Hogy kerül egy társadalomban a helyére az ember? Meg nem mondom. Azt azonban meg tudom mondani, hogy NEM kerül. Úgy, hogy a primátus nem a társadalomban elfoglalandó helynek való megfelelésen van, hanem valami (valaki) másnak való megfelelésen. Mondjuk az uralkodó(k) érdekeinek való megfelelésen. Vagy a vezetők érdekeinek való megfelelésen. Ha nem az alkalmasság dönt, hanem a lojalitás, a rokoni és pártkapcsolatok, a feltétel nélküli kiszolgálás. Természetesen a társadalom és a vezetők érdekei egybe is eshetnek. De mindaddig, ameddig a vezetők prédának tekintik a társadalmat, nem fognak egybeesni. Hogy ez ne következzék be, meg kell akadályozni a társadalom feletti, kontroll nélküli uralmat. A rákos sejtek uralmát. De a rákos sejtek is akkor veszélyesek, ha TÖBBEN vannak. Tehát meg kell akadályozni mindenfajta CSOPORTNAK a társadalom feletti uralmát.
Mit is mondtunk az előző részben? Hogy a rendszer és az alkotóelemei között kibékíthetetlen ellentét van akkor, ha az alkotóelem nem tekinti magát alkotóelemnek, vagyis a rendszer részének. Akkor is kibékíthetetlen ellentét van, ha a rendszer nem tekinti az alkotóelemeit másnak, mint önnön részeinek. A tumorsejt nem fogad el semmiféle kontrollt, még a hozzá hasonlóktól sem. A rosszindulatú daganatok azért vérzékenyek, mert nem szervezik meg saját sejtjeik ellátását, ezért a középső részük elhal, és kifekélyesedik. Ugyanez történik a nem hierarchikusan felépített politikai pártokkal is. Vessünk egy pillantást az MSZP-re, az egykori SZDSZ-re vagy a mai LMP-re. Ez történne a Fidesszel is, ha Orbán Viktor eltűnne az éléről. EGY embert többé-kevésbé lehet kezelni, még akkor is, ha történetesen király vagy császár. Ha zsarnokká válik, le lehet mondatni, meg lehet ölni, vagy meghal magától. De egy CSOPORTOT? Azt csak egy másik csoport válthatja fel, ami hatalomra jutása pillanatától ugyanarra a kényszerpályára kerül, mint az elődje. BÁRMILYEN csoportról légyen is szó. Bármilyenről. Erről szólt, hogy csak a minket legjobban érintőt említsem, Magyarország elmúlt hatvanhét éve. Legföljebb az utóbbi huszonkettőt azért érezzük meg jobban, mert nincs mögöttünk egy nagyhatalom, amelynek stratégiai érdekében áll fenntartani a viszonylag kiegyensúlyozott jólétet. Bár az előző korszakot hívják pártállami korszaknak, EZ az igazi pártállam. A pártok állama, nem a társadalomé és nem az embereké.
Az állam (Max Weber funkcionalista értelmezésében) erőszakszervezet. Az a feladata, hogy temérdek polgárát egy önfenntartó közösségbe szervezze. Egy rendszerbe, amely akkor képes ezt a feladatot ellátni, ha legalább annyian vesznek részt a működtetésében, amennyien a saját ellátásuk mellett e működtetésből valamilyen oknál fogva magukat kivonók ellátását biztosítani tudják. Előnye a kis csoportokkal szemben, hogy nagy csoport, vagyis lehetővé teszi a specializálódást. Azt, hogy mindenki azzal járuljon hozzá a rendszer fenntartásához, amivel a legjobban tud. Nem a SAJÁT fenntartásához, hanem a RENDSZER fenntartásához. Nem a rendszer alkotóelemei egy tetszőleges halmazának a fenntartásához a többi rovására, hanem az EGÉSZ fenntartásához. Nade az egész alkalmasint feláldozza őt, vetheti most ellent a figyelmes Olvasó. Igen, alkalmasint. Ha viszont a többin élősködve, és magát a rendszer felügyelete, sőt ERŐSZAKOS felügyelete alól kivonva akarná ezt a sorsot elkerülni, úgy, ha addig nem következne be, a rendszerrel együtt BIZTOSAN elpusztulna ő maga is. Nincs az a zsarnok vagy diktátor, amely ez alól kivétel lenne. De egy autokratának nem feltétlenül szükséges zsarnoknak vagy diktátornak lenni. Természet és ellenőrzés-ellensúlyozás kérdése. Velük ellentétben viszont MINDEN hatalmat megragadó csoport "hivatalból" az. ("Nép"-ről mint egységről - ennélfogva néphatalomról - itt sincs értelme beszélni. A nép nem maga a rendszer, csak, hogy mondjuk egy gépkocsit vegyünk példának, az alkatrészek gyűjtőneve.) Gondoljon a kedves emlékező a jakobinus terrorra vagy a proletárdiktatúrára. Őszintébb történelmi pillanatokban még csak nem is rejtették véka alá vagy finomították.
Nekünk - hányszor leírtam már - nem találgatni vagy okoskodni kell. Nem kell elképzelnünk egy ideális államot, mert bármilyen bölcsnek is gondoljuk magunkat, tizenhat milliárd évnyi "bölcsességnél" (körülbelül ennyi idős az Univerzum) nem lehetünk bölcsebbek. Annyit kell csak megnézni, hogy mi volt eddig a történelemben, ami hosszú ideig változatlan struktúrával és CSERÉLŐDŐ szereplőkkel (MINDKETTŐ nagyon fontos - panta rhei, minden örökös mozgásban van) működött, és lehetséges-e (volt-van-e rá példa) hozzárendelni személyes és intézményes fékeket és ellensúlyokat. Nem CSAK személyeseket vagy CSAK intézményeseket: MINDKETTŐT. Más szóval, lehetséges-e egy komplex, alulról-fölülről építkező, sokszorosan kipróbált, rugalmas társadalmi modell helyreállítása (NEM restaurálása), hatékonysággal, a mai kornak való megfeleléssel, mindenféle utópisztikus, idealista, szentimentális, kísérletező gondolkozástól mentesen. Ha pedig volt ilyen, és működött, akkor hozzá kell rendelni a már említett fékeket és ellensúlyokat, és hagyni kell most is működni.
Egy jól működő rendszerben az erőszak addig tart, ameddig nincs minden (mindenki) a helyén. Ha ez a rendszer egy társadalom, akkor annyi a könnyebbségünk, hogy ha valaki a helyén van, akkor (ott) jól érzi magát. Meg lehet tőle kérdezni. Ez nem csak a munkára, hanem a magánélettől kezdve mindenre vonatkozik. A jó ügyvéd a boldog ügyvéd. A társadalom akkor él bölcsen az erőszakkal, ami sajátja és lényegének része, ha efelé hat. Nem engedi se följebb, se lejjebb a polgárait, mint ahova valók. Vagy legalábbis nem tesz ez ellen. Ha a társadalom nem egészséges, akkor mind többen és többen kerülnek máshová, mint ahol lenniük kellene. Akár fölfele, akár lefele. Ha feljebb vannak, akkor onnét ki - másképpen LEJJEBB- kell szorítaniuk valakit, aki odavaló. El kell nyomniuk. A rossz társadalmi berendezkedés egyik legfőbb ismérve az ELNYOMÓ erőszak, hívják bár protekcionalizmusnak, cenzúrának, szebben médiatanácsolásnak, centralizálásnak, rasszizmusnak, apartheidnek, gettósításnak.
És most akkor tessék körülnézni.
2012.12.05.