Petrás Mária és Kallós Zoli bácsi, a Muzsikás együttes, Sebestyén Mártika, a Csík zenekar, nem sorolom tovább, mert csak a szívem fájdul meg. Ha van nekem olyan, feltéve. Vagy még nem elég kemény.
Hogy vehetem mindezeket az embereket egy kalap alá? Egyik felléphet a zsinagógában, a másik nem léphet fel, mit gondol, aki felléphet, mit gondol, aki nem léphet fel? Hányszor tettem már fel ide s máshova az A fényes nap-ot? Érdekelt-e engem, hol lépett fel Petrás Mária előtte, utána, ki a férje, ki az öccse? Próbáljak pártatlan lenni ebben az egész őrületben, vagy ne próbáljak? Ez utóbbira már most tudok válaszolni: nem fogok megpróbálni. A kérdés most már csupán az, hogy ha nem vagyok pártatlan, kinek a pártjára állok. A magaméra, bújnék ki a válasz alól, ahogy az efézusi zsinati atyák is kibújhattak volna az egész Mária-problémakörből azzal a frappáns megoldással, hogy Mária se nem antropotokosz, emberszülő, se nem thetotokosz, istenszülő, hanem egyszerűen Krisztotokosz, azaz Krisztusszülő. Mégsem tették. Jó, ennek megvoltak a maga különféle okai, míg az enyém most semmi más nem lenne, mint a békesség vágya. De én egyáltalán nem akarok békességet. Se most, se később. Senkivel, azon az áron, hogy az ő mondókáját kell szajkóznom, akkor is, ha nem értek vele egyet. Lesz haragosom bőven. Már most is van. És?
Elkezdem akkor a válaszolást saját kérdéseimre. Mindezeket az embereket elsősorban, másodsorban és harmadsorban a magyar népzene okán vehetem egy kalap alá. Nem a zsinagógák okán, nem a rokonok okán és nem az egyéb nézetek okán. Az édesanyám majdnem napra pontosan négy és fél évvel volt idősebb Kallós Zoltánnál: 1921. 09. 25-én született, félig zsidónak. Mussolinit kifejezetten szerette - a háború kitörése előtt még beszélni is volt alkalma vele -, Hitlert már kevésbé, vele nem foglalkozott. Viszont a német világháborús indulókat szintén szerette, a Horst Wessel Lied-től az SS marschiert in Feindesland-ig. Semmi rosszat nem kapott soha a németektől, se a háború előtt, se a háború közben, se a háború után. Jó, neki szerencséje volt, nem ezért írtam, amit írtam. Azért írtam, mert neki ezekről a dalokról nem a koncentrációs táborok jutottak eszébe - azt se tudta, hogy léteznek, 1945-ben is csak végzős medika volt -, nem a háború, hanem a fiatalsága. Mint az én generációmnak a kommunista mozgalmi dalokról. "Mondhatsz bármit, nekem tetszett / Ez az átkos múlt idő / Mert a sátor ott állt benne / És benne én, s benne ő" - hogy ne csak én kerüljek majd pellengérre, hanem Zorán is. "Nagy élet volt / Az ének szólt / A szív dobolt..."
És ha még ilyen zenéket is el lehet vonatkoztatni, még a saját tartalmuktól is, akkor százszorosan el lehet azokat, amelyeknek sem a szövegében, sem a tartalmában nem lehet semmi olyasmi, amitől az embernek összerándul a gyomra! A turult is el lehetne, az Árpád-sávot is, sőt, a Hakenkreuz-t, szvasztikát, horogkeresztet is. Nem miattuk nem lehet. És itt jön az, amiért ez az írás megszületett.
Ha Petrás Mária maga volna a Magyar Sziget szimbóluma, akkor is csodálatosan énekel olyan népdalokat, amelyeknek az égadta egy világon semmi közük a Magyar Szigethez. Napestig sorolhatnám azokat a művészeket, zeneszerzőket, költőket, írókat (JÓ írókat, nem Wass Albertet vagy Nyírő Józsefet), Shakespeare-től Wagneren és Liszt Ferencen, sőt Petőfi Sándoron keresztül Ezra Poundig, akiket ugyanilyen alapon nem lehetne beengedni egyetlen zsidó kulturális rendezvényre sem. Úgy legyen ötösöm a lottón, hogy tíz olvasóból maximum egy tudja, mire akarok kilyukadni. De előtte még az érem másik oldala. Jó, tegyük fel, hogy Petrás Mária, ellentétben az utána felsoroltakkal (bár ebben a vonatkozásban is vannak némi aggályaim, összefüggésben a mostani mondandómmal), antiszemita és náci szimpatizáns. DE AKKOR MI A FÉSZKES, BÁNATOS FENÉNEK AKAR FELLÉPNI EGY ZSINAGÓGÁBAN? Ugyanolyan égés, mint egy filoszemitának a Magyar Sziget. Egy tisztességes náci ugyanúgy ad az ilyesmire, mint egy tisztességes antifasiszta. Következetes, még akkor is, ha kényszerítik. Évekkel ezelőtt német neonácik egy csoportját javító-nevelő célzattal elvitték Auschwitzba. Mindent végignézettek velük. Amikor búcsúzáskor megkérdezték tőlük, hogy a látottak után megváltozott-e a véleményük, felnevettek, és ezt mondták: "Mi ÍGY is szeretjük a zsidókat!"
Akkor Petrás Mária, ha náci, nyilvánvalóan nem tisztességes náci. De nem ez a fő baj az ilyesmivel. Még csak az sem, hogy a "másik oldal" olyasmiket is leír, hogy mennyire örül annak, hogy nem Petrás Mária veszi a szájára a "Szól a kakas már"című zsidó (!!) népdalt. Hát, kérem, a hájliger Kaléver, kállói szent, Taub Izsák csodarabbi ide, Taub Izsák csodarabbi oda, a Szól a kakas már MAGYAR népdal. És ezen az a pár sor héber betoldás vajmi keveset változtat. Ettől még egyetlen haszidnak se fog leesni a kipa a fejéről. Sőt.
A turul, Árpád-sáv, horogkereszt nem kifejezetten egy ideológiához kreált szimbólumok, mint például a nyilaskereszt, hanem olyanok, melyeket egy ideológia fogott, és egyszerűen kisajátított. Beszennyeződtek, nem a maguk eredeti jelentésétől, hanem azoktól az emberektől, akik kisajátították őket, és azoktól a cselekedetektől, amelyeket a velük fémjelzett emberek alkotta szervezetek elkövettek. Most akkor az a teendő, hogy várunk, ameddig elfelejtik? Nem. Nem. Nem. Az a teendő, hogy visszarakjuk őket oda, ahol eredetileg voltak, a nácizmusra és mindarra, amit elkövetett, pedig nagyon is igyekszünk mindig emlékezni. Visszarakjuk őket a történelembe és/vagy a vallásba. Az Árpád-ház totemállata ugyanúgy NEM náci-nyilas privilégium, mint a Nap szimbóluma. Ez nem azt jelenti, hogy elkezdjük bagatellizálni és elmosni a náci ideológiát, hanem azt, hogy NEM ADUNK NEKI MÉG ENNYIT SEM. Nem a vas a gonosz, mondták a rómaiak, hanem az, aki a vasat gonosz dologra használja. Ganxsta Zolee tetovált könnycseppje, ami miatt nem akarták beengedni Amerikába. Pedig Zana Zoltán csak egy show-man. És még egyszer hangsúlyozom: most az ősi, kisajátított szimbólumokról volt szó, MAGUKBAN, nem egy náci sas karmai alatt.
S most jutottunk el a lényegig. Ha mindaz, amit fentebb leírtam, már előbb megtörténik, ezek a dolgok nem válnak rossz emberek prédájává. Ha nem hagyjuk, hogy összekapcsolják magukat velük. HA HALLGATÓLAGOSAN NEM ADJUK ODA EZEKET SEM NEKIK. És most már túljutottunk a turulon, Árpád-sávon, és horogkereszten. Ugyanis sokkal többről van szó: AZ EGÉSZ MAGYAR IDENTITÁSRÓL. Hogy hagyjuk-e lenyúlni - nem egy mitikus madarat, vagy egy deklarált jelképet, hanem - AZ EGÉSZ MAGYAR TÖRTÉNELMET ÉS KULTÚRÁT. Osztályozással, selejtezéssel és bekebelezéssel. Ez utóbbiba tartozik a magyar népművészet. Aminek semmi, de semmi köze ahhoz a csőcselékhez, ami rá akarja, sőt, részben rá is tette mocskos kezeit. A kokárdáért nem fáj a szívem, bár fájhatna, ha nem emlékeztetne 1848-ra. Ha viszont magyar nemzeti jelképnek fogjuk fel, a zászlóval, címerrel, himnusszal, koronával és tartozékaival, akkor -
Mára eljutottunk odáig, hogy ha meglát valaki egy udvarban néhány szürkemarhát, egy magyar népviseletet, sőt, egy házon egy magyar trikolórt, akkor azonnal a Jobbik jut az eszébe róla. Ahogy a kokárdáról a Fidesz. A kereszténység/keresztyénség is erre a sorsra fog jutni, hála a Hegedűs-famíliának és megannyi, Prohászka Ottokár nyomában botladozó katolikus kollégájuknak.
És ugyanez lesz a magyar népzenével is. A csodálatos Csík János nemegyszer nyilatkozta, hogy a magyar népzene az magyar népzene, nem politika. Nem hajlandó a kettőt összekapcsolni. De ő talán a kevés kivételek egyike. Nagyon sokan nem látják, hogy azoknak az embereknek, akik megpróbálják a magyar népzenét (is) kisajátítani, az csak díszlet. Az imidzs része. Egyetlen sorát se vehetnék a szájukra. Ha Petrás Mária véletlenül közébük tartozna, sokkal inkább áldozat, mint elkövető. Aki a magyar népzenét olyan fokon műveli,mint ő, már csak ezért is félig bűnbocsánatot nyert. Azt nem lehet nem szívből csinálni.
A csőbe viszont be lehet sétálni. És onnét onnantól nemigen van visszaút.
Gyerekkorom óta nagyon szeretem a magyar népzenét. Jó, az írt is, skótot, louisianai franciát (cajunt) is, de a magyart a legjobban. Nem csak azért, mert ide születtem, de ez hosszú történet. Ismerem személyesen megannyi képviselőjét. A kezdetektől jártam táncházba, táncháztalálkozókra, Sebőre éppúgy, mint a Muzsikásra, Tékára, nem sorolom. 1975-ben Márta Istvánt én is elkísértem a moldvai csángókhoz népdalt gyűjteni, akik között Petrás Mária is született. Kallós Zoli bácsit táncolni is láttam, énekelni is hallottam. Persze, hogy fáj a szívem, ha az övék nem, akkor helyettük is.
Azok az emberek, akik most vannak hatalmon, és azok, akik nekik köszönhetik politikai létüket, nem csak a megélhetést veszik el az emberektől. Azt már a szocialisták elkezdték. A LELKÜKET VESZIK EL. Az identitásukat, miközben azt papolják, hogy épp ők adják nekik vissza. A hitük utolsó morzsáit. Leírtam, jóval a 2010-es választások előtt. Aki akar, a portálon utánanézhet.
A zene maga az élet. A népzene egy nép élete. A lelke. Ami benne van. Volt.
2015. 08. 26.