Először 1983-ban hallottam róla. Akkor kezdtem el a Buddhista Misszióban (Arya Maitreya Mandala rend) rendi titkári tisztséget betöltő, lámai rangban levő dr. László András óráira járni. Sok mindent kezdtem el akkor, például a Református Teológiát, de péntekenként elmentem a Rabbi képző Intézet imaházába (ők templomnak mondták), a József krt. 27-be éppúgy, mint a metodistákhoz, adventistákhoz, egy év múlva beiratkoztam a református mellett a katolikus teológiára is, nappalira. Előbbit levelezőn végeztem el, utóbbit félbehagytam. Ég és föld volt a kettő közti különbség. A református teológián volt például egy tantárgy, a bibliaismeret. Mi áll teszem azt János 2 alatt? (A kánai menyegző.) Vagy milyen bokor nőtt Jónás feje fölé, hogy árnyékot adjon neki? (Ricinusbokor.) A katolikus teológián ilyen ugyanúgy nem volt, mint ahogy a már levizsgázott nyelvekből sem ismétlés. Feltételezték, hogy a hallgató ezeket ELEVE TUDJA. Senki, soha nem kérdezett rájuk, ellenben feladtak mondjuk filozófiából egy olyan művet, ami csak görögül volt olvasható. És a filozófiavizsgán kellett levizsgázni belőle... magyarul. Hogy hogyan járhattam egyszerre mind a két teológiára, amikor kutya-macska barátságot ápoltak egymással? Bolberitz professzor (kat. teológia, metafizika-filozófia, ő temette később Antall Józsefet) oldotta meg ezt a kérdést: "aki sokat kérdez, annak sokat válaszolnak." Én nem kérdeztem, így nem is válaszoltak.
A Buddhista Misszió akkori vezetője dr. Hetényi Ernő volt. A Múzeum utcában lakott, egy köpésre tőlem. Volt egy pekingi palotakutyája, és kiválóan tudott NÉMETÜL (ami az eredetileg szanszkrit nyelvű iratok fordításának az értékéből levon egy kicsit). László András szerint még ávóstiszti mivoltában nyerte el a kegyet a Misszió megalapítására. Belügyi intézmény, mondta róla, ki is lépett. A rendet egyébként Lama Angarika Govinda, eredeti nevén Ernst Lothar Hoffmann német író-festő alapította, a doktori értekezéseket is hozzá kellett kiküldeni, német nyelven. László Andráson kívül igazán komoly embert nem ismertem onnét, még a slepp (pl. Müller Péter) is magasabb színvonalat képviselt, mint a tanári kar. Szertartásrendet például bizonyos Rács Géza tanított, aki az akkori barátom munkahelyén volt személyzetis (ma HR-es). "Heti kétszer két órában", háborgott László András, "amikor az összes tudás, amivel rendelkezik, egyszer fél órában leadható". Rács Géza később meghalt, a munkahelyén ki is rakták a tibeti stílusban bordó gyászjelentést: "Ven. (venerissimus, főpap) prof. dr. Rács Géza ekkor és ekkor a Bardoba (köztes lét, Tibet) távozott." Nézik, nézik a takarítónők, mondta a barátom: "Hova ment a Rács Géza? A Burdába?"
Nos, László Andrástól hallottam először Hamvas Béláról. Ő személyesen is ismerte, atyai jó barátjának tartotta, de semmi többnek. Mesterének végképp nem (az eleinte Rudolf Steiner - antropozófia, Waldorf-iskolák - volt, később Julius Evola lett és maradt). Weöres Sándor (ld. pl. A teljesség felé) már mesterének tartotta, de - László András szerint - Hamvas soha nem tartotta tanítványának Weörest. Hamvas azon kevés emberek egyike, akire el lehet mondani, amit például rám sem, hogy TUDOTT MAGYARUL. Valami egészen különös, és átütő erővel írt. MINDENRŐL, AMI MEGTETSZETT NEKI. És ez vele a baj.
Hamvas lelkesedett és szelektált. Mindig azért lelkesedett, amivel foglalkozott. Amikor a buddhizmussal, akkor azért, amikor a Bardo Tödollal (Tibeti Halottaskönyv), akkor azért, amikor a Pert em Héruval (Egyiptomi Halottaskönyv), akkor meg azért. Az Evangéliumról azt mondta, hogy "az ember alapállása". Az embernek számtalan alapállása lehetséges, de ezt most hagyjuk. Maradjunk a zsidóknál, akiknek e tekintetben teljességgel osztom az álláspontját: sok hegycsúcs van, és MINDEGYIK EGYARÁNT AZ ÉG FELÉ MUTAT. Sok hegycsúcs van. E hegycsúcsok EGYIKE az evangélium, vagyis örömhír. Hogy pedig e hegycsúcsok milyen magasak... az már különbözik. Kizárólag, hogy sértődés ne essen, írom le a következő mondatot: a közönséges ember felől e hegycsúcsok mindegyike a felhőkbe veszik. Innét nézve, és csak innét nézve lehet azt mondani, hogy egyforma magasak. Máshonnét nézve már nem. Viszont aktualitásukat tekintve... Mondjuk ki, hogy a szakrális tanítások, beleértve az Újszövetséget is, ÖNMEGVALÓSÍTÁSI TANÁCSOK. Utak. Az emberi egzisztencia más és más stációiig vezetnek el. Nagyjából úgy, mint a hindu értéksorrend: mánava, emberiség (ez az ember LEGALSÓ határértéke, amikor egy vagyok a tömegből) - manu, ember - divia, hős - déva, isten, mint a pantheon egyik szereplője - Ishvara, Isten, eddig tart a kereszténység - Átman, görögül AUTON, azaz Önvaló, azaz Alany, németül, ami sokkal kifejezőbb, Selbst, angolul Self, franciául Soi. Ez eddig az átma- (az "átman" főnévből) váda. A buddhizmus viszont az anátma-váda, azaz nem-alanyi-út. Ez NEM az átma-váda tagadása, hanem a MEGHALADÁSA. Az az állapot, amiről MÁR semmit nem lehet mondani. Mit is ír erről László András? "A világ teremtett voltát feltételezni: alaptévedés. A világ nem-teremtett voltát feltételezni: alaptévedés. A világ teremtett és nem-teremtett voltát feltételezni - egyszerre és együttesen - alaptévedés. A világ sem nem teremtett, sem nem nem-teremtett voltát együttesen feltételezni: alaptévedés." Másutt: "Kétségtelen, hogy a kizárólag bennem levő világnak, az én világomnak MÉG nem vagyok korlátlanul az ura, sőt, az e feletti uralmam MÉG csekély és korlátozott, de meg akarom és meg fogom valósítani azt, hogy ÚJRA a világom abszolút ura legyek." Hát itt van a nagy különbség. Abban, hogy MEDDIG.
De ez momentán, engem is beleszámítva, túlnyomó többségünk számára már a felhők fölé esik. Addig marad az Evangélium. Ami egyébként végcélként, helyesen értelmezve UGYANEZT jelöli meg, csak addig nem akarnak (aktuálisan tudnak) látni.
Így és csak így érdemes és lehet szintetizálni. Úgy, ahogy Hamvas tette nem.
Miért is szálltam bele e témába? Mert Cseh Péter atya a következőket írta egy Hamvasról feltett méltatás kommentjeként: "'Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet." (Hamvas Béla, Scientia Sacra) Ezzel a gondolattal köszöntöm a Szentháromság vasárnapját! Hamvas az Igazság szerelmese volt, ezért hiteles."
Hogy ki a hiteles és ki nem? Hiteles az, AKINEK HITELT ADNAK. Ennyi, és nem több. A világot a VÉLEMÉNY irányítja, írta Rita Monaldi és Francesco Sorti.
Hamvas sok mindennek volt a szerelmese. Hogy az igazságé-e, az megítélés kérdése. Talán saját maga igazságáé. Az atya ellenvetésére (aki igen szereti az "igazság" szót") hozzáteszem: van abszolút igazság, de az csak saját magunk igazságaként értelmezhető. Mint az "objektív" szó. Másként NEM ÉRTELMES. Nem "nincs", hanem nem értelmes. Egy betűösszetétel, semmi több.
Egyébként pedig nem is igaz. Minden tisztelet Hamvasnak, de nem igaz (én per pillanat nem értek vele egyet). Ha Isten szellem, akiben MINDEN benne foglaltatik, mégpedig az elgondolható legmagasabb formában, akkor abban az elgondolható legteljesebb szeretet is benne foglaltatik.
Mindennek van norma szerinti és lefokozott formája. (A norma szerintinél nincs magasabb, mert az definitíve az összes követelménynek eleget tesz.) A "szellem"-nek is. A "szeretet"-nek is. Lassan az összes, nem materiális tartalmú kifejezésünk terheltté válik. Ilyen értelemben a szeretet, mint "a szív ébersége" valóban lehet az Istenhez való hasonlóság MAGASABB foka. Nem a LEGMAGASABB, de magasabb. Definíció kérdése.
De jól hangzik. Az a szeretet viszont, amit közönségesen "szeretet"-nek neveznek...a szív nyomorúsága.
2014. 06. 16.