Bámulatos ez a komédia. Kezdődött... mivel is kezdődött? És mikor? Mondjuk, Árpádnál, legalábbis a monda szerint. Egy "fehér" ló - fehér ló nincs, csak szürke, de ez a tény már a mesék királyfiának a nimbuszát is csökkentené, maradjon hát fehér -, cserébe némi föld, fű, kulacs Duna-víz és (a valóságban akkor már halott) Szvatopluk morva fejedelem tudatlansága és hiszékenysége. A föld-mizéria korántsem új keletű. Minden valamirevaló állat, amely revír harcokat vív konkurenseivel, mélyen egyetértene vele, ha meg tudná tenni, de így is, csak ösztönösen. Hiszen körbepisiltem. Odadörgöltem szarvaim tövében levő illatmirigyeimet az összes fához. Vérem hullatása árán szereztem. Itt eszem. Itt nevelem kölykeimet. Párzani már át- átrándulok a szomszédba, de a párzási idő végén kotrok haza. Kivéve persze, ha megtetszik ott, ez esetben megint vérem hullatása következik, majd a pisilés, szarvdörzsölés. Hogy én ezt, másoknak? Nincs az a pénz. Még a saját kölykömnek sem, ha már felnőtt. Keressen magának mást. Hogy mekkora? Amekkorát meg tudok védeni. Ha nem tudom megvédeni, keresek más helyet, ahol olyanok élnek, akik előlem nem tudják megvédeni. És ez így megy, amíg van szabad földterület. Ha már nincs, akkor bizony kezdődnek a gondok.
Valahol itt válik el az ember az állattól. Az állat nem akar semmit sem megmagyarázni. Jó, nem is tud, de nem is akar. Hogy egy farkas olyat gondoljon, már, ha képes volna az összetett gondolkodásra, hogy "dédnagypapám dédnagypapája itt született, tehát ez a föld az enyém", farkas-logikával minden alapot nélkülözne. De ugyanolyan képtelenség volna részéről az is, hogy "ha kapok a szomszéd falka tagjától egy kövér jávorszarvas combot, nekiadom a kis fenyőligettől a patakig terjedő erdőrészt". A farkas-logika egészen egyszerű. De ugyanilyen egyszerű a medvelogika, az oroszlánlogika, csimpánzlogika is. Azért vagyok itt, mert el tudtam foglalni. Addig leszek itt, ameddig meg tudom tartani. Nem az enyém, csak per pillanat én HASZNÁLOM. Ez vonatkozik földtől a nőstényig mindenre, talán egyedül a táplálékot kivéve. Bár annak útja végén... szóval még az sem az enyém. Akkor a saját testem? Hiszen percről percre változik. Még azt sem tudom meghatározni, mi is az. És végül táplálékká lesz, majd kezdődik az egész elölről.
A feudális francia állam (a történelem EGYETLEN valóban tisztán feudális állama), vagy különösen a hozzánk - minden tekintetben - sokkal közelebb álló oszmán állam logikája és a farkas- medve- oroszlán- csimpánzlogika utóbbi tekintetében nem különbözött. Minden föld a padisahé volt, aki karddal szerezte. De végső soron a padisahé sem volt, hanem Allahé, akit a padisah csak KÉPVISELT. Sem megvenni, sem eladni nem lehetett, egyedül KAPNI. És amikor a haszonbérlő (szpáhi) méltatlanná vált rá, vagy meghalt, a padisah újból kiadta, de akár meg is tarthatta. Hiszen eleve az övé volt és maradt. És ez annyit jelentett, hogy Ő RENDELKEZETT VELE. Nem többet, és nem kevesebbet. Ezt a rendelkezési jogát átengedhette másoknak, de ez az alaphelyzeten mit sem változtatott.
Ez lenne a természetes. Hogy földet sem venni, sem eladni nem lehet, csak kapni, éspedig HASZNÁLATRA. Mint ahogy mindent csak használatra kapunk, saját testünket (mi is az? - kérdezem újfent) is beleértve. Ezért mondják, hogy semminek az elvesztése felett nem kell bánkódni, ha az ember úgy fogja fel, hogy nem elveszti, hanem VISSZAADJA. De ez a világ, amiben élni vagyunk kénytelenek, minden, csak nem természetes. És hát így a vége sem lesz természetes, és semmi, ami addig történik benne. Most azt hisszük, hogy minden MEGVEHETŐ. Nem is ezen folyik a vita, hanem - látszólag - azon, hogy - például a földet is - KI vehesse meg? Lefordítom, mert még így is túl elvont. Azon folyik a vita, hogy valamit, ami nem az enyém, és semmilyen körülmények között sem lehet az enyém, mégis a sajátoménak tekintek, sőt (mintha élőlény volna) ugyanolyan GENETIKAI eredetűnek, amilyen - kivétel nélkül vegyes leszármazottak lévén - én magam sem vagyok ("magyar föld"), és én szeretném meghatározni, ki birtokolhatja el tőlem, illetve ki nem. Ki adhat érte olyan csereértéket, ami PÉNZ lévén, egyáltalán nem csereérték, csak a mások belévetett bizalmán alapuló hitellevél. Aminek az értéke napról napra változik, egyfelől azért, mert - jó esetben - a mögötte álló fedezet nagysága is változik, másfelől - rosszabb esetben - mert egyáltalán nincs mögötte fedezet, csak hiedelmek, hogy mégis van, és az akkora, amekkorának gondoljuk. Mintha két marék levegő cserélne gazdát. Vagy egy járókelő felmutatna az égre, és azt mondaná a szembejövőnek, hogy "Uram, Önnek adom azt a galambot, ha nekem adja érte cserébe azt a másikat".
Egyfelől igaz, hogy a föld nem szalad el. Itt marad, bárki is a "tulajdonosa". Egy laza csuklómozdulattal "vissza" is lehet venni tőle, jogi finnyásság dolga. Lehet hozni például betarthatatlan szabályokat. Olyan helyzetet lehet teremteni, hogy a célcsoport szabadulni akarjon tőle. Az "idegen" tulajdonú föld nem olyan, mint az idegen tulajdonú gyár, amit szét lehet szerelni, és külföldre lehet költöztetni. A föld itt marad (legfeljebb mi nem maradunk itt, de most ne ezzel foglalkozzunk). Addig, ameddig itt marad, mindenképpen nekünk hoz hasznot. Kisebbet vagy nagyobbat, de nekünk hoz. Ha megveszi a gazdag külföldi, aki vélhetően nem műkörmös, azért veszi meg, hogy profitot termeljen vele. Nem szenegáli négereket fog drága pénzen ideköltöztetni, hogy megműveljék, hanem helybélieket fog toborozni, mert így a legolcsóbb. Amit lehet, itt fog értékesíteni. Itt fizeti az adót és járulékokat. Hogy majd a ki-nem- mondott nevűek idejönnek, felvásárolják az országot, a templomok tetejéről leverik a keresztet és átalakítják őket saját imaházaikká, és azon túl két Ígéret Földje lesz, a második, Magyarország, mint bónusz, hát, erre gondolni is nevetséges.
Viszont retorikai fogásnak kiváló. Hiszen azt lehet mondani, hogy veszélyben a revír. Az élettér. Lebensraum, ha úgy tetszik. Ha hatvanmillió (egykori) némettel el lehetett hitetni, hogy maholnap éhen vesznek azon a területen, amelynél KISEBBEN nyolcvan évvel később, húszmillióval TÖBBEN kiválóan meg tudnak élni, akkor hogyne lehetne tíz millió magyarral is elhitetni, hogy a külföldi tőke azzal az eltökélt szándékkal jön ide, hogy kiszorítsa őket. Ez a lényeg. Az elhitetés. Amiben most egyetérteni látszik baloldali és jobboldali ellenzék. Eddig, legalábbis a következetesebb baloldal, mintha az ellenkezőjét gondolta volna, de akkor még ő volt kormányon, és a mai törvényhozók ellenzékben. Fogalmazni már óvatosabban fogalmazott, viszont a mostani kormányoldal, ami MEGSZAVAZTA a földtörvényt, AKKOR teljes torokból ellenkezett előre is. A haza nem eladó. Most mégis eladó, de megmagyarázzuk. Ángyán József - azon kívül, hogy a maga pecsenyéjét sütögeti elég régóta - kilépéséről ki más juthat az embernek eszébe, mint ismét Sztálin? A Popolo d'Italia, Mussolini lapja megpróbálta megérteni a Vozsgyot (Vezért). "Lehet, hogy Sztálin titokban fasiszta?" - tűnődött. Még a Duce is megjegyezte: "Senki nem pusztított el annyi kommunistát, mint Sztálin." Lehet, hogy Orbán Viktor mégis liberális? Nem szavazott, nem szavazott - ő nézeteken, pártokon és embereken kívüli, sőt felüli, és esze ágában sincs leszűkíteni saját mozgásterét, jó lehet ez még valamikor valamire, sőt, jó is lesz -, de talán, titokban, megmaradt liberálisnak? Egy fenét maradt. Sohasem is volt az igazán. Ahogy Sztálin se volt kommunista. Az a Sztálin, aki cimboráival vesperáskor néha vallásos énekeket énekelt. Hagyjuk ezt most, így is túl hosszú lett ez az írás. És még valaki azt hinné, hogy a liberális gondolkodást tartom ideálisnak, pedig szó nincs erről (sem).
A kormányképviselet és az ellenzék... Némelyek egykori önmaguk ellen szavaznak, némelyek egykori önmaguk ellen tiltakoznak, némelyek kihasználják az alkalmat a nevük felfrissítésére. Ehh.. Komédia, Urak, Asszonyságok. Nem a földről szól. A Nagyérdeműről szól, és persze a még nagyobb érdeműről.
A föld sorsa - úgy tetszik - rég eldöntetett. Függetlenül szavazástól, ellenzéktől, kormánypártoktól.
Úgy tetszik.
2013. 06. 22.