Arra a feladat, amire én vállalkoztam négy éve, a legkevesebb, ha azt mondom, hogy embertelenül nehéz. Ugye érti a kedves Olvasó: nem én vagyok embertelenül okos és áldozatkész, hanem a feladat embertelenül nehéz. Az nem kérdés, hogy megoldom-e, mert másik lehetőség nincs. Persze megoldás az is, ha másokat el tudok indítani ugyanezen az úton, és valakinek majd sikerül végig is járnia.
De nézzük meg, hogy miért írom ezeket. Minden megoldás a fejekben levő rendrakással kezdődik. Ez nem az én dolgom. Ez mindenkinek a saját dolga. Az én dolgom, hogy a saját fejemben rendet tegyek, és a végeredményt a tőlem telhető legérthetőbb módon, mindig más és más oldalról megvilágítva, megpróbáljam elmagyarázni. Igyekszem megfelelni ennek. Ötvenhét évesen újra el kell végeznem, amit tizennégy-húsz évesen kellett. Sőt, azt is el kell végeznem, amit akkor - annyi embertársammal együtt - elmulasztottam. És ez a több. TISZTÁZNUNK KELL MAGUNKBAN, HOGY MI MICSODA. Hogy mit minek nevezünk, és miért. Majd, miután ez megvan, egyrészt le kell győznünk a könnyebb megoldásokra hajlamos emberi természet vágyódását az addigi kényelmes álomvilág után, és el kell döntenünk, hogy mit kezdjünk azzal a nagyon mással, amiben találjuk magunkat. El kell döntenünk, hogy - amint egy hindu mondaná - az áldozati állat életét akarjuk-e élni, sodródva a végzetünk felé, mesékkel vigasztalva magunkat a keserű tapasztalatok előtt és közben, vagy - lusta énünk bármennyire is tiltakozik ellene - tudomásul vesszük a valóságot és megpróbálva alkalmazkodni hozzá, ezt a véget annyira kitoljuk, amennyire csak lehetséges. Hogy MIÉRT, az, bár nagyon is lényeges - csak ez a lényeges - most nem ide tartozik.
"A lányok sajnos nem szeretnek minket, / mióta felvettük a fekete inget" - énekelték Mussolini fasisztái a hősidőkben. Mi persze nem vagyunk fasiszták, sem nácik, kommunisták, sem konzervatívak, sem liberálisok, sem nacionalisták, sem... Ez is az egyik baj, hogy semmiféle ismert és megszokott szervezettel vagy ideológiával nem vagyunk azonosíthatók, sem rokoníthatók. Mindenki utálni fog titeket, ismétlem harmadszor egy barátnőm szavait, miután megtudta, miért alakult meg a HMP. És így is lett. Ha beleolvas valaki azokba, amiket írtam, pártállásra való tekintet nélkül, egy ideig még rokonszenvezik is velük. Nem értelem szerint kezdik olvasni őket, hanem a megszokott hívószavak szerint. Amelyeknek az értelmét meg sem próbálják magukban tisztázni, legalábbis eddig nem próbálták. Azt váltják ki belőlük, amire stimulálták őket. És akkor...előbb-utóbb rálelnek valami szentségtörésre. Egy szent tehén durva megsértésére. Így járt az ÉS engem publikálni akaró főszerkesztő-helyettese éppúgy, mit egy "jobboldali" lap főszerkesztője. Így járt az az újságírónő, aki lelkesen elolvasta az Angst-ot, még néhányat a portálról, ezek tetszettek neki, megkért, hogy beszéljünk róluk, adjunk nekik nagy nyilvánosságot, majd eltűnt. Így járnak folyamatosan azok a pártvonalon érvényesülni akaró szerencselovagok is, akik párbeszédet kezdeményeznek velünk. Az egyik társasághoz el is mentem. Nem azon vitatkoztak, hogy mit hova tegyenek, hogy ki kellene dolgozniuk egy egységes koncepciót, legalább saját magukat illetően, nem. Röpködtek a csodaelméletek, és amikor a jövőre esedékes választásokra került a szó, és azt találtam mondani, hogy a teljes MSZP-n és Bajnain (a Jobbikot nem számolom ellenzéknek) kívüli ellenzék a seggét a földhöz verheti örömében, amennyiben három, mit három, egyetlen képviselője bejut ezekkel a Parlamentbe, lehurrogtak. Ne legyek kicsinyhitű, mondták. Még a huszonhét is erősen alábecsült szám lesz.
Tegnap megkeresett egy másik úriember, szintén pártalapító. Elrettentésül szó szerint idemásolom levelének egy részletét.
"Az én világ- és jövőképem három társadalomfilozófiai alapvetésen (nagyképűen: axiómán) nyugszik, melyek a következők. 1. A társadalomra, mint az ember által létrehozott, irányított és működtetett rendszerre is érvényesek a természeti rendszerek létezését meghatározó (objektív, vagy isteni) törvényszerűségek. 2. A társadalom egyéni döntéseink, és cselekedeteink következtében válhat a harc, a nyomor és a pusztulás poklává, vagy a béke, a jólét és a hosszú távú létezés emberhez méltó közegévé. 3. A politika és a társadalmi folyamatok, azok ok-okozati összefüggései a tudományos módszerek alkalmazásával megismerhetők, és az így szerzett felismerések birtokában társadalmunk jobbá, hosszú távon élhetővé tehető.
A tudomány, mint "megismerő tevékenység" módszereinél hangsúlyozandók: - "A valóság megismerésének szándéka". Ennek feltétele az új felismerések befogadása iránti nyitottság és a dogmákon való túllépés képessége. - "Az objektivitás." Ehhez elengedhetetlen a "kívülállás", a vizsgálat tárgyát képező jelenségen való "felülemelkedés", az elfogultságoktól és indulatoktól mentes véleményalkotás. - "A komplexitás". A dolgokról és a jelenségekről valós (azt leginkább megközelítő) képet csak úgy kaphatunk, ha azokat nem önmagukban, hanem az egész összefüggés-rendszereibe beágyazottan, az egész szerves részeiként vizsgáljuk.
A felsorolt axiómák, vagy alapvetések számomra mindaddig irányadóak maradnak, amíg azok állításait tényszerűen meg nem cáfolják."
Minden axióma megállapodás kérdése. Nem egy "objektív" valami, hanem megállapodás eredménye. Akár az önmagunkkal kötött megállapodás eredménye is lehet. Nincs olyan, hogy "objektív". Csak szubjektíve objektív van. Bármi másról lehet ugyan beszélni, de értelmetlen. Mármint logikailag értelmetlen: ha népet akarunk butítani, lehet nagyon is értelmes. Akkor ezt úgy kell érteni, hogy "dogma". Fogadd el, és fogd be a szád, hiszen ez rajtad kívülálló alapigazság. Pontosan olyan, mint amin az idézett úriember idézett mondókája második felében túl kíván lépni. Megpróbáltam leírni e szerencsétlennek, hogy sem "törvényszerűségek", sem "törvények" nincsenek úgy, ahogy ő gondolja, vagyis az ember által alkotott joggal keverve KÉNYSZERÍTŐ értelemben. A felismert természeti törvények nem kényszerítenek, hanem LEÍRNAK. Newton almája nem Newton törvényétől esett le, hanem leesett, és ezt Newton leírta. Minden társadalom egyéni döntéseink következtében válik ezzé vagy azzá. A társadalom nem dönt, tekintve, hogy a társadalom egy elvont fogalom, és elvont fogalmaknak nem szokása dönteni. Ez nem egy felismert alapigazság, hanem ez körülbelül annyi, mint egy asztal egy asztal. A gond ott kezdődik, ha belekeverjük ebbe a "tudomány"-t. Semmi köze hozzá. Vizsgálgathatja, de soha a végére nem juthat, már csak azért sem, mert a tudomány többek között attól tudomány, hogy azt állítja magáról, a kíváncsiságnak semmi nem szab határt. A tudományban nincsenek lezárt kérdések. Az emberi együttélés nem arra való, hogy folyamatosan kísérletezzenek vele. Ha egy kockacukrot beleejtünk egy lavór vízbe, feloldódik. Ha egy vasdarabot ejtünk bele, előbb-utóbb korrodál. Ha egy műanyagot, az sokáig megmarad, de aztán az is elbomlik. Kivéve persze, ha mindezeken változtatunk. Ha az embert beleejtjük a nagyvilágba, történik vele, ami történik. Aztán kipusztul. Ezt csak tudomásul kell venni. Kivéve, ha változtatunk az emberen, vagy a világon. Akkor nem az történik az emberrel, ami természetes esetben történne. Lehet választani a genetikai és a környezeti genocídium között. Mást nem lehet választani. Akkor is kipusztul, de adott esetben sokkal gyorsabban és/vagy keservesebben, mint egyébként. A valóságot nem lehet megismerni. Sok okból nem, de nem lehet. Semmiről nem lehet "valós" képet kapni, tekintve, hogy "valós" kép nincs. Olyan kép van, mint amit látunk - ld. feljebb a szobjektív-objektív vitát -, olyan világ van, mint amit tapasztalunk. A valóság, amiről a második bekezdésben írtam, a SAJÁT valóságunk.
Ugye, kedves Olvasó, még ez is túl hosszú és nehéz így egyszuszra? Mennyivel könnyebb volna olyanokat írnom, hogy "az a feladatunk, hogy a világot megváltoztassuk", "a magyar népet felemeljük", "véget vessünk a korrupciónak", "leváltsuk a diktátort", "bölcs és igazságos társadalmat építsünk", "erőssé és büszkévé tegyük Magyarországot", "a szorgalmas magyar nép világraszóló sikereket fog elérni", és hasonlókat!
"Tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz..." Na, most majdnem azt írtam, hogy Széles az a Gábor...késő van. BÉKE veled mára, kedves Olvasó.
2013. 02. 28.