Kivételesen nem a Ferenc. Meg a "választási csalás". Mintegy a kék cédulás választások mintájára. Szegény Teket Melinda. Szegény naiv választópolgár. Szegény én. Szegény te. Szegény mi, akik nem vettünk részt ebben, de a következőben részt kell vennünk, ha passzívan, ha aktívan. A végeredmény élvezetében mindenképp. Vagyis ...de ki olvassa el, amiket erről a témáról eddig írtam? És ha elolvassa valaki, ki ismer magára? Én vagyok én, te vagy te, ki a hülyébb: én, vagy te?
Előrebocsátom: még mindig Miss Marple. Tudja a kedves Olvasó: aki kötögetés, teaiszogatás és vajassütemény-eszegetés közben oldott meg mindent. Nálam maradnak az előbbiek, kivéve a kötögetést, azt egyszer próbáltam, játékból, sikerült is összebogoznom mindent, utóbbiról pedig csak mint kísérletről mernék beszélni. Én szerény vagyok.
Erről azonnal eszembe jutott két történet, mindkettőt le is írtam már, de hadd írjam le még egyszer, mielőtt folytatnám. A mindennapi élet sokkal érdekesebb, mint a politika. Nem tisztább vagy piszkosabb, mert utóbbi is csak az előbbit képezi le a maga eszközeivel, csak színesebb.
Volt jó harminc éve egy telefonszerelő barátom. Most is van, hacsak azóta meg nem halt, de ez nem valószínű, de már rég találkoztunk. Együtt segédmunkáskodtunk legalább két téesz szolgáltató ágazatában, jól emlékszem, hogy egyszer két betonvasat húztam épp magam után a VITUKI udvarán, amikor rám nézett, hangosan felröhögött, majd megjegyezte: most épp olyan vagy, mint a Superman. Én könyvtárosként folytattam, ő - műszerész volt - telefonszerelőként. És hát, mint a telefonszerelők - nyilvános állomásokról volt szó - tekintélyes része abban az időben, ő is dézsmálta a perselyeket. A többiek szépen, sorban lebuktak, ő azonban nem. Meg is kérdeztem tőle, hogy csinálja? Hát egyrészt, válaszolta, tudja, hol leselkednek az ellenőrök, például a Párizsi udvar belső emeletéről, másrészt: ő szerény. Kísértést érzek, hogy párhuzamot vonjak a "demokrácia" egyetlen lehetséges (ideig-óráig tartó) túlélési formája és e között, de ezúttal legyőzöm.
A másik a Kakas étteremhez kötődik. 1983 a dátum, este van, olyan tíz óra körül. Épp a here-pörköltömhöz készülődöm, amikor két ismerősömre leszek figyelmes a szomszéd asztalnál. Testvérek, nagy darabok, és már elég részegek. Engem békén hagynak, de rajtam kívül az élő fába is belekötnek. Aztán egyiküknek mennie kell. Pistikém, búcsúzik a másiktól, most, hogy egyedül maradsz, vigyázz magadra. Ne hagyd, kérlek, hogy provokáljanak. Alkalmazkodj.
Olyan választást, ahol az eredmény kihirdetése után, előtt, közben nem kiáltott valaki csalást, én még nem láttam, legalábbis az utóbbi huszonhárom év Magyarországán nem. Azelőtt meg azért nem, mert mindenki tudta, hogy az egész az, mindenki tudta, hogy nem tehet ellene semmit, ezt a "törvények", a történelmi előzmények és a jelenlévő szovjet csapatok hathatósan nyomatékosították, hát minek keresse a bajt?
De továbbmegyek. Olyan választás, amelyben semmiféle csalás nem volt, tiszta volt az egész, mint a hó, talán az emberiség egész története folyamán soha nem fordult elő. Klasszikus példája ennek az athéni demokrácia, és a cserépszavazások (azért szavaztak cserépre, mert a papirusz drága volt, törött korsó-edény meg garmadával ált rendelkezésre). Amíg a részvételi napidíjat be nem vezették, eleve csak a ráérő arisztokraták látogatták a Pnüxöt, a szavazóteret (ahová egyébként a választójoggal rendelkező negyvenezer polgár közül csak hétezer fért be). Később már a nép is, amelynek édes mindegy volt, ki fut be, ítélnek száműzetésre. Arra, illetve az ellen szavazott, akire/aki ellen megfizették. Mint...mint...Mint.
Érdemes elolvasni Faludy György: Pokolbéli víg napjaim -at, az egész élvezetes, de az első részében kifejezetten erről is szó esik. Mármint a "választások" befolyásolásáról. Mégpedig nem a szocialista időkben, de még csak nem is Horthy alatt, hanem az úgynevezett békeidőkben, Tisza István miniszterelnöksége alatt. Hogy miért épült egyes falvak vasútállomása MESSZE a falutól. Ezek ellenzéki falvak voltak, és csak vasúton lehetett a választások színhelyére eljutni. Volt olyan is, folytatja Faludy, hogy a voksolás előtti napon megjelent az ellenzéki faluban egy kupec, és kidoboltatta, hogy másnap este visszajön, és minden szakajtó tyúkszart magas áron megvesz. Persze mindenki tyúkszart gyűjtött reggeltől estig, szavazni senki nem ment. Este meg is jelent a kupec, végigsétált a teli szakajtók sora mellett, és mindegyikbe belebökött a botjával: ez nem jó. Ez sem. Kokas-szar is van bennük.
Drága, kedves Olvasók. Azt gondolja valaki, hogy a Fidesz megengedhet magának egy választási vereséget? Még a kétharmadnál gyengébb eredményt is csak épphogy. Vagy még azt sem. Ha ilyen fenyegetné, gondolkodás nélkül képes lenne akár egy héttel a nagy esemény előtt megváltoztatni a szabályokat. Például, hogy a kétharmados törvények legitimálásához mostantól elég az egyszerű többség. Aztán legközelebb, azaz újabb négy év múlva, okoskodik ...bár az újabb négy év már korántsem olyan biztos, mint a most következő. Viszont még oly messze van.
Te jó Isten, azt gondolja valaki, hogy Grál-lovagok ülnek a kormányzati pozíciókban? Hogy azok ültek valaha? És azok ülnének, ha az ellenzék kerülne hatalomra? De mégis, mi a különbség, mert VALAMI különbség azért csak van? Hát az a bizonyos szerénység. Ha valaki, mint például a Fidesz prominensei, nem szerény, egyszer-kétszer-négyszer-ötször többet kaszálhat, de nem a végtelenségig. Múló világunk olyat nem ismer. És utána nagyot lehet bukni. Minél inkább meghaladja a hallgatólagosan elfogadott szerénységi mértéket, annál nagyobbat. Ezért aztán foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz. A hatalom onnantól nem csak az egzisztenciális biztonság záloga, hanem a szabadság záloga is számára. Nem egy jó üzletért harcol, hanem az életéért.
A Volgán túl nincs számunkra hely, mondták Sztálingrád védői. Lett volna, de mégis ezt mondták. Minél tovább tartott az ostrom, annál inkább így is érezték.
Nos, a Fidesz számára a választások elvesztése a Volga.
Ezért nem kell szörnyülködni, sem csodálkozni. Csaltak-csalnak-csalni fognak? Hát persze.
Be kell fogni tehát a szájunkat? Korántsem. El kell mondani mindent, ami bizonyítható? Hogyne kellene. Csak nem kell tőle várni semmit. Most legalábbis nem.
Most a Fidesz fog győzni. So oder so. Így vagy úgy. Vigasztaljon az a tudat, hogy minél nagyobbat győz, annál nagyobbat fog bukni.
Hogy mikor, ne várja tőlem senki, hogy MOST megmondjam. Hiszen még Delphoiban se mondtak semmi konkrétat. Illetve mondtak, pontosabban írtak, mégpedig mindjárt a bejárat fölé: gnóthi szeauton, azaz ISMERD MEG ÖNMAGAD.
Mindössze ennyi kellene a választópolgárok részéről, hogy ne győzhessen a kormánypárt. De akkor a mai ellenzék se győzhetne. Mert akkor az emberek gondolkodni kezdenének, az pedig nem erősségük.
Ma még. Holnap se lesz az, de akkor már muszáj lesz, legalább egy kicsit. Legalább annyira, hogy ha ez se jó, az se jó akkor mi is volna a "jó"?
2013. 09. 23.