A barátság

"Ha a szerelem mély verem, a barátság lapos hegy." (Bogdán Enikő)

Még egy haikut is írtam belőle. Hogy idegen tollakkal ékeskedem? Most bevallottam. De valószínűleg sokkal többször ékeskedünk idegen tollakkal, mintsem gondolnánk. A tudatalatti (vagy feletti) mindent tárol, amit fogantatásunktól befogadunk. Megkockáztatom, hogy azt is, amit valaha befogadtak. Az összes ősünk, de most nem lövöm le egy külön írás poénját. A tudatalattiban (vagy - többek között éppen ezért - felettiben) benne van az egész Teremtés. Ahogy az embrió is utánozza a törzsfejlődést, bólogat a kevéssé tájékozott Olvasó. Ernst Haeckel tévtanítását ma is oktatják a biológiaórákon. "Az egyedfejlődés során az embrió visszatükrözi a faj őseinek egyedfejlődését, pontosabban megismétli a faj fejlődésének főbb állomásait.” Nem az egészet, csupán a fontosabbakat, módosít a defenzívába szorult darwinizmus. "Az a tudomány!" - kiált fel a benne hívő Olvasó. De nem: a tudomány attól tudomány, hogy változik, ha néha lassan is. A rögeszmék ott is tartják magukat, miért pont ott ne tartanák? Az igazi tudós egyik ismérve az alázat: elismeri a tévedését. A nem igazi tudós nem tudós: valamilyen ideológia szolgája. Az ideológiai alapon álló tudomány nem tudomány, hanem vallás.
Először egy német embriológus, Karl Ernst von Baer állította - jóval Darwin előtt -, hogy néhány gerinces emlősfaj embriója bizonyos életszakaszaiban hasonlít egymásra. Ezt aztán "von Baer-törvény"-ként tanítani is kezdték, nem összekapcsolva semmiféle törzsfejlődéssel. Annál is inkább nem, mert olyat még akkor senki nem állított. Majd jött - az 1860-as években! - egy másik tudós, Ernst Haeckel, aki szelektíven kiválasztott néhány fajt (halat, békát, teknőst, tyúkot, embert), és lerajzolta azok embrióit a fejlődés egy bizonyos szakaszában. Ezek a rajzok mindmáig szerepelnek az evolucionista tankönyvekben. Csakhogy... csakhogy Haeckel csalt. Az általa kiválasztott embriók még az általa kiválasztott fejlődési szakaszban sem egészen úgy néznek ki, mint az ő rajzain: ezt 1997-ben fényképekkel is illusztráltak. Ettől függetlenül az eredeti Haeckel-féle rajzok maradtak: valahogy SAJNÁLJÁK elvetni őket. Ne menjünk ebbe most mélyebben bele, hiszen nekem a barátságról kellene írnom. De ha egyszer az ember ilyen érdekes témára bukkan, mondta Bütyök Fekete István Téli berek című könyvében.

Enikő nem egy paradoxont akart mondani azzal, hogy a barátság lapos hegy. Az lett belőle, de nem ezt akarta. Néha az ilyen mondások szándékon felül jól sikerülnek. Véletlen szerencse, vagy... vagy a tudatfeletti. Ezúttal egyértelműen feletti, az eredmény tükrében.
Enikő annyit akart állítani, hogy a barátság, ha nem is mentes, de sokkal kisebb mértékben terhelt szenvedélyekkel, mint a szerelem. Nem emel fel illuzórikus magasságokba, ahonnét nézve az a világ, amelyben élni kell, mély és sötét verem. Igen, drága Olvasó: nem a szerelem a sötét verem, hanem a valóság lesz (lehet) azzá, ha a szerelmes érintkezni kénytelen vele. ÚGY TŰNIK neki, mintha az volna. A sötét verem a SZERELMES valósága. Ebből származik aztán minden bonyodalom, de most - hála Istennek - nem a szerelemről beszélgetünk.
Ha a szerelem nehéz, a barátság könnyű. Ez első ránézésre így is van. A barátság egy másik dimenzió. "Én olyan könnyen leszek szerelmes!" "Én meg nehezen." "Könnyen kötök barátságot." "Nekem nem megy könnyen." Melyik a valódi? Ne essen csapdába, kedves Olvasó: mindkettő. Amit az ember érez, az akkor - legalább az érzés szintjén - valóságos. Hogy mennyire tartós? Mindegy. A tartósság csak EGY szelekciós szempont, s mint ilyen, önkényes. A nem sírig tartó barátság ugyanúgy barátság, mint ahogy a nem sírig tartó szerelem is szerelem. De a szerelem nem tarthat sírig! Hogyne tarthatna. Pont, mint a barátság. Az egyik alma, a másik körte, de mindkettő gyümölcs.

Van viszont valami a barátságban, ami megkülönbözteti minden más érzelemtől: a FELTÉTLENSÉG. Nem az "önzetlenség", mert ilyen nincs, sem a várakozásoktól (szándékosan kerültem az "elvárás" kifejezést) vagy birtoklástól való mentesség, hanem a feltétlenség. Egy barát is lehet csalódott, és egy barát is lehet féltékeny. De: mindennek ellenére barát marad. Ha nem, az nem barátság, hanem valami más.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy - most jön az igazi paradoxon - akkor is barátok maradunk, HA EGYIKÜNK ÚGY VISELKEDIK, MINTHA NEM VOLNÁNK BARÁTOK. Megszakítok veled minden kapcsolatot, mondtam - játékból - tizedik gyerekem anyukájának, még e gyermek születése előtt. Ez már aligha lehetséges, válaszolta. Bármit is csinálsz, a lányom maradsz, mondtam pár hónapja Eszter lányomnak. És akkor most vessen egy pillantást a kedves Olvasó az Összetartás a családban című írásom utolsó mondataira. A barátság e tekintetben CSALÁDI kapcsolat. Egy - például - indián - vagy ősmagyar - ilyenkor vérszerződést is kötött. És ezzel (vér)TESTVÉRRÉ vált.

Az összes érzelem közül, amelyre ember képes lehet, a barátság van legközelebb a "szeretet" eredeti fogalmához. Erosz-filia-agapé. Szerelem-barátság-felebarátság. Persze ez csak a görög szavak magyarra fordítása. A "fele" barátság nemhogy nem "fele", hanem sokkal teljesebb, mint az emocionális alapú barátság. De ahhoz hasonlít a leginkább, mégpedig pont a lényegben: a feltétlenségben. Az agapé a feltétlen elfogadás. Az érzelmek abszolútuma, ahol az érzelmek - ezért - már nem érzelmek. Annyival többek, hogy minőségileg teljesen mások. Semper maior, mindig nagyobb, ahogy Augustinus mondja Istenről. Az agapé AZ ISTENI BARÁTSÁG.
És, hogy a barátság könnyű-e? Formálisan sokszor nem. A barátság nem a közös ivászatoktól barátság. A barátság a közös teherviseléstől barátság. A nem közös élet ELLENÉRE való közös teherviseléstől. Az agapé az ANNAK ELLENÉRE való szeretet. De -
Hogy is írja Máté evangelista (11, 28-30)? "Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, s tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, S MEGTALÁLJÁTOK LELKETEK NYUGODALMÁT. Az én igám édes, AZ ÉN TERHEM KÖNNYŰ." Nem bibliaóra ez sem, kedves Olvasó. Ez most a barátságról szól. Nem csak a keresztény barátságról, már csak azért sem, mert az, ha van, pont olyan, mint a nem keresztény barátság. Onnantól pedig, hogy a "keresztény" szót elé teszik, már nem feltétel nélküli: NEM barátság.

Végezetül, mert gyakorta felmerül: a nemek kérdése. Sőt: ha családtag lehet - például - egy kutya, egy macska, akkor barát is lehet. Barátságot bárki vagy bármi iránt lehet érezni. Még elvont fogalmak iránt is, függetlenül attól, hogy viszonzásra talál-e. Aki olvasott-tanult a francia forradalomról, talán "a nép barátja" titulusra is emlékszik. Ha most nem jut eszébe: Jean-Paul Marat-t hívták így. A barátság feltétel nélküli érzelem. A feltétel nélküli érzelemnek pedig nincs feltétele.
Nekem a legjobb barátaim nők. Voltak-vannak férfibarátaim is, de a legközelebbiek nem férfiak. Semmi kifogásom ellenük, még változhat is, de most így van. A szexualitásnak a legcsekélyebb része nincs benne, pedig engem - tíz gyerekem van hét anyukától - még soha nem vádoltak meg ennek a hiányával. Valaha én is beleestem abba a csapdába, hogy a férfiak és nők mások. Mintha két külön faj volnának. Azok is, mondaná László András. Jó, talán hozzátenné, hogy a hagyomány (amit ő hagyományként definiál-elismer) szerint minden ember egy külön fajnak számít. A férfiak és nők valóban mások, de úgy mások, hogy UGYANAZ másként jelentkezik náluk. A férfi ösztönösen a magját hintené, a nő ösztönösen a legjobb apát keresi, de mindkettő egyformán poligám. Minden, ami a férfiaknál megvan, megvan a nőknél is, csak nem vesznek róla tudomást. A kudarcba belenyugodni képtelen természet homokot szór a szemükbe. Idegenné teszi őket. Ha az idegenség elmúlik, elmúlik a szexuális vágy is.
A szerelem az idegenségen nyugszik. A barátság a rokonságon. Egy test és egy lélek nem akar önmagával egyesülni. Nem is tud. Megbüntetni sem akarja saját magát. Nem is tudja.

Bogdán Enikőnek, az egyik barátomnak, sok-sok szeretettel. Teljesítettem a tizedik karácsonyi kívánságot.

2015. 06. 23.