Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Már attól a ponttól gyanakodni kell, ha valaki VITATKOZIK. Legyen bár politikus, avagy magánember. Ha "meg akar győzni", az csak következmény. Rossz stratégia.

Elmondok egy példát, amit néhányszor elmondtam már, csak szokás szerint elfelejtették. Úgy 1982-től jártam László András előadásaira. Ő akkor a Buddhista Misszió (Arya Maitreya Manda Rend) rendi titkára volt, lámai rangban. Kivételesen (a belügyi fiókszerv - ahogy ő nevezte később - történetében kivételesen) tett is érte valamit, ahogy a doktorátusáért is. László András Hamvas Béla barátja volt, amíg Hamvas élt. Ő Hamvast atyai jó barátként írja le, kihangsúlyozottan NEM mestereként. Rudolf Steinert már inkább - ő volt az első továbblépési pont -, de aztán eljutott Eliadéig, Guénonig és társaikig, majd végül: Julius Evoláig. Evolát kritizálni soha nem hallottam tőle, míg másokat...nade most nem erről akarok beszélni. Még a László András képviselte szellemiségről sem, esetleg máskor, és csak kívánságra.
Elég sokan megfordultak nála, Müller Pétertől Sartre magyar barátnőjéig, Kelemen Renéig, hallgatói köréből került ki a Tan Kapuja alapító gárdája is, többek között Mireisz Laci. Ő akkoriban tett szert egy házra a Bükkben. Volt mellette egy tó is, halakkal (teremnek benne, mondta Laci). Egy időre kiköltözött. A maximális munka, amire hajlandónak mutatkozott, a gombászás volt egy hosszú bottal (ő maga is hosszú, már az ajtón való belépéshez is le kell hajolnia általában). Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mit szólna tyúkokhoz, lenne mindig friss tojása, amire elborzadva nézett rám: "dehát azoknak MAGOT KELL KISZÓRNI!". Maga a ház is úgy volt berendezve, hogy minden fordulónál, a lépcső mellett is, állt egy asztalka egy székkel, szék szőnyeggel letakarva, asztalon nyitott könyv, épp ott, ahol az olvasója tartott. Élt még a háznál egy Ugrin nevű kiskutya és két nagyon sovány macska. Kutya kőlevesen kívül alig kapott mást, és a helyzet akkor lett számára csak jobb, ha a macskák megszültek. Akkor ehetett kismacskát, macska meg amúgy egész évben egeret.

Nos, egyik hétvégén lementünk az akkori barátnőmmel hozzájuk. A barátnő egy meglehetősen okos zsidólány volt, programozó matematikus, csak sajnálatos módon materialista. Legalábbis ezt állította magáról.
Mindenki nagyon megörült neki. "Végre egy valódi materialista!" - kiáltottak fel. Beszélgetni kezdtek vele. Aztán eltelt egy óra, és az egyik jelenlévő - Takács Laci, akkor mozigépész volt, gépészkedés közben fordított szanszkrit szövegeket, tőle származik az a válasz arra a kérdésre, hogy tud-e hegedülni, hogy "nagyon szépen tudok hegedülni, csak még nem próbáltam" - felállt, kinyújtózott, és azt mondta: "nem is vagy te igazi materialista". Azzal kiment pisilni.
Amikor visszajött, arca elégedettségtől ragyogott. "Mégis találtam egy valódi, hithű materialistát", mondta. "Bármit állítottam neki, a füle botját se mozdította. A füle botját sem."

Az egyik macskával találkozott.

2013.11.09.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1