Székházrongálás

Hát, vérzik a szívem. Annyira jól megvoltam politika nélkül, de bejön az ablakon. És régen kérik. Húztam-halogattam, mert úgy gondolom, vannak sokkal fontosabb tisztázni valók, de most kénytelen vagyok kicsit ezzel is foglalkozni.
Kissé zavarban vagyok. A székházakat megrongálják, ugye? Csak azt nem tudom, törvény szerint a székházrongálás tulajdonképpen micsoda. Mondjuk, hőstett. Akkor megdicsőülés és post mortem szobor jár érte. Pardon, pre mortem. Vagy legalábbis allegorikus festmény, ahol a rongáló angyalként jelenik meg. A Szabadság harcba vezeti a népet. Kérdés persze, ki volna a Szabadság. És, hogy mi volna.
Erre most azt kell tapasztalnom, hogy mégsem. Ismét egy székház, ismét tüntetők. És akkor most ugyanazok, akik az előző tüntetőket angyalként aposztrofálták, ezeket bezárják. Jó, most ők vannak hatalmon.

Most nem volt Molotov koktél-dobálás. Nem gyújtottak fel autókat, nem támadtak rendőrre. Még csak kockakővel sem dobáltak. Senki nem volt életveszélyben. Lehet, hogy az angyal-létnek ezek a feltételei. Vagy az évtizedes börtönbüntetésnek, de nem olyan megalkuvó és gyáva rendszerben, mint az előző. Ez a mostani már nem sokat lacafacázna. Pedig székház = székház.

Vagy mégsem? Még élénken emlékszem könyvtáros koromból (a Széchényi Könyvtár Hírlaptárában dolgoztam) a Dunántúli Napló 1944-es számaira. "Jánosházán fütyül a zsidó." Valaki, mondjuk Kohn Izidor zsidó cserzővarga megivott egy liter tejet, ami neki tiltva volt. De megkapta érte jogos büntetését: teljes vagyonelkobzást, deportálást, majd bevagonírozást Auschwitzba. A keretlegények ellenben, becézve a "kisnyilasok", gond nélkül folytathatták más mundérban. Tehettek ők arról, mondta Gerő Ernőtől Rajk László belügyminiszterig mindenki, hogy szociális érzékenységüket csak az őket megtévesztő nyilaspártban tudták kiteljesíteni?

Eszembe jut egy beszéd. Először 1944. március 19-én, a német megszállás napján hangzott el. Másodszor 1945. április közepén. (Április 4-ét azért nem írok, mert a "felszabadítás", ami, minden mai propagandával ellentétben igen sokaknak valóban felszabadítás volt, nem április 4-én fejeződött be Nemesmedvesnél, hanem Pinkamindszentnél április 13-án.) A szerkesztő fogta magát, és...elővette a fiókból a durván egy évvel azelőttit. Minek strapálja magát. Az egyik mondatra különösen jól emlékszem: "mintha még a levegő is magyarabbá vált volna körülöttünk." Ez a szerkesztő legalább nem volt részrehajló.

Nem mintha bármi zavarna. Épp elég cinikus vagyok magamtól is. És nem várok semmit senkitől, pártembertől különösen nem. Bár talán épphogy várni kellene. A nyolcadik utas a halál-ban, bevallom utólag töredelmesen, én a szörnynek drukkoltam. Annyira aranyos volt kis gumimicsodaként, amint elszaladt. Nem is féltem a film végéig egy cseppet sem. Enni mindnyájunknak kell.

Hogy is mondta ezt egy régi ismerősöm? Szent György és a szegény állat. Így viszont oda az élvezet.
Talán mégis el fogok kezdeni szörnyűködni, siránkozni és aggódni. Legfeljebb pár év múlva azt mondom, hogy jól az asztal mellé csaptam.

2014. 10. 29.