Két és fél órát beszélgettem ma egy ügyvéddel. Meg akartam csak kérdezni tőle valamit, aztán ez lett belőle. Tavalyelőtt segített nekem eladni egy házat, pontosabban dehogy segített, ő volt a vevő ügyvédje. Azzal kezdte ugyanakkor, hogy ő, bár a vevő bízta meg, MINDKÉT fél ügyvédje lesz. Már akkor elkezdtünk eszmét cserélni nagyjából azokról a dolgokról, amelyekről írni is szoktam. Mondhatni, ezzel telt el az idő nagy része. Meg mással, megtudtam például, hogy Ulánbátorban hány fok van éppen (novembert írtunk, mínusz negyven volt). Mongóliában most egyfajta aranyláz uralkodik, fillérekért, na jó, nem fillérekért, de pár millióért komoly bányakoncesszióhoz lehet jutni, és többek között ő intézi ezeket az ügyleteket. Ma Ulánbátorban plusz két fokot mértek. Az eredeti kérdésemet elintéztük fél órában, a többi...nos, a többi. Mióta összefutottunk egyszer az utcán, neki is el szoktam küldeni amiket még oly sokaknak, és amely először általában a facebookon jelennek meg. Negyven éves, van egy tíz éves fia, akit megtanított a könyvek szeretetére Harry Potteren keresztül. Aztán erről szóbajött Rowling eddig utolsó könyve, az Átmeneti üresedés. Én egyáltalán nem olvastam a hölgytől, amit a moziban láttam, az épp elég volt egy szellemileg lesújtó, máskülönben csodáló véleményhez, az ügyvédnek viszont kifejezetten tetszett a Potter-sorozat - szabadkőműves elemeket is felfedezett bennük szép számmal -, de legfőképpen az utolsó regény. Hatalmas bukás volt, de miért? - kérdezte. Mert azt várták tőle, hogy ez is olyan meseregény-féle lesz. Aztán nem az lett. Sokkal jobb lett.
Hát, lehet, hogy az az én bajom, már, ha bajnak fogjuk fel, hogy én éppen fordítva csinálom. Lesz meseregény is, ha befejezem - a Demiurgosz -, de most nem ennek van itt az ideje. Miért éppen pártot kellett alapítani? - tudakolta az ügyvéd. Azért, mert ezen kívül csak az egyesület és a baráti asztaltársaság között választhattam volna. És az miért nem elég? Senki meg nem támadhatja. Azt mond, amit akar. Aztán megértette. A párt nekem egy kapu. Nem végcél, de még csak nem is cél, hanem eszköz. Eszköz arra, hogy a magánszférából átlépjek a közszférába, a közszférából a szélesebb közszférába, a szélesebb közszférából a még szélesebbe, és így tovább. Onnét pedig - vissza a magánszférába, illetve nem is vissza, mert azon a szinten magánszféra és közszféra már egy és ugyanaz. Mint Japánban a híres vívómestereknél a kard, és a kardon keresztül az egész világ. Talán ezért is nevezik őket a kard szentjeinek. A HMP kard. Ott van a címerében. Lehetne halványpiros, harmatos rózsabimbó is, jobb időkben. Dehát ezek most nem jobb idők. Talán soha nem is voltak jobb idők. És talán soha nem is lesznek.
Nem a HMP számít. Az emberek ezt látják, és ezt fogják még látni egy ideig, már aki látja, de akkor sem számít. Ha bevégezte a feladatát, mi magunk fogjuk felszámolni. Az, ami számít, teljesen más. Egy szellemi centrumot kellene létrehoznom, mondta az ügyvéd. Kellene? - kérdeztem vissza. Ezt csinálom négy éve. És még sokszor négy év kell hozzá, hogy legyen is belőle valami. Nem baj. Szóba jött a befogadókészség. Én nem mondhatom, hogy olvasom, amiket írsz, mosolygott. Kis túlzással jobban ismerte őket, mint én magam.
Nade a többiek? Hát ők általában saját maguknak válaszolgatnak, amikor nekem. Saját démonaikkal vitatkoznak, és saját démonaiknak szolgálnak. Nagyon kevesen vannak, akiknek a megérteni akarás felcsillan a szemében. Akik egyáltalán hajlandók néha kinézni azon az icike-picike ablakon, ami a saját maguk által saját maguk köré kerített falon nincs még bebetonozva. Végülis Noé bárkája se menekített túl sok embert, az állatokról nem is beszélve. De nem is kellett, hogy menekítsen.
A szokásos vérlázító mondatok következnek. Affélék, amelyeket a legkönnyebb félreérteni. És amelyeket félre is szoktak, rendszeresen és szorgosan, előbbiek okán. Kasztok mindig is léteztek. Mindig és mindenütt. Ma is léteznek, csak nem könnyű őket felismerni, különösen a felsőket. Ha a klasszikus indiai felosztást vesszük alapul (pap - katona - polgár - szolga), vagy az erre formailag emlékeztető középkori európai felosztást (papság - harcos nemesség - polgárság - jobbágyság), akkor ezek ma is megvannak. Mindig is megvoltak, mert ami van, az mindig is megvolt, legföljebb még nem aktualizálódott. Minden emberi, állati, vagy akár növényi képesség, amelyet fejlődésnek neveznek, valamiképp mindig is megvolt, legfeljebb nem mindig látszott. Ha nem lett volna meg az Einsteinné válás lehetősége a legelső egysejtűben, akkor Einstein soha nem létezhetett volna. Ezért félrevezető ez esetben is a "fejlődés". Az evolúció nem fejlődés. Az evolúció KIBONTAKOZÁS. Ami a szó eredeti jelentése is. A kasztok egyrészt rejtőzködnek, másrészt a régi sémák a világ átalakulásával nem érvényesek rájuk. Miért rejtőzködnek? Mert az emberek az "alázat" szót (sem) az eredeti értelmében - realitásérzék - használják. Aki szellemileg fölül van, szégyelli, aki alul, nem fogadja el. Másképpen: az uniformizáló gondolkodás tagadja a különbségeket. Ember - ember. Akkor is tagadja, ha ezt a tényt senki nem akarja vitatni. Hozzákeveri a jogot. Akár hozzá is keverhetné, de ha ezt konzekvensen tenné, abból még nagyobb kalamajka keletkezne. A jog ugyanis - a "jó", azaz megfelelő jog - nem újít, nem kreál, hanem RÖGZÍT. Megfogalmaz mindig is meglévő, nem ember alkotta szabályokat. FELISMERI őket. Nem azért van egy királynak szélesebb jogköre, mint a vályogvető zsellérnek, mert a jog ezt mondja, hanem azért mondja ezt a jog, mert a "király" fogalmából az következik, hogy szélesebb jogköre van. Nem csinálja, hanem konstatálja. És a mai ember egyik alapvető tévedése, ha azt gondolja, hogy elég a jogon változtatni, és a törvények is változni fognak.
Fordítsuk akkor most szépen le az előző bekezdés elején felsoroltakat modern nyelvre. Ma is léteznek szellemi közvetítők, olyan vezetők, akik az isteni (természeti) törvényeket betartatni hivatottak, olyan középréteg, amely a mindennapi életet szervezni hivatott, és olyan alsóbb réteg, amely a feladatokat végrehajtja. Szellem - lélek - test. Regulátor, szervező, mediátor, közvetítő, regulált, szervezett. Pap - király - nép. Nem mai, és nem feltétlenül köznapi fogalmak szerint pap, király vagy nép. Van ugyanis a csürhe, amely a "nép" fogalmába nem tartozik bele, ha jogilag bele is tartozik. Ezek voltak Indiában a kaszt alattiak. (A magasabb kasztokkal együtt nőttek a jogok, de nőttek a kötelességek is. Egy bráhmana például csak tiszta forrásból ihatott, egy sudra csak ökörnyomból. A csandala-pancsala, kaszt alatti abból ivott, amiből akart.)
Mindezek tehát, ahogy fentebb vázoltam, ma is léteznek, csak rejtőzködnek. Más bőrébe próbálnak bújni. Ugye, nem kell ezt illusztrálnom? Tessék végignézni a mai Magyarországon, az e ciklusban MÁSODIK köztársasági elnöktől, aki elődjéhez hasonlóan e napokban válik önnön paródiájává, vagy a királyt játszó miniszterelnöktől le egészen a magát szakrális gyülekezetnek tartó náci söpredékig. A feladat - a központi feladat -, ami az egyetlen módja, hogy egy kicsit rövid távon, majd miután ez a demonstráció elbukott, és e világ átélt egy (valamilyen értelemben) megsemmisítő kataklizmát, az, hogy megmutassuk - önmagának és a világnak - azt a SZELLEMI (NEM hagyományos értelemben vett!! - illetve éppenhogy hagyományos értelemben vett) arisztokráciát, ami az EGYEDÜLI garancia lehet az emberiség túlélésére. Még egyszer leírom: megmutassuk ÖNMAGÁNAK és a világnak. Legelőször önmagának.
Ahogy a "jó" lefutott, a "rossz" is le fog futni. Hogy mi lesz a vége? Tudja azt a kedves Olvasó nagyon jól. Hiszen az evolúció, a kibontakozás végső kimenetelében NEM progresszív kibontakozás, hanem REGRESSZÍV. Messze nem mindegy viszont, hogy az elkerülhetetlen vég mikor következik be.
Kár lenne még az emberiségért.
2013. 03. 13.