Milyen habkönnyű kis olvasmányokat írok én itt. Semmi szellemi kaland nincs bennük. Semmi különös. Azért mondom ezt, mert elkövettem azt a gondatlanságot, hogy beleolvastam A jó királyba, amit pár - három? - éve félbehagytam. Az úgy valami. Aki szeret gondolkodni, azon aztán gondolkodhat. És élvezni is fogja. Én is élveztem, cseppnyi szomorúsággal. Be kellene fejeznem. Mindig volt valami okom, hogy miért ne, most például a laptopom - szoftverem? - állapota. Nem baj. El fogom kezdeni újra, azaz folytatni fogom. Ahhoz persze a könyvtáramat is át kellene rendezni. Egy délután. Kettő. Ember lusta.
Azért talán a kocsmaszintű elemzéseknél feljebb tartok így is. Amikor olvasom a politikai fejtegetéseket, vagy egy hajdani kutyakiállítás rottweiler-bírálata - szép, nagy, fekete kutya -, vagy egy régi ökölvívómeccs közvetítése - jól odabokszolt neki - jut az eszembe. Jól összevitatkoztak. Lehet persze bonyolítani is, amikor politológusok - a régi marxista-leninista esti egyetemet végzettek utódai - beszélgetnek komoly arccal a televízióban, jó, ők abból élnek, hogy bonyolítsanak és úgy tegyenek, mintha bármelyik politikus komolyan és azt gondolná, amit mond.
Nekünk annyi a könnyebbségünk, hogy nem vagyunk a színfalak mögött. Én, akaratomon kívül, talán néha kicsit igen, de minek. Itt is kitalálom. A sok részlet megzavarja az embert. Nem hiába mondja a nép, hogy "aki mindent möglát, mind fúr az oldali".
Csak a példa kedvéért - zum Beispiel - játsszunk egyet. Semmiféle tényt nem ismerek. Semmiféle idevonatkozó iratot nem láttam. Csak fantáziálok. Tényleg. És azt se nagyon.
Garp szerint a világ. Először is, kurva sok ember lakja. A kurva sok ember csak egyfelől teher, már ami a Földet illeti. Másfelől haszon: mind gazdaságilag, mind politikailag. Szellemit nem írok, mert az e világban szekunder, de inkább tercier.
Ez a kurva sok ember nagyjából három hatalmi centrum köré csoportosítható. Felőlünk nézve - előttünk a térkép, kiterítve - baloldalt, jobboldalt és középen. Baloldalt az Amerikai Egyesült Államok van. Jobboldalt Kína. Középen Oroszország. És az Európai Unió? Az semmi. Nem hatalmi tényező. Nade a gazdaság is hatalom, ellenkezik az Olvasó. Az. Hol is gyártanak ma szinte mindent? Európában?
A dolog valahogy úgy fest, mint a régi Athénban a három arisztokrata család - a Peiszisztratidák, Alkmaiónidák és Philaidák - vetélkedése. Aki épp hatalomra tört, összefogott egy másikkal, a harmadikat száműzték, majd amikor a szövetségesének elege lett belőle, és ő akart hatalomra kerülni, összefogott a száműzöttel, és egyesült erővel az uralkodó családot száműzték. Tartott ez addig, ameddig a harmadik is meg nem unta, és ez így folytatódott évszázadokon keresztül. Jelenleg Oroszország Kína szövetségesének látszik, Amerikának be kell érnie az Unióval. Csakhogy Oroszország Uráltól keletre fekvő területein él száz négyzetkilométerenként egy tunguzparaszt, talpa alatt a Föld legnagyobb gazdagságával, a szomszédjában viszont másfél milliárd kínai. E gazdagság jelen pillanatban még, köszönhetően a klímának, nem kitermelhető, legalábbis gazdaságosan nem kitermelhető. Ha viszont az éghajlat, ahogy most prognosztizálható, még tovább melegszik, egészen addig, hogy az év tíz hónapjában fagyott föld felenged...
Oroszország ura ma Vlagyimir Putyin. Kis ember, nagy bottal, akarom mondani nagy ambíciókkal. Nevéhez méltóan: Vlagyimir azt jelenti, hogy "a világ ura". Ha ez a kis ember ki szeretné terjeszteni a befolyási övezetét a Nyugat határáig (nem, drága Olvasó, mi nem vagyunk a Nyugat), akkor ebbe Magyarország bele fog esni. Máris beleesik. Ennyit akármelyik politikai elemzésből kivehetnek. Jó volna azonban, ha tudatosulna, hogy MEGINT MI VAGYUNK AZ ÜTKÖZŐZÓNA. A régi, szép, nosztalgikus középkor-kora újkor, csak akkor az oszmánok voltak az oroszok. Mi lehetünk a potenciális ürügy. Mint Szerbia (Bosznia-Hercegovina) volt száz évvel ezelőtt. Nem érdeklünk mi senkit, csak éppen megint rossz helyen vagyunk. Nem mindig azért háborúznak, amiért háborúznak. Gondoljon csak az Olvasó a Falkland-szigetekre.
Mármost tételezzük fel, hogy megver minket az Isten egy idióta, felfuvalkodott, önnön fontosságát sokszorosan túlértékelő miniszterelnökkel (nem a jelenlegiről beszélek, ő ezeknek pont az ellenkezője, különben miért választotta volna meg két és fél - három és fél millió kollektíve bölcs ember másodjára is?). Ez a felfuvalkodott barom azt hiszi, hogy valamiképpen ő hivatott a világ sorsát elrendezni. Hogy ő a kulcs Kelet és Nyugat között, melyek annyira el vannak foglalva egymással, hogy kisebb dolguk is nagyobb, mint arra figyelni, mit művel ő a saját országában. Megpróbálja kijátszani az ellentéteket. Egyik hatalommal ellensúlyozni a másikat. Ő ugyan Amerika szövetségese, egyben az Unió egyik tagállamának a vezetője, de elkezd kacérkodni Oroszországgal. Tudja jól, hogy erősebb kutya baszik, de eszébe nem jut, hogy azok esetleg úgy fognak marakodni, hogy a végén mind a ketten őt basszák meg.
Magyarország, minden szittya-hun-ősmagyar szív fájdalmára, önmagában nem tényező. Nincs nálunk semmi érdekes. Semmi értékes. Még a legnagyobb turistalátványosság is a semmi, amit pusztának neveznek. Ha Oroszország elnökét máshogy hívnák, nem is érdekelnénk senkit. Vagy ha igen, csak nagyon sokadik szempontként és nagyon sokára. Így azonban a Nyugat nem hagyhat minket figyelmen kívül. Ugyanannyira nem, ahogy a Monarchia sem hagyhatta figyelmen kívül a szarajevói merényletet, és Nagy-Britannia sem a Falkland-szigetek argentin okkupációját. Kicsit hasonló helyzet áll elő, mint Mátyás király idejében. Ha Mátyás nem köt egyezséget a Korona visszaszolgáltatása fejében III. Frigyes német-római császárral a trónutódlásról, akkor a Habsburgok teljesen másként tekintettek volna a törökök által megszállt Magyarországra. Nem minket akartak felszabadítani, hanem SAJÁT ÖRÖKSÉGÜKET AKARTÁK BIRTOKBA VENNI. Ha nem lépünk be az Unióba, bármely basa bármeddig uralkodhatna a legteljesebb külpolitikai közönyben. Jó, nem bármeddig, mert a modern politikai berendezkedés alapja a versenyhelyzet, de sokáig. Gondoljon csak a kedves Olvasó a közel-keleti diktátorokra, "baráti" érzelmeiktől függetlenül. Pedig ott aztán még olaj is van. Aztán persze annak is vége volna, mint a botnak, előbbiek okán. Megint gondoljon a kedves Olvasó a közel-keleti diktátorokra.
A mi fikciónkban nem az történik, hogy az elképzelt idiótát egyszerűen figyelmeztetik. Szállj magadba. Térj jobb belátásra. Ez volna a "jól összeveszekedtek". Figyelmeztetik is, kóstolgatják is, sőt, szúrópróbaszerűen próbálgatják is, de nem azért, hogy hátha demokratává válik. Hátha tényleg jó bácsi lesz belőle. Nem az ő személye az elsődleges ugyanis, hanem a rendszer, amit kiépíteni igyekszik. Ezzel a rendszerrel az a baj, hogy sokkal nehezebben befolyásolható, mint a versenyen alapuló. A belpolitika nincs egyensúlyban. Egyik fele túlsúlyban van. Aki a túlsúly birtokosa, bármikor dönthet így, de dönthet úgy is, és nincs, aki belülről meg tudná akadályozni. Mindent manipulál, mindent a kezében igyekszik tartani. Kritikus ponton, kritikus történelmi időszakban az ilyesmi megengedhetetlen. Ugyanúgy, ahogy Hruscsov sem engedhette meg az ellenséghez való átpártolásnak még a gondolatát sem, a Nyugat sem engedheti meg ugyanazt 58 évvel később. És nem csak az idióta kormánya tud manipulálni.
A végre sokféle forgatókönyv létezik. A legegyszerűbb a lemondás volna. Ezzel mindössze az a bökkenő, hogy az idő előrehaladtával elképzelt barátaink már nem csak a milliárdokért lesznek kénytelenek küzdeni, hanem puszta egzisztenciájukért, talán a szabadságukért is. Lányomnak mondom, menyem is értsen belőle. Nem csak a szovjetek kényszerültek példa statuálásra a történelem folyamán. Én a Nyugat helyében mindenképpen élnék vele. Lehetséges egy olyan variáció, mint 1919-ben volt, amikor Károlyi Mihály átadta a hatalmat a kommunistáknak, csak itt kommunisták helyett a nácikat kell érteni. Az is lehetséges, hogy egyszerűen őket választják meg. Feltételezett barátaink a gazdaságról annyit tudnak, hogy majdcsak működik valahogy, nekik annyi a dolguk vele, hogy megterheljék újabb és újabb adókkal. Majd szépen kitalálnak új technológiákat, még több bóvlit, vagy egyszerűen áthárítják a terheket a lakosságra, az meg benyeli, mint kacsa a nokedlit, és ez a végtelenségig folytatható. Annyit lehet lopni belőle, amennyit nem szégyellnek, az Európai Unió pedig, saját jól felfogott érdekében kipótolja a többit, és még abból is lehet lopni. Ez már önmagában prognosztizálja a nyomort, a nyomor pedig az elégedetlenséget. Egy kormány akkor bukik meg, ha gyengének mutatkozik. Ez a kormány ebben a környezetben annak fog mutatkozni, hiába nagy a szája. Sikeresen elérte, hogy nincs mögötte senki. Sem Oroszország, sem Amerika. Hogy pedig ügyes-bajos dolgaikról csak ők tudnak, arról nem is érdemes álmodozniuk. Két szervezet egészen bizonyosan még azt is ismeri, mi a kedvenc tusfürdőjük: a CIA és a Moszad. De az orosz titkosszolgálatot sem kell lebecsülni.
És akkor vagy a nácik jönnek, vagy visszaáll valami hasonló, mint a "rendszerváltás" kora volt. Előbbi variáció esetén még egy bugyrot meg kell járni, de a vége ugyanaz lesz.
Hacsak közben ki nem tör a harmadik világháború. Mert ez is esélyes lesz előbb-utóbb. Merkel asszony nem mondott akkora hülyeséget. Reménykedjünk benne, hogy utóbb.
2014. 11. 11.