"Teljes önátadás nem létezik. Csak közelíteni tudunk hozzá. Pillanatokra. A teljes önátadás a halál. A szeretet, szerelem legnagyobb paradoxona éppen ez." Egy kedves olvasó-ismerős hozzászólása A párkapcsolat 2-höz.
Jó kis fejtörést szerzett ezzel nekem tegnap-ma. Nem mondom, hogy megoldottam, de annyira megpróbáltam megoldani, hogy egy darabig ne kelljen hozzányúlnom. Olyan kérdésekkel találkoztam közben, amelyeknek a megoldásához az emberi gondolkodás eddigi pár százezer éve is kevésnek bizonyult. És félő, hogy ez érdemben soha nem fog megváltozni. Nem tud, hiszen úton-útfélen olyan dolgokba botlunk, amelyeket elképzelni nehéz, bizonyítani lehetetlen. Mit lehetséges akkor? Átélni. De az átélést nem lehet továbbadni. Egyes szám első személyű. Ezért felesleges és értelmetlen bármiféle "kívülálló" szemlélet tételezése. Olyan szabály, ami alól nincs kivétel. Az autoidentitás nemcsak a legerősebb logikai törvény, hanem a legerősebb törvény. Egy gyűrű mind fölött. Nem valami, ami kényszerít, hanem VALAMI, AMI KONSTATÁLHATÓ. Valami, ami úgy vezet rá a valóságra, mint a jogi fikció. "Valójában" nincs. "Valójában" semmi sincs. A kígyó itt is saját farkába harap.
Mindenekelőtt meg lehet kísérelni annak a tisztázását, hogy ki is vagyok "én". Van rá mindenféle válasz. "Én" vagyok. "Vagyok, aki vagyok." Ehje ’aser ’ehje, ahogy a héber, egó eimi ho ón, ahogy a (Septuaginta fordítói általi) görög, sum qui sum, ahogy a (Szent Jeromos általi) latin mondja. Már itt elkezdődtek a bajok, mert az "’ehje" - ellentétben a görög "einai"-al és latin "sum"-al - csak EGYETLEN ÉRTELEMBEN jelent létezést. Hogy ez az Istenre vonatkozik? Lehetséges. Vonatkozhat Istenre is. Az "ego sum via, veritas et vita", "én vagyok az út, az igazság és az élet" is vonatkozhat Krisztusra. DE VONATKOZHAT MINDKETTŐ RÁM IS. "Vagyok, aki vagyok." Ő az, aki. Ő az, AKI VAN. Vagy mindkettő, egyszerre. Vagy... ÉN vagyok, aki vagyok. ÉN vagyok, aki van. Ő az út, az igazság és az élet. ÉN vagyok az út, az igazság és az élet. Én, mint Ő? Nem. Azt az autoidentitás törvénye nem engedi. Valami, amiről - a felfoghatóság kedvéért - azt tételezzük, hogy "valami", nem engedi. Én, mint ÉN. Vagy Ő, mint én.
Nos, akárhogy is, de miképp szerzek erről tudomást? Itt a következő probléma: tudomást. Mit jelent az, hogy TUDOM? Tudni annyi, mondja a lexikon, mint "tudni valamit". A "valamit" megfeleltetni valamivel. Már itt megfordul a dolog. Az "öntudat" azt jelenti, hogy A TUDAT MAGA VÁLIK SAJÁT TÁRGYÁVÁ. Így mondják, a hallgató pedig belenyugszik, mert nem jut eszébe, hogy ha a tudat saját tárgyává válna, az a "többszörös személyiség" nevű pszichiátriai kórképnek felelne meg. Maradjunk csak annál, hogy ez is fikció, a közelítés érdekében feltételezett tudatos valótlanság.
Tudni valamit annyit tesz, mint egy tapasztalatot megfeleltetni egy elvont tartalommal. Az absztrahálás képessége a tudatosság ELŐFELTÉTELE. A tudatot az érzelmekkel is összefüggésbe szokták hozni. Az érzelem, mondja a szakdefiníció, "általánosságban tudata annak, miképp érezzük saját magunkat, azaz fölfogása annak, hogy mily értéke van a tudat valamely állapotának magára a tudatra nézve". Csakhogy ez egészen egyszerűen nem igaz. Az érzelem nem a tudata, hanem az ÉRZETE a tudat valamely állapotának. Benne van a szóban. Az érzelem olyan, mint egy műszer. Jobban- vagy kevésbé érzékeny. Ez is benne van a szóban. Mindemellett mégis van kapcsolata a tudatossággal.
Amikor sok-sok évvel ezelőtt elvégeztem a Mensa Hungariqa intelligenciatesztjét, - szerintem - majdnem katasztrofális szellemi állapotban voltam. Fáradt, kialvatlan, nyűgös. De ha már elmentem, hát kitöltöttem. Az első pár feladattal elbabráltam az idő felét. A többire fajlagosan sokkal kevesebb jutott, ráadásul ezek voltak a nehezebbek, végén a legnehezebbek. Kevés idő maradt gondolkodásra. Az ember megpróbálta, de ha mindegyiket meg akarta válaszolni, nem lehetett újra meg újra átfutni őket. Valószínűleg a teszt alkotói is tisztában voltak mindezzel. És pont erre voltak kíváncsiak. Hogy hogyan működik a ráérzés. A tudat FÖLÖTTI (tudatosság).
Az "érzelem" (magyar) szó gyöke az "ér". Már önmagában, mint gyökszónak is van jelentése: (valami/valaki) ér VALAMENNYIT. Megjelent az absztrakt tartalom és a megfeleltetés. És megjelent a MATEMATIKA, de erről később.
Az "érez" ige gyöke is ez, az "ért" ige gyöke is ez. EGY TŐRŐL FAKADNAK, mondja a magyar. Nem ugyanazt jelentik, csak rokonok. Az "érték" gyöke szintén az "ér", sőt "b" előhanggal a "bér" gyöke is. A bűn zsoldja - bére - a halál, írja Pál apostol a Róma-belieknek. A "bűn" az ógörögben "hamartia". Eredeti (már az Újszövetség keletkezése idején sem használt) jelentése "célt téveszteni". A cél eltévesztése pedig a TUDATOSSÁG zavarát jelenti. Tudat fölött (és tudat alatt) az ember (állat) nem téveszt célt. Lehet, hogy nem sikerül elérnie, de nem téveszti el. A tudatosság KÖZTES ÁLLAPOT. Bardo, mondja a tibeti. A Bardo tödol, tibeti halottaskönyv a HALÁL UTÁNI, ÚJJÁSZÜLETÉS ELŐTTI lét könyve. A MEGSZABADULÁS könyve. A "bardo" nem csak köztes lét-et jelent, hanem TUDATÁLLAPOTOT is. A Bardo tödol a TUDATTÓL való megszabadulás könyve. Más szóval a TELJES ÖNÁTADÁS könyve. Hogy kinek-minek? Bárkinek. Bárminek. Végső soron SAJÁT MAGAMNAK. Egy tudat UTÁNI (fölötti) állapotra törekszik, ami FORMAILAG ugyan megfelel a tudat előtti (alatti) állapotnak, de a tudatosságon KERESZTÜL megvalósítva. A TUDAT NEM KERÜLHETŐ KI. "Ilyet én is tudnék", hallottam sokszor gyerekkoromban Picasso festményeiről. Dehogy tudna. Az csak kriksz-kraksz, pacák és vonalak összevisszasága lenne. Azon a mesterségbeli tudáson, amit ő a festészettel-rajzolással azonosít, Picasso MÁR TÚL VOLT. A teljes önátadás NEM a halál. A halál a TELJES ÖNELVESZTÉS.
Újabban az állatokról is feltételeznek tudatosságot. Csányi Vilmost nem kell említenem, annyira nyilvánvaló. "Emberi gondolkodás", mondta nekem Jeromos kutyája egyik cselekedetéről. A telefon és séta közti valamilyen összefüggés felismerése lehetett, nem merném idézni, mert még a fejemre olvassa. A fontos úgyis a konklúzió.
Marc Bekoff Az állatok érzelmi élete című könyvében megemlít szarkákat. Egy ízben tanúja volt, amint egy út szélén heverő, elütött szarkát négy fajtársa állt körül. Egyenként megérintették a holttestet, aztán egyikük elrepült, és kevés fűvel a csőrében tért vissza. A tetemre helyezte, majd egy másik is így tett. Mind a négyen időztek ezután még egy kicsit, végül távoztak. Leírtak még állatkerti kerítést átugró tigrist, ami úgy állt bosszút az őt korábban kicsúfoló pár emberen, hogy a körülvevő tömeget teljességgel figyelmen kívül hagyta, kékmadarat, amely elverte hűtlen párját, társuknak segítő patkányokat, élelmet visszautasító csimpánzokat, ha az élelemszerzésnek (jutalomnak) az volt az ára, hogy egyiküknek fájdalmat okozzanak. Embereket megmentő delfin-, majom-, stb. példáknak se szeri, se száma.
Az is tudatos cselekvés, amikor egy kutya odarohan a fához, amelyen hónapokkal azelőtt látott egy macskát. Fa nélkül is fel tudja idézni, például amikor álmában veszi üldözőbe. Nem szükséges, hogy az elvont tartalom szavakban manifesztálódjon. Manifesztálódhat KÉPBEN is. Erre utal a KÉP(maga is szógyök-gyökszó)-zelet. Sőt. MINDIG képben manifesztálódik, az embernél is. Ha másban nem, a SZAVAK képében. Olyat, ami - részleteiben vagy egészében - nem feleltethető meg semmilyen tapasztaltnak, NEM LEHET ELKÉPZELNI. Hozott anyagból dolgozunk mi is.
Akkor az emberi és az állati tudatosság között csupán fokozatbeli különbség van? E tekintetben úgy tűnik, igen. Az öntudattal viszont más a helyzet. Itt is a kutyákat szokták megemlíteni, melyek érdektelenné válnak saját tükörképük előtt. De a kutyák nem azért teszik ezt, mert felismerik a tükörben önmagukat, hanem MERT NEM ISMERNEK FEL A TÜKÖRBEN SEMMIT. Hogy ő valójában kicsoda, azt még a legtöbb ember sem ismeri fel. A - még természetesen gondolkodó - kisgyerekek is csak annyit "hoznak magukkal", hogy ők KIK NEM.
Akkor amit közönségesen önmagammal azonosítok, mindössze egy információhalmaz volna? Még ez sem: kizárólag egy MEGFELELTETÉS. Az információs oldal állandóan változik. A VONATKOZTATÁSI PONT nem változik. A vonatkoztatási pontnak (önmagamnak) önmagában nincs információtartalma: minden, amit mondunk róla, a KÖRNYEZETÉRE vonatkozik. Hol van, ekkor és ekkor kihez-mihez hasonlít, kivel-mivel áll kapcsolatban. Mint az asztrofizika mondja a fekete lyukakról, a fizikai Univerzum (ez idő szerint feltételezett) alfáiról és ómegáiról. Alfájáról és/egyben ómegájáról, ha a kezdetet és véget nézzük. A fekete lyuk semmiféle információt nem ad ki. Tulajdonképpen nincs is neki. A tömege, töltése és perdülete, az a három tulajdonsága, amelyről a fizika beszélhet, szintén a környezetére jellemző, csak rá vonatkoztatják. Einstein információs paradoxonja szerint a fekete lyukban 1. minden információ megsemmisül, 2. mégsem, mert a kvantummechanika törvényei alapján az információ örök életű. Stephen Hawking idén nyáron azt állította, hogy sikerült feloldania: az információk nem kerülnek bele a fekete lyukakba, hanem határukon, az úgynevezett eseményhorizonton tárolódnak, de használható információkká többé nem lehet őket visszaalakítani. Átjárók más univerzumokba, mondta egy másik előadásában, szintén idén, Stockholmban. Onnét azonban nincs visszatérés a miénkbe, tette hozzá.
Nem, ne gondoljanak ismét Hermész Triszmegisztoszra. Mostanában harmadszor emlegetem.
Persze, gondoljanak csak nyugodtan. Ezért írtam le a nevét megint.
Folytatjuk.
2015. 11. 10.