"Hol más tüzet lát, ő katonákat,
Ragyogó vértet, sárga dühöt,
Harci kocsit és vad paripákat,
Fekete gyászt a hátuk mögött."
/A Demiurgosz - Wiinte legendája/
Múltkor beszéltünk arról, hogy annak idején sokszor értetlenkedtem: miként lehetséges, hogy az a rengeteg komoly, okos ember, aki komoly, okos szakértők seregét foglalkoztatja, nem veszi észre, amit minimális figyelemráfordítással -kis jóindulattal- bárki észrevehet? Aztán rájöttem, hogy hát hogyne vehetné észre, észre is veszi, de NEM UGYANANNAK LÁTJA. Amikor harminc éve, segédmunkás koromban külterületi építkezésen dolgoztam, minden felhőfoszlány láttán fohászkodni kezdtünk: essen! szakadjon! A felhő megjelenése számomra örömhír, viszont például egy nyaraló vagy kiránduló számára az egész nap tönkretétele volt. Az államcsődről szóló Varga-Szijjártó-Kósa-féle nyilatkozatokkal lebonyolított shortolás tekinthető a párt- és magánzsebek feltöltésével adósságok likvidálásának és vagyongyarapodásnak, de tekinthető emberek tízezrei meglopásának, mindent összevetve említettek szavajárásával gyakorlatilag hazaárulásnak, a bankadó hangulatjavító intézkedésnek és költségvetési bevételnek, másfelől közvetett adónak, amelyet a bankok hajtanak majd be, az IMF tárgyalások "kudarca" /amelyet később a feltételek teljesítése követ majd, jóval kisebb sajtóvisszhanggal/ bátor kiállásnak tűnő kormánypárti propagandának és az IMF tesztelésének, ugyanakkor emberek újabb tízezrei vagyonvesztésének, a gazdaság további megroppanása veszélyének a forint- és országleértékelés miatt, és még sorolhatnánk.
TELJESEN MÁS, HA VALAKI AZ ORSZÁGON, ÉS MÁS, HA EGY PÁRTON KERESZTÜL AKAR BOLDOGULNI.
A "magyar gazdaság" /e kifejezésnél mindig zavarba jövök, hogy melyik tagját tegyem idézőjelbe, most mindkettőt abba tettem, hogy elfogulatlan legyek/ ma jelentéktelen, általában veszteséges állami szektorból és magánszektorból áll.
Előbbiek okán a magyar állam csaknem kizárólag ADÓBEVÉTELEKBŐL gazdálkodik. Saját tulajdona alig lévén, /a hitelfelvételen kívül/ egyedül az adórendszer változtatásán keresztül, tehát SPEKULÁCIÓVAL képes közvetlenül a gazdaságot, közvetve a pénzpiacokat befolyásolva nagyobb /említésre méltó/ bevételre szert tenni. Az adóbevételek kisebbik, nála maradó részéből kell finanszíroznia saját működését, a felvett hitelek törlesztését, az alapvető ellátásokat, szolgálatokat. A számára kedvező feltételek megteremtése -amelyek a finanszírozandók számára KEDVEZŐTLEN feltételeket jelentenek- képezi gazdálkodási tevékenysége gerincét, holott a felsorolt négy területből három olyan, AMIÉRT AZ ÁLLAM TULAJDONKÉPPEN VAN, vagyis amelyeknek nem púpnak kellene lenni az ORSZÁGBAN GONDOLKODÓ állami vezetés hátán, hanem ezek fejlesztését egyenesen A GAZDÁLKODÁS CÉLJÁNAK KELLENE TEKINTENI. Csakhogy ez nem így történik.
Az államnak az adóbevételek nála maradó, kisebbik hányadából kellene elősegítenie a gazdaság működését. Ha a vezetés PÁRTBAN gondolkodik, mindent el fog követni, hogy a lehető legtöbb pénzt ide csoportosítsa, és a lehető leghamarabb különböző MAGÁNVÁLLALATOKNAK ki is ossza, az állami vállalatoknak csak annyit juttatva, amennyi a közvetlen csőd elhárításához szükséges. Ha a támogatást már a kezdetek kezdetén nem tüntetik el, három dolog történhet, kettő közülük valóságos, a harmadik abszurdum. A vállalkozás állami /önkormányzati/ megrendeléseket kap, /állami pénzből/ visszafizeti a hitelt /ha azt kapott, és nem vissza nem térítendő támogatást/, és garantált, piaci viszonyoktól független nyereséget termel, ameddig új kivételezett nem lép a helyére. A második lehetőség, hogy a vállalkozás a politikai és anyagi tőkét felhasználva bekapcsolódik a magánszférába, és mint például valamelyik multi kivételezett beszállítója, ingatlanberuházó vagy spekuláns működik tovább. De lehet valóságos piaci szereplő is, amely a mindenkori kereslet-kínálat világában próbál boldogulni. Ez utóbbi akkor válik abszurdummá, ha egyúttal pártközeli cégről van szó. Ha nem az, akkor a támogatás-hitel összege elenyésző, és a kivételezettek körébe történő felvétele semmi mást nem szolgál, mint a többiek fedezését.
Az adóbevételek nagyobbik része átfut az Európai Unión. Tulajdonképpen annyi a különbség az előzőekben felvázoltak és e pénzösszegek elköltése között, hogy egy magasabb döntéshozói /érdekeltségi/ kör is bekapcsolódik az újraelosztásukba, és még véletlenül sem kötelező állami feladatokat teljesíteni belőlük. Ezért ezeknek az összegeknek a rossz felhasználása közvetlenül és azonnal sehol sem mutatkozik meg, csak később, a gazdaság rossz szerkezetében, felesleges és hiányzó beruházásokban. Viszont ugyanezért ideális célpontjai a négyéves intervallumban, vagy bármikori leválthatóságban gondolkodó pártszemléletnek. Ilyen, uniós "támogatásokra" /valójában csak ritka kivétellel nem az Uniónak befizetett adóbevételek visszaosztásából származó pénzre/ épülve napvilágot lát majd az új Széchenyi-terv /már dolgoznak rajta/, kiemelten a magyar kis- és középvállalkozások "fejlesztésére", amelyek mit tesz Isten, ÉPPEN OLYANOK, MINT A KORMÁNYPÁRT MÖGÖTTI VÁLLALKOZÁSOK.
A jelenlegi -LIBERÁLIS- gazdaságpolitikát folytató államvezetés egyetlen érdemleges adócsökkentési terve a társasági nyereségadót érinti. Minthogy a többi teher szinte változatlan maradt, sőt az összes jövedelem egységes személyi jövedelemadóval való sújtása a minimálbérek megemelését fogja maga után vonni, ez pedig a vállalkozói terhek emelkedését, ez az intézkedés nem a magyar lakosság, hanem a KÜLFÖLDI BEFEKTETŐK bevonzását szolgálja. A TŐKEERŐS, GAZDASÁGOSAN ÉS MINIMÁLIS EMBERI MUNKAERŐVEL termelő befektetőkét, akik még ennek a minimális /magyar/ emberi munkaerőnek is az alulfinanszírozására fognak törekedni, hogy az adócsökkentésből származó előnyt ki tudják használni. Ez nem az erős gazdaság /a "nemzeti" gazdaság kifejezést már le sem merem írni/, hanem az OFFSHORE-GAZDASÁG útja. Más kifejezéssel a LÁTSZÓLAGOS gazdaságé, amilyen Izlandé is volt, egészen a nem is oly régi összeomlásig.
Ha egy ember nagyobb pénzösszeghez jut, például nyer egy szerencsejátékon, azt fogják neki tanácsolni, hogy ossza három részre a nyereményét. Az egyiket alacsony, de biztos hozamra fektesse be, tőkegaranciával, a másikkal már többet is kockáztathat, és csak a harmadikat tegye ki kifejezetten magas hozam reményében nagy értékvesztés veszélyének.
Az alacsony, biztos hozamú befektetés a jól menedzselt állami vállalkozás. Az állam oldaláról nézve e között és egy ugyanilyen magántulajdonban lévő vállalkozás között az egyetlen direkt különbség a PROFIT birtoklása. De a profit, akármekkora is legyen, az állam szempontjából nem a legfontosabb /az államnak tízmillió emberről kellene gondoskodnia, míg egy magánvállalat tulajdonosainak száma ehhez képest elenyésző, tehát amiből ezek a tulajdonosok meggazdagodhatnak, azt az állam meg se érzi/. Ami fontos, és ami mindkét tulajdonosi körben azonos, azok a munkaadói-munkavállalói járulékok, és az eladott termékek után befizetett ÁFA. Ha a vállalat nem veszteséges, akkor ezeket /a kifizetett bruttó munkabérekkel együtt/ MEGTERMELI, tehát -ismét az állam szempontjából- még akkor is, ha a papíron kimutatható nyeresége nulla, NYERESÉGES. Ahol a profitból élő magánvállalkozó felszámol, ott az államnak csak arra kell vigyázni, hogy ne termeljen veszteségesen. Ameddig működőképes állami gazdasága, stabil fedezettel rendelkező pénze nincs, Magyarország minden napért, amit összeomlás nélkül megért,
térden állva adhat hálát a Teremtőnek.
Bármekkora javulásról harsogjanak is a hírek, és bárkinek tulajdonítsák is ezt. Múló játéka csak a véletlennek, semmi egyéb.
2010-07-29