát is tudtam, írtam e kedves úrnak. Pontosan az, amit itt művelnek ma. Mégis, mit művelnek, kérdezte tőlem minden kedves védelmezőnk Molnár Editkéje. "Ha a holokauszt-fóbiát leküzdi Európa, akkor van esély a megmenekülésre. Különben foghatjuk mi a sátorfánkat...a liberális barátaid lesznek elöl a futásban." A holokauszt sajnos nem fóbia. Az a múlt, amit nem volna jó megismételni. Ezért nem szabad soha elfelejtkezni róla. A tapasztalatok, ahogy Bokros Lajos többször mondta, nem halmozódnak. Ha halmozódtak volna, nem lett volna holokauszt sem. Se zsidó, se cigány, se örmény, se khmer, se tuszi, se... Se az, ami még jöhet. Mert a tapasztalatok nem halmozódnak.
Igazából nem tudom, mi az a holokauszt-fóbia, és ennek mi köze a menekültekhez. Ha az, amire gondolok...de erre gondolni sem merek. Az nem lehet. Az nem lehet. Az nem lehetne. És ha mégis lehet? Akkor a menekültek felszabadítók lesznek. Ez a legrosszabb forgatókönyv, amit elő lehet állítani.
De mi is történt Dél-Afrikában? Dél-Afrika Afrika egyetlen része, aminek nem volt néger őslakossága (a bushmanok, azaz szanok nem negridek). Jöttek a hollandok, az angolok, egyéb nációk, de a fontosabb az előbbi kettő volt. Az angolok voltak a mérsékeltebbek - oszd meg, és uralkodj -, a bigott protestáns búr burgerek (polgárok) a keményebbek. A második világháború után ők győztek, és bevezették a BEVÁNDORLÓ feketék (és sárgák) ellen az apartheidet. Lelkesen átvette a szomszéd (akkor még) Rhodesia. Aminek az eredménye egy fekete felkelés és sok-sok kiontott vér volt. Mindkét oldalon, bár a fekete oldalon némileg több. De nem csak ez lett az eredménye. Az lett az eredménye, hogy mélyen elültették a feketékben a... SAJÁT fajgyűlöletüket, csak ezúttal saját maguk ellen. Minden fehér ellen. És ezt máig nem tudják leküzdeni. Sok-sok évnek kell eltelnie addig, amíg sikerül. Nagyon sok évnek. Ahogy egy románban, szlovákban vagy szerbben sem sikerül egyik napról a másikra kiirtani a magyarokkal szembeni ösztönös ellenszenvet. Hála ezer év nemzetiségi politikájának.
Dél-Afrika volt a gazdagabb. Ameddig a kövér ember lefogy, tartja a mondás, a sovány éhen hal. Rhodesia, már mint Zimbabwe éhen halt. Vegetál. Gyémánt és arany ide, gyémánt és arany oda. Dél-Afrika még tartja magát, de már csak épp hogy.
El lehetett volna kerülni? Kérdés, hogy mit. A fekete többséget nem. A keveredést sem. A gyűlöletet és a pusztulást igen. Akkor Dél-Afrika nem lett volna annyira gazdag, mint a Mandela előtti időben, de nem lenne annyira szegény sem, mint lesz nemsokára, és amennyire bizonyos értelemben már most is az. Kevesebb száradó ruha lógna a felhőkarcolókon. És több fekete értelmiségi volna. Most is van fekete felső tízezer, de az csak uborkafára felkapaszkodott, korrupt hivatalnokok ármádiája.
Mit lehetett volna tenni? Tudomásul kellett volna venni a megváltoztathatatlant, és megpróbálni úgy irányítani, hogy abból mindkét félnek a lehető legkevesebb kára, hosszú távon a legtöbb haszna származzon.
Ott is így kezdődött. Uszítással. Példákkal. A nagy számok - múló idő - törvénye alapján egyszer megtámad majd egy menekült egy bennszülöttet, vagy azért, mert rossz ember, vagy azért, mert úgy érzi, védekeznie kell, mindegy. Az pont kapóra fog jönni, mint a Kristályéjszaka előtt Ernst Euard vom Rath német követségi tanácsos meggyilkolása. És akkor... akkor elkezdődik. A vége pedig minden lesz, csak nem a magyar álom.
Hát, ezt művelik. Ezt a mezőt. Pontosabban, ezt az aknamezőt.
2015. 08. 03.