Mark Twain idézetét a kéréseknek megfelelően átalakítva: "A magyar politika (eredetileg: időjárás) az, amire mindenki panaszkodik, de senki sem csinál semmit ez ügyben." De miért is csinálna?
A koreai háború úgy kezdődött, hogy a második világháború után Koreát nagyjából Németországnak megfelelően kettéosztották. A 38. szélességi fok alatt a japánok az amerikaiaknak adták meg magukat, felette a szovjeteknek. Ez utóbbi területen alakult meg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, előbbin a Koreai Köztársaság.
1950. január 30-án Sztálin beleegyezését adta Kim Ir Szennek, a KNDK vezetőjének, hogy megtámadhatja a déli országrészt. Az észak-koreai csapatok gyakorlatilag akadály nélkül törtek előre, elsöpörve mind a déli katonákat, mind az amerikai (hivatalosan ENSZ) erősítést. Tartott ez egészen addig, ameddig az amerikai csapatok 1950. szeptember 15-én partra nem szálltak Inchon kikötőjében, hátba támadva az észak-koreaiakat. De ezek az amerikaiak nem azok az amerikaiak voltak, akik a déli Puszan város határáig szorítva védekeztek. Azok a csapatok sorozott gyerekekből álltak, ezek pedig tengerészgyalogosokból. A kettő közötti különbség a MOTIVÁCIÓ volt.
Elgondolkodott valaki is, hogy Kína miért kommunista, amikor már régen nem az? Elgondolkodott valaki azon, hogy miért van tele az egész világ kínai éttermekkel, kifőzdékkel, üzletekkel? A keleti ember türelmes. Ezt az egyet a Habsburgok is megtanulták tőlük 1918 után: minden egykori Habsburg-országban él egy Habsburg (nálunk György), aki olyan identitásúnak vallja magát, mint a befogadó ország polgárai. Ha valaki erről az egészről alkotott véleményemre kíváncsi, nézze meg a Napló elején. Kínát most csak azért hoztam fel példának, hogy illusztráljam, motiváció nélkül nem megy. Az, hogy ha nem csináljuk, éhen halunk, vagy szegénységbe süllyedünk, nem motiváció, legfeljebb negatív motiváció. Az se fog megváltoztatni egy politikai struktúrát, hogy ha csináljuk, mindenki helikopteren jár nemsokára. Ez a "ma nincs fácán, de holnap lesz fácán" gondolatvilága, lásd a filmet (Holnap lesz fácán, Sára Sándor, 1974 - megtekinthető benne a fiatal Hernádi Judit).
Igazi változást csak IDEÁKKAL lehet elérni. Semmi mással. Hogy ez a soha el nem érhető répa a csacsi orra előtt? Az hát. Ha nem volna az, akkor a csacsi megehetné, és utána semmi nem késztetné a továbbhaladásra. Ha valami megfogható volna, akkor meg lehetne fogni, és onnantól aktualitását vesztené. A Messiás, írtam többször, csak addig Messiás, AMEDDIG NEM JÖTT EL. És Jézus? - néz rám feddően a vallásos Olvasó. Mi is történt a hús-vér Jézussal? Gondolhatja bárki is, hogy ma létezne kereszténység, ha nem azt hirdetné, hogy MÁSODSZOR is el fog jönni? És az lesz majd az igazi.
A magyar választó hagyományosan jobboldali, hangzott el Kálmán Olga műsorában tegnap. Kérdés, ki a választó, mit értünk hagyomány alatt, és mi az a jobboldali. (Történelmi léptékben) nemrég a magyar "választójog" a magyar nép tetemes hányadáról egyszerűen tudomást sem vett. A "nemzet" tagjai a magyar nemesek voltak, a többiek legfeljebb igavonó barmok, vagy beszélő eszközök. A Szent Korona tagja az uralkodó volt és a magyar nemesség. Más nem. Így gondolták ezt egészen 1848-ig. Ma (bizonyos korlátozással) minden nagykorú magyar állampolgár választó. A baloldaliak éppúgy, mint a jobboldaliak. De "baloldal" a francia forradalomig, szűkebben a 19. század második feléig gyakorlatilag nem létezett. Számottevő baloldalról nálunk egészen 1945-ig szó nem volt. E tekintetben látszólag igaz tehát a megállapítás. 1945 után azonban fordult a kocka. És nem csak "hivatásos" baloldaliak születtek ("az öcsém is elvtárs, kérem" - Bereményi Géza), úgy ténylegesen, mint gondolkodásban, hanem nagyon sok meggyőződéses is. Ha most elfelejtjük a jobboldalt-baloldalt, akkor úgy néz ki a dolog, hogy a magyar többség "világnézetének" alapja a mindenkori - mértékadó - hatalomhoz való lojalitás volt. 1945 előtt Magyarország - leszámítva a Tanácsköztársaság 133 napját - "jobboldali" (az én olvasatomban ellen-baloldali) volt, utána baloldalivá lett, majd arrafelé fordult, amerre a szél fújt. Vagyis minden csalódás után el onnét, ahonnét NEM fújt.
Mindig voltak azonban hívők. Ilyen hívők, és olyan hívők. A "jobboldal" - így alakult - kezdettől idealista. A "baloldal" úgy idealista, hogy azt mondja magáról, nem az. Soha nem mondta, hogy az volna, de az volt. Ezért kommunista Kína még ma is. Ha nem volna kommunista, nem volna semmi, ami tartást adna a katonáinak, legyenek tényleges katonák, vagy csak a kínai expanzió katonái. Emlékezzen az Olvasó az első és második világháború orosz katonáira. Mondhatnák persze, hogy "mi, felsőbbrendű kínaiak", ahogy az 1917 előtti oroszok is Szent Oroszországról beszéltek, minden valószínűség szerint mondják is, de ez kevés. Ez csak birodalomépítésre elég, a birodalmat - attól kezdve, hogy abban nem kínaiak is élnek - hosszú távon nem tudja összetartani. Rómának is ki kellett terjesztenie a római polgárjogot. Az orosz-szovjet birodalom is széthullott, mihelyt elvették belőle a kommunizmust. A gajdzsin (fehér ember) büdös, tartják a japánok. Tulajdonképpen mindenki büdös volt nekik, aki nem japán, de még Koreában se tudták soha tartósan megvetni a lábukat. Pedig akarták, de még mennyire, hogy akarták. A Nagy Közös Jóléti Területből se lett semmi, csak két atombomba és amerikai megszállás.
De ha az ember nem vágyik nagyra? Akkor jöhet a nacionalizmus. Minél távolabbi múltban, és minél "magasabban" gyökerezik, annál jobb. Országhatáron belül működik. Vigasz. Mint amikor a törpének azt mondják, hogy így vagy tökéletes. Tökéletes törpe vagy. Még én is leírtam, mint életbölcsességet, púppal. Pedig nem ez a jó hozzáállás. A jó hozzáállás az, hogy nem vagyok sem törpe, sem púpos. Ezek arra valók számomra, hogy megmutassam, nem vagyok az. Hogy megmutassam, pont az ellenkezője vagyok. Ahogy a 138 centiméteres Benito Juárez megmutatta Mexikóban. Ha az ember már nem akar másképpen élni, mint ahogyan él, nem ember többé, írta Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember-ben. NEM VAGYOK KICSI. Nagy vagyok, minden tekintetben. Legfeljebb...kis nagy ember. Little Big Man, ahogy Little Bighorn túlélőjét, Jack Crabbet (Dustin Hoffmann alakította a filmben) nevezte regényében Thomas Berger. A magyar nacionalizmus, különösen jelen formájában, Little Little Man. De még ez is több, mint a semmi.
És a "polgári jobboldal"? Hát, kedves Olvasó, azt is ez hajtja a zászlók alá. Nem a megfoghatatlan és mindinkább anakronisztikus konzervativizmus, vagy "polgári" életforma, hanem a nacionalizmus és a vallás. A Messiás. Ezt aztán lehet cifrázni. Meg is teszik. A nemzeti Messiás. A Magyarok Nagyasszonya és a szkíta Jézus.
Jó, de mi van a másik oldalon? Az elégedetlenek oldalán? E pillanatban...semmi. Semmi, ami látható volna. Semmi, amiért akár az utcára is érdemes volna kimenni. Láthattuk pár napja. És a nagyobb tüntetések a közelmúltban? Azok ellentüntetések voltak. Nem valamiért, hanem VALAMI ELLEN.
Mindaddig, ameddig a "valamiért" - ami NEM materiális - nem körvonalazódik a köztudatban, addig marad a semmittevés.
Mi más is maradna.
2015. 04. 28.