"A lány Ahhoz megy, kit szeret,
Ifjú, öreg, dús vagy szegény;
A vén Gazdát kikergetik,
Legyen koldús más küszöbén.
S ő sírva messzi útra kél,
Míg befogadják valahol,
S gyakran vak, hajlott, nyomorult,
Mire egy lány hozzáhajol.
Vegyíteni jeges Korát
A lányt szegény átöleli,
S tűnik szeme elől a Lak,
S a Kert is és Örömei.
Vendége tűnik százfelé
- Másult szem mindent másra vált -
Félsz lepi érzékszerveit,
Sík Földje Gömbbé összeállt.
Csillag, nap, hold, mind elfakul,
Csak végtelen puszta marad,
S nincs már itala-étele,
Csak körben a vak sivatag.
A Lány szűz ajka mézt csepeg,
Mosolya kenyér- s bor-teli,
Szeme-játéka fürge, vad:
S ez őt kisdeddé bűvöli."
W. Blake: A lélekutazó
Ma sokadszor találkoztam azzal az ostoba közhellyel, hogy "mindenki annyi idős, mint amennyinek érzi magát". Nem. Nem annyi idős. Ha nem annyi, még annyi idősnek is csak ritkán látszik. Hogy a laborleleteiről ne is beszéljünk, bár ez utóbbiakról mindig a nagypapám orvosi esetleírása jut az eszembe. Bemegy az ember a Poliklinikára azzal, hogy tulajdonképpen semmi baja, csak minden éjjel rázza a hideg. Megröntgenezik, negatív. Nagylabort készítenek vele, tökéletes. Hasban, mellkasban semmi kóros. Már éppen gratulációkkal útjára akarják bocsátani, amikor meghal. Hasnyálmirigy-rákja volt.
A hasnyálmirigy egy körülbelül húsz-huszonöt centiméteres szerv a test közepén.
In tempore, azaz AZ IDŐBEN, és cum tempore, azaz AZ IDŐVEL. Az idővel minden elmúlik. Maga az idő is. A mulandóság éppúgy, mint az öröklét, az időhöz kötött. Brahma in tempore örök, cum tempore nem örök. Az "örök" nem időtlen. Az "örök" AZ IDŐBEN VÉGTELEN.
Ami időtlen, az kívül esik az időn. Ott, ahol ő van, idő már NINCS. Nincs sem halandóság, sem halhatatlanság. Arról már csak Wittgenstein tanácsa juthat az eszünkbe: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.
Az időben csak az tud örök lenni, ami nem anyagi. Hibásan írtam: nem "tud", hanem az. Nem tud más lenni, mint örök. Nem anyagi, hanem szellemi. Hogy ma se maradjon ki a játék: ha az anyagi a szellemi analógja, vagyis lényegileg ugyanaz, akkor, miután elmúlt, csak szellemi valóságként "él" tovább. Na de akkor miként kezdődött? Ha a szellemi örök, akkor az anyagi megfelelőjének is öröknek kell lenni, nemde? Akkor olykor mégis igaz lehet, hogy az ember annyi idős, mint amennyinek érzi magát. Különösen, ha örökifjúnak.
Ha kipusztulnak a macskák. Ha kipusztulnak a macskák, a macska IDEÁJA (a macska, LÁTÁSBAN, ahol a "látás" metafizikai látás, olyasmi, mint a "macskaság") nem pusztul ki, mert az nem anyagi természetű. A "macskaság" megmarad. Sőt, már azelőtt megvolt, még mielőtt a macska megjelent volna. CSAK NEM A MACSKA JELENÍTETTE MEG, hanem valami más. Mondjuk, a kardfogú tigris. Azelőtt egy dinoszaurusz. Legelsőnek egy energianyaláb. Azelőtt meg... azelőtt meg nem volt semmi, ahogy azután sem lesz. Cum tempore elmúlnak mindketten, az idea is, az épp aktuális analógja is.
Minden van, volt és lesz. Mindkét síkon. Az egyik síkon, mint változás, a másikon mint változatlanság. Jó, mondja a kötekedő Olvasó. És a fél macskafarok? Van fél macskafarok-idea? Nincs. De ha az előzőekből indulunk ki, annak is kell lenni szellemi megfelelőjének, köti magát a karóhoz. Van is: az az IDOLUM. Ál-idea. Vallási megfelelője az idol, magyarra lefordítva: a BÁLVÁNY.
A tévedés. Az emberi szellem hanyatlása ott kezdődik, amikor az idolok elkezdik belőle kiszorítani az ideákat. Már most félig kiborgok vagyunk, bár még nem operáltak össze a gépeinkkel. De eljön majd az az idő is. És eljöhet a teljes helyettesítés, az önreprodukáló-fejlesztő-regeneráló, értelmes gépek ideje is. De az már nem az ember ideje lesz. Gépeknek NINCS ideája. Az már a vég lesz. Ha egy háború, járvány vagy kataklizma meg nem előz minket.
Már jó ideje a bálványok korába léptünk. Jules Verne se lelkesedett volna oly nagyon, ha gondolkozik egy kicsit.
Ami az emberben örök, az a LÉLEK. A szellemi lélek. A szellem nem az enyém. Így is mondjuk: az ember a lelket bírja, a szellemet KÉPVISELI. Lelki szinten képviseli, amit testi szinten jelenít meg. Öreg lélek vagyok, hallani sokszor. ÖREG LÉLEK NINCS. A lélek ÖRÖK. Hogy részeiben-természetében örök-e, vagy úgy, ahogy van, arról most ne nyissunk vitát. VALAMIKÉPPEN örök. Nem öreg és nem fiatal.
Az ember de facto viszont testből is áll. És a test öregszik. Ameddig az agy, mint hordozó, képes a feladata ellátására, addig az ember fiatalnak érezheti magát. Nem kell tükörbe néznie. Hiszen a lelke nem öregszik. Csakhogy az ember nem csak a lelkével azonos, hanem a testével és szellemi természetű lelkével együttesen. Trichotomikus értelemben a testével, lelkével és szellemével, figyelembe véve a szellemről fentebb leírtakat. A SZELLEM NEM SZEMÉLYES.
Ugyanez igaz visszafelé is: attól, hogy öregnek érzem magam, nem feltétlenül vagyok öreg. A hordozó akadozik. Elfáradt. Befolyás alatt áll. Beteg. Hogy mitől beteg? Igen, a lelki jelenségek testi szinten is megjelennek. Az analógia-szabály itt is érvényes. Tökéletes lélek nincs. Illetve van: Istennek hívjuk. Emberi értelemben mind az ép test, mind az ép lélek illúzió.
De ez nem öregség, hanem deformáció. IDŐ ELŐTTI elhasználódás. Hatásában olyan, mint az öregség, de nem öregség. Ál-öregség. A valódival ellentétben a legtöbbször vissza is fordítható.
Az édesanyám tavaly június 28-án halt meg, egy combnyaktörés következtében. Tökéletes leleteket produkált előtte. Érelmeszesedése persze volt, a hetvenkét év dohányzás megtette a hatását, ennek következtében (meg azért is, mert nem hallgatott magyar adásokat) magyarul akadozva beszélt néha, de angolul, olaszul, németül, franciául anyanyelvi szinten. Pár órával a halála előtt még tervezgetett. Nem érezte magát 91 és fél évesnek, amennyi volt. Távolról sem.
Pedig úgy nézett ki. És a teste is úgy gondolta. Ezért aztán egy délután elaludt, csendben.
2014. 08. 04.