Képzeljük el, hogy valamelyik gyárban megbíznak egy brigádot egy feladattal.
A dolgozók elbocsátását nagyon szigorú munkahelyvédelmi szabályok korlátozzák, gyakorlatilag elbocsáthatatlanok. A munkabérük mindig ugyanannyi. Ha valami nem sikerül, hát nem sikerül. Elvégzik a feladatot?
Most képzeljük el, hogy ugyanazt a brigádot ugyanabban a gyárban megbízzák ugyanazzal a feladattal. A munkahelyük egyáltalán nem biztos, más brigádok sorban állnak érte, a megtartása attól függ, hogy a főnököknek mennyire tetszik, amit végeztek, a bérezésük viszont minimális. A kérdés ugyanaz, azzal, hogy ha elvégzik a feladatot, hogyan?
Ezután képzeljünk egy egyetlen dolgozót, akit kiemelnek, és az összes hibáért felelőssé, de az összes sikerért sikerdíjassá teszik. A brigád alatta megmarad, de a munkabérük egyáltalán nem fix, hanem az eredménytől függ. Még mindig ugyanaz a kérdés, mint az előbbieknél.
Az első a szocializmus. A második a nem szocialista pártállam. A harmadik a személytelenből személyessé tett, felelős vezetők által irányított állam. A szocializmusban nem volt felelősség. Közös lónak túros volt a háta. Ami mindenkié, az senkié nem volt, legalábbis senki nem érezte magáénak. Szartak rá, milyen munkát végeztek, és annak volt-e látszatja (kivételek itt is voltak természetesen, de nem azok voltak a jellemzőek). A "rendszerváltozást" - ami egyáltalán nem volt rendszerváltozás - követő pártirányítás pártjai, függetlenül ideológiájuktól, arra törekedtek, illetve törekednek, hogy ŐK minél többet profitálhassanak, de a látszat, hogy csinálnak is valami közhasznút, megmaradjon. Ezért mindennél nagyobb jelentőségre tesz szert a média. Felelősség viszont itt sincs: ahol majdnem négyszáz (vagy kétszáz) ember TITKOS gombnyomogatását nevezik törvényhozásnak, ott ilyesmi nem is lehetséges. Legfeljebb - szinte mindig közép- vagy alacsonyabb szintű - beáldozottak valamelyik oldalról, szintén a látszat kedvéért. A harmadik esetben - magad szeme kívánja magad javacskáit látni - arányos a díjazás, és arányos a büntetés is. Kibúvó nincs. Ez viszont már nem pártállam: pártállamban ez a rendszer belső logikája miatt kivitelezhetetlen.
Minden ember ember (csak a hóember nem ember): NEM egy család, NEM egy kollektíva, NEM egy népesség, NEM az emberiség része. Vagyis az, de csak a maga fejével képes gondolkodni. Nem is kell neki másként: minden népirtás ott kezdődik, hogy MÁSOK nevében ÁLTALÁNOS "igazságokat" jelentünk ki, és saját ambícióinkat úgy tüntetjük fel, mint "önzetlen jócselekedeteket".
Én egyetlen percig sem mondtam, hogy valaha is bármilyen közösségmegváltó szándék vezetett volna, vagy vezetne: saját magamon akartam-akarok segíteni, de felismertem, hogy ezt csak úgy tehetem meg, ha másokon is segítek. Az már csak hab a tortán, hogy odáig jutottam, hogy ez NEKEM jóérzést okoz. Sem dicséret, sem hála nem jár érte. Épp elég lesz, ha sikerül megvalósítani, vagy elindítani az útján. Akkor ugyanis örülni fogok. ÉN, és ha a szomszéd néni is, akkor még jobban fogok örülni.
A pozíció MINDIG személyes pozíció. Ha valaki mást mond, vagy hülye, vagy hazudik. Nem mindegy azonban, hogy ebből a személyes pozícióból MIT LÁT az ember.
Ha valaki bármely társaság, párt, szervezet segítségével jut vezető szerephez, azt is mondhatja, hogy az illető társaság, párt, szervezet csatornázza be számára az utat a hatalomhoz. Csak rajtuk keresztül képes eljutni vagy feljutni bárhová, és csak a segítségükkel tud ottmaradni. A társaság, párt vagy szervezet egyszerűen ELTAKARJA előle az össze többit, jelesül az összes többi embert, legyen bár magánember, vagy más társaság, párt vagy szervezet tagja. Eltakarja előle AZ EGÉSZ ORSZÁGOT. Mindig eltakarja. Ezt szenvedjük hatvanhét esztendeje. Nem a szemét hunyja be, nem is köti be azt senki: egy kurva nagy fal előtt áll, amin nem lehetséges átlátnia.
Annyira, de annyira egyszerű. Tudomásul kell venni, hogy nem tudok kibújni a bőrömből, evégett nem is akarok, hogy sem szent, sem lator nem vagyok, hanem gyarló halandó, akit nem kis mértékben meghatároz az a pozíció, amit elfoglal, ezt viszont nem más foglalja el énhelyettem, hanem én magam, önként és dalolva.
Ha pedig a kilátásra vagyok kíváncsi, akkor célszerű elkerülnöm a falakat.
2012.09.18.