Nem ezzel kellene foglalkoznom, de mindig belebotlom valamibe, amit nehéz szó nélkül hagyni, és különben is szombat van. Nekem is jár egy gondolkodás nélküli nap, ha már Heller Ágnesnek is járt. Egy ilyen elismert, tiszteletreméltó matrónát szinte illetlenség Fejes Endre novellájával és az abból készült filmmel kapcsolatba hozni, túl van ő már ezeken, gondolná az Olvasó, de nincs túl. Itt az ideje, hogy baloldali ismerőseim száma is apadásnak induljon. Filozófus, esztéta, egyetemi tanár, huszonegy éve egy másik filozófus, Fehér Ferenc özvegye, aki már a nyolcvanhatodik életévét is betöltötte. Egyik oldalon érinthetetlen, a másikon az ördög cimborája. Szent tehén és bűnbak, hogy áttérjünk kedvenc témánkra, az állatokra. Bűnbaknak itt vagyok magam is, ezzel tehát nem foglalkozom, a szent teheneket meg sohasem tartottam szentnek. Az maradjon csak a hinduk privilégiuma.
Egy szó, mint száz, ez a novella és film egy munkásfiúról szólt, aki kevéske fizetéséből, hogy meghódítsa a kiszemelt lány szívét, pár napig megjátszotta a gazdag diplomatát, a hónap többi napján viszont nyomorgott. További aktualitást ad a dolognak a napjainkban játszódó görög dráma, amely éppen annyira nem dráma, ahogy Viktor (a szinkronicitás érdekes dolgokat képes produkálni), a novella/film főszereplője sem volt görög. Vagy megmentik őket, vagy visszatérnek a - fedezethiány miatt - olcsó drachmára, és tele lesznek külföldiekkel, fellendül az idegenforgalmuk, majd a gazdaságuk, és kezdődik minden elölről. Persze a "fedezethiány" szó sem pontos, lévén, hogy a mai, úgynevezett hitelpénz EGYETLEN fedezete a belé fektetett bizalom (nem én mondom, hanem ez a hivatalos meghatározás), mondjuk inkább azt, hogy eleinte ódzkodni fognak tőle, de nagyon elkanyarodtam, tehát visszatérek Heller Ágnesra.
"Ebben a pillanatban, ebben a szomorú pillanatban" - mondta 2015. június 13-án, a szárszói találkozón - "másra van szükségünk, mint egy karizmatikus vezetőre. ... egy ilyen időben, ezer, tízezer, százezer, egymillió hazafira van szükség. ... A hazafi most az, aki mindent háttérbe szorít a haza üdvével szemben. ... A mai pillanatban... nem szabad emlékezni. A mai pillanatban el kell felejteni, hogy mit mondott rólunk XY öt évvel ezelőtt, és a barátunkról öt évvel ezelőtt. ... A mai világban a hazafi, bár tudja, hogy nagyon fontos a világnézete, bár minden békeidőben, normális időben ezt támogatná, csak ezt követné, ebben az időben, most, ebben a pillanatban, vészhelyzetben a hazafi ezzel nem törődhet. Nem törődhet azzal, hogy másnak milyen a világnézete. ... ma még egymást összetévesztjük, holnap egy leszünk, észre se vesszük. ... Antall idején azt hittük, hogy nem tudunk egymással szót érteni, végül tudtunk egymással szót érteni, és ennek megvolt az eredménye, EGY IDEIG megvolt az eredménye. KÉSŐBB EZT AZ EREDMÉNYT ELVESZTETTÜK. ...Hanem körülnéztem, kik vannak itt körülöttem, PONTOSAN AZOK VANNAK KÖRÜLÖTTEM, HOGY EZZEL NEM, AZZAL NEM, ez ezt mondta rólam, az azt mondta rólam, elfelejtetted, hogy mit mondott öt évvel ezelőtt, nem emlékszel, hogy rólad mit mondott öt évvel ezelőtt? Igen, kedves barátaim, tisztelt ellenfeleim, nem emlékszem rá, mert nem szabad erre emlékezni. Most nem, MAJD, HA KIKERÜLÜNK A SZAKADÉKBÓL, amibe belevitt minket a Hungarowingsnek a kormányosa, UTÁNA MAJD ELKEZDHETÜNK ÚJRA EMLÉKEZNI, most a legjobb, ha erről elfeledkezünk. ...HOLNAP, HA MÁS LESZ A HELYZET, AKKOR MAJD VISSZAJÖHET AZ EMLÉKEZŐTEHETSÉGÜNK, HARAGUDHATUNK EGYMÁSRA, ÉS MONDHATJUK, HOGY ELLENFELEK VOLTUNK..."
Olvassuk el még egyszer. És aztán még egyszer, egészen addig, ameddig meg nem értjük, hogy mit mondott ez a tiszteletreméltó matróna. A következőket mondta: most össze kell fognunk, hogy elkergessük ezt a népellenes, elnyomó rezsimet, hogy utána... UTÁNA ELÖLRŐL KEZDHESSÜK AZT A MARAKODÁST, AMINEK A NÉPELLENES, ELNYOMÓ REZSIMET KÖSZÖNHETJÜK. Félig mondta csak ki, de az is éppen elég. Most félreteszünk minden egyebet, mint a Jóestét nyár, jóestét szerelem főhőse, meghúzzuk a nadrágszíjat, elfelejtünk mindent, hogy utána néhány napig azt csinálhassuk, amit akarunk. Egy hét illúzióért három hétig szenvedünk. ÉS ESZÜNKBE NEM JUT, HOGY A HÁROM HÉT SZENVEDÉS AZ EGY HÉT MIATT VAN. Összefogunk, hogy később szabadon folytathassuk a marakodást. Ennek a botnak két vége van, édes Olvasó. Ajánlom ismét figyelmébe a Napló elejét. Az egyik vége a diktatúra, a másik vége az anarchia. Az egészen vulgáris értelemben vett anarchia, nem az, amit Bakunyin és Kropotkin elképzelt. (Még mielőtt szó éri a ház elejét, egyikük sem volt zsidó. Orosz arisztokraták voltak, utóbbi egyenesen herceg, aki mélységesen csalódott a Nagy Októberinek nevezett forradalomban.)
Ameddig egyetlen dimenzióban gondolkodunk, addig csak a potmétert fogjuk tologatni. Pontosabban saját magunkat, innét oda, és onnét ide.
Nincs "majd, ha", drága Hazafi. Hiszen tanult történelmet. Ha elfelejtette, nézzen utána Jeruzsálem ostromának, Egervár ostromának (nem Gárdonyi Géza regényében), különös tekintettel, mi történt UTÁNA, az első világháború történetének (ha volt valaha lelkesedés és pártok feletti összefogás a történelemben, akkor ott aztán volt, az ELEJÉN), a weimari Németország történetének, a spanyol polgárháború történetének, vagy Magyarország 2002-2010 közötti történetének, különös tekintettel az akkori kormánykoalíció pártjaira. AZÉRT AKARUNK ÖSSZEFOGNI, HOGY MIHELYT GYŐZTÜNK, ELÖLRŐL KEZDHESSÜK A CIVAKODÁST. Eddig terjed a mai (ismert) ellenzék fantáziája.
Jó, tegyük fel - de ne engedjük meg -, hogy ŐK győznek. Ugyanabban a sémában gondolkodnak, mint a maiak. Azok sem fognak eltűnni, mitől is tűnnének el: a RENDSZER nem változik. Sőt, MEGENGEDŐBB lesz. "Demokratikus" pártállamban egy pártot nem lehet kizárni a versengésből. Hiszen akkor a mai győzteseket is ki lehetne, amint vesztenek. A nem demokratikus pártállam ettől csak abban különbözik, hogy a nyertes megpróbál minden áron hatalmon maradni. Ami - sok lúd disznót győz - hosszú távon semmiképp sem sikerülhet. A vezér meginog, megingatják, a következő vezér már nem rendelkezik akkora meggyőző erővel, és aztán vége. De nem a Kánaán jön, hanem az, amiből az egész keletkezett. Kis eufória, majd a különböző csoportok versengése, aminek szintén a nép issza meg a levét. Ki is inná meg más? Ezt aztán az "erő" apostolai kihasználják, megjelenik egy újabb vezér, a libikóka átbillen. És így tovább. Persze, nem örökké.
Addig, ameddig fel nem ismerik - el nem jön az ideje -, hogy se így, se úgy. Hogy ki kell és ki lehet emelkedni ebből az egész zűrzavarból azzal, hogy legalább két dimenzióban kezdünk gondolkodni. Háromról, sőt négyről már nem is beszélek, mert az túl bonyolult volna. Hogy még az idő is...
És akkor mi a teendő? Annyi, hogy végre EMBEREKBEN kellene gondolkodni, nem pártokban. Nem ideológiákban, hanem a valóságban. Maradjon meg az ideológia a pártoknak, és a filozófusoknak, a pártok és a filozófusok pedig maradjanak ott, ahol a helyük van: a hasonló nézeteket valló emberek szervezetei között és a katedrákon. Persze, mindez mit sem ér, ha nincs mögötte abszolút tekintély. Vagyis abszolút KONSZENZUS. Annak a felismerése, hogy a működőképes társadalom nem az ember műve, csak - jó esetben - az ember FELISMERÉSE. Istené vagy a természeté, most mindegy. Azé a valamié, amit a legmagasabbnak és változtathatatlanul adottnak gondolunk. Azaz, FOGADUNK EL.
Kicsi görög, gyere velem Tanganyikába. Két, feledhetetlen hétig. Aztán, mihelyt lejárt a szabadság, és elfogyott a pénz, vissza a jó öreg Hellászba, ahol tovább lehet harcolni a gonosz hitelezőkkel.
2015. 06. 26.