"Ha a nemek közötti különbség jelentéktelen lenne, akkor nem lennének
nemek." (László András)
Mondott ő még olyanokat, amelyeknek a puszta idézésétől drasztikus fogyásnak fog indulni a facebookon a baráti köröm. Nem baj. Mára már nem tudnám felsorolni, mi minden vagyok, abba meg bele se gondolok, mi minden leszek. A legújabb a hímsoviniszta és szexista, amiért egy politikai témájú cikkben le mertem írni egy hölgyről, hogy csinos. Hja, kérem, a fallikus tudatot nehéz megfékezni. A hölgy egyébként igen fiatal, és liberális. Teszek akkor rá egy lapáttal. Ha már lúd, legyen kövér. Számtalanszor leírtam, hogy én - a magam számára - azt értem liberalizmus alatt, hogy az ember megpróbálja felismerni Isten (a természet) törvényeit, és az ennek adta kereteken belül nem szűkít tovább. Mások ezt cizellálják, egészen addig, ameddig teljesen más nem lesz belőle. És mivel ez az általános, valamint némely keretekben sem értünk egyet, inkább nem nevezem magam liberálisnak. A legtöbb probléma a "szabad" és a "lehet" összekeveréséből adódik, de - esküt tettem, hogy mihelyt befejezem a Párhuzamos dimenziók-at, nekiállok A jó király-nak, és befejezem azt is - ne vegyem el saját jövőbeni témámat. Összekeverés és fogalomzavar van ettől függetlenül is bőségesen.
Idemásolom az említett hölgy egyik levelét, talán nem haragszik meg érte, egy nyilvános írásából idézett nagyrészt. "Engem vár a tudományos élet, ha a (liberális - tőlem) pártból nem lesz semmi. Nem is azért leszünk politikusok, hogy a pártunkból mi lesz, hanem azért, hogy az országból mi lesz. Az a kérdés, hogy az országot mi várja, ha nem jönnek össze a demokrata ellenzék dolgai. Remélem, megvilágítottam, mit értek "politikus" címszó alatt." Megvilágította: vagy a fiatalságából fakadó mérhetetlen naivitást, vagy azt a valamit, amit, ha pártpolitikus marad, maga is el fog hinni magáról, és a neki szimpatikus pártpolitikus-társairól. Ez így és eddig - nem kételkedve, hogy komolyan mondja, amit mond - közelít számomra ahhoz a csalódáshoz, amit azóta érzek, amióta beszélgetek "politikusokkal". Mindig felteszem, hogy ők tulajdonképpen tisztán látnak, csak ezt kell valamiért mondaniuk. És majdnem mindig csalódok.
Hogy miért lesznek politikusok, akik annak gondolják magukat, teljesen mindegy. Rendőr sem azért lesz valaki, hogy részegen körbepisilje a Teve utcai székházat, vagy sefteljen a határon. Azért sem lesz, hogy aktákat gyártson tonnaszámra, ahelyett, hogy kockás sapkában, pipával a szájában Hasfelmetsző Jacket kergesse. Aztán valahogy mégis ez lesz belőle. Lehetséges, hogy az országért leszünk politikusok, de a pártunkat ebben a miliőben nem tudjuk megkerülni. Akkor marad a tudományos élet, bár az, amit tudománynak neveznek manapság, nem tudomány, hanem vallás. Bővebbet Duncan Shelley: Kunoichi-trilógiájában. Demokrata ellenzék pedig nincs. Azért nincs, mert demokrácia sincs. Nem létezik. Nem is tud létezni. Ez nem rossz, és nem jó. Más elnevezést kellene találni neki. Annak, ami van. És mindaddig, ameddig nemlétező tartalommal bíró szavakkal dobálózunk, nem is lesz semmi. Ez legalább igaz. A hölgy szereti az "objektív" szót is használni. Mások is szeretik. Ma olyat is olvastam valahol, hogy "objektív tények". Tőlünk független világ. "Más" világ. Igen, kedves Olvasó, úgy is. A tökéletes heteron ("más"), írja László András, a SEMMI.
Horváth Aladár barátom kinevezett fotelforradalmárrá. Fotelgondolkodóvá. Vagy valami hasonlóvá. Jártatom a számat, lenyomom az olvasókat, és verem a fallikus tudatomat. A lenyomásról már elmondtam, amit akartam, délelőtt: aki úgy érzi, hogy lenyomják, az eleve lent van. E tárgyban javaslom Bertolt Brecht novelláit. Nem idézem századszorra. A többiről meg azt gondolom - újaknak: ÉN az gondolom E PILLANATBAN, nekik nem kell ugyanazt gondolniuk -, hogy először a teória, és utána a praxis. Ha még a teória sem tisztázott, akkor a dologból annyi lesz, mint a Roma Parlamentben is történt: ad hoc ötletelés. Sárgadinnye bél nélkül, fut a bolív ész nélkül, énekelték egy régi magyar-bolíviai focimeccsen.
A teóriához, ezt viszont igen bölcsen állapította meg Aladár, mindenekelőtt a fogalmakat illene tisztázni. Hogy ne száz fele beszéljünk.
A liberalizmushoz még hozzátennék két hozzátennivalót. Nem a magam fejéből, hanem szintén László Andráséból. Még mielőtt őt is kikezdené a nagyérdemű: az, aki. Nem azért idézek tőle, mert mindent benyalok, hanem (ha idézek), mert én is úgy gondolom, és nincs kedvem az újrafogalmazással bajlódni, ha ő már precízen megtette. De idéztem én Hitlertől Leninig és Sztálinig sok mindenkitől, - számomra - nem butaságokat. Így lettem aztán náci is és kommunista is. Imádom az előítéleteket. És imádom a besorolásokat, különösen előre, ismeretek nélkül. Amikor egy kézmozdulattal lesöprődik az asztalról, hogy amit mondok, minek szánom. Miért is ne gondolnánk úgy, ahogy gondolni akarjuk? Nem kellek én ehhez. Nyuszikát szorongatja a farkas, amikor a semmiből előterem egy fekete álarcos, fekete köpenyes férfi, elűzi a farkast, majd, miután egy "Z" betűt vés a kardjával egy közeli fa kérgébe, eltűnik. "Köszönöm, Zuperman", rebegi utána hálásan a nyuszi.
Nem csak azt tudjuk pontosan, hogy mi lesz, ha nem jönnek össze a "demokratikus ellenzék" dolgai. Ugyanolyan pontosan tudjuk azt is, hogy mi lesz, ha összejönnek.
Szóval, a liberalizmus. Az a liberalizmus, ami összefügg a nemi szerepek jelentéktelenné zsugorításával is. "A liberalizmus nemcsak egyszerűen képviseli azt az álláspontot, hogy minden ember egyenlő, hanem mindent meg is tesz azért, hogy a kvalitások felszámolása révén minden ember valóban egyenlő is legyen." Hogy mi is feszül ebben a fajta liberalizmusban: "A liberalizmus inkoherenciáját többek között az mutatja, hogy aki megpróbálná konzekvensen keresztülvinni, annak az antiliberalizmust is üdvözölnie kellene." Egyetlen szót nem lehetne szólni az ellen, amit az országgal és alkotmánnyal szeretett vezérünk és társasága művel. Hiszen a minden hatalmat birtokló, szuverén "nép" azt is megteheti, hogy erről a hatalomról és szuverenitásról egy legyintéssel lemond. Meg is tette.
És akkor végül a nemekről. Magasról teszek minden elvárásra. Minden udvarias finomkodásra. Mindenre, ami bármit mond inkább, mintsem a valóságot. Minden diplomáciára. Minden olyasmire, ami a létező világról azt mondja, hogy nem létezik. Hogy teljesen más, mint amit tapasztalunk. Hogy az embernek nem olyannak kellene lennie, mint amilyennek megteremtették. Vagy létrejött. Nincsenek nemek, illetve három is van, mint a svéd óvodákban. Hím- nő- semleges. Egy hölgy kommentelőm azt akarta kifejezésre juttatni, hogy ha egy szép nő ül az asztalnál velem szemben, és politikáról csacsog, tekintsem semleges neműnek. Javasoltam neki Karinthyt. Vagy Lady Chatterley-t. Mosnám az ingét, sóhajtott fel egy régi hölgyismerősöm, meglátva egy csinos indián zenészt valamelyik aluljáróban. Ez a gondolkodás, amit ma tapasztaltam, nem csak a kvalitásokat számolja fel, hanem MINDENT.
Akkor már inkább Pozsonyi Ádám vagy az ötös számú vágóhíd tulajdonosa. Azok aztán nem finomkodnak. Itt meg, ahelyett, hogy valami épeszű csapattá akarnának kovácsolódni, azzal foglalják el magukat, hogy van-e a spanyol királynőnek lába. (Egy régi anekdota szerint angol követek járván a spanyol udvarban, ajándékot hoztak: egy pár, akkoriban igen ritka és drága selyemharisnyát a királynőnek. "Egy spanyol királynőnek nincsen lába", dobta vissza felháborodva az ajándékot az udvarmester.)
Ha a paraszt paraszt marad, az úr úr, a munkás munkás, a gyáros gyáros, az értelmiségi értelmiségi (ez a legnehezebb, úgy tűnik), az államfő államfő, a férfi férfi, a nő nő, azzal senkit nem ért semmiféle sérelem. Mindössze azt kell tudni, hogy mindegyik ugyanolyan tiszteletre méltó a maga helyén. DE VAN HELYÜK. És ezek a helyek csak egy bizonyos határig csereberélhetők. Képzeljék, a királynő is nő.
Ha valakit, akkor engem nem lehet a női nem semmibevételével vádolni. Elég belepillantani a portálba vagy az ott levő Naplóba (hm-hikszosz.hu). Személy szerint sokkal jobban szeretnék egy nőt az államfői-miniszterelnöki székben, mint egy férfit. A nők behozhatatlan előnnyel indulnak, és ez az intuíció. De jó, ha férfi tanácsadó van mellette. És fordítva. Együtt jók. Egymást kiegészítve. Nem csereszabatosak. Nem egyformák. Mint ahogy a kisgyermekek sem egyformák. Van köztük kisfiú, kislány, és nincs köztük semleges. Ma már nem kasztrálnak a hangjáért senkit.
Végül még valami. A demokrácia hiánya nem feltétlenül diktatúra, a monarchia nem feltétlenül zsarnokság, a kézcsók és bók nem feltétlenül szexizmus, a női szerep nem feltétlenül a Kinder, Küche, Kirche-elvvel ekvivalens, ha valakit nőnek tekintenek, nem feltétlenül azért teszik, hogy elnyomják, ha férfinak, nem feltétlenül azért, mert elnyom, ha valakinek ellentmondanak, nem feltétlenül azért, mert bántani akarják.
"A másként gondolkozás elkötelezett hívei nem minden másként gondolkozásnak, hanem csak egy bizonyos jellegű másként gondolkozásnak a hívei", írja úgyszintén László András. Én viszont úgy vélem, hogy bármiféle másként gondolkozás megérdemel annyi tiszteletet, hogy legalább megpróbáljuk megérteni. Látja, kedves Olvasó, én is belecsúszom a csőbe. Nem "megérdemel". Célszerű megérteni. Nem őmiatta: saját magunk miatt.
2015. 10. 26.