Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Az égen ezüst gépek szántják fel a kéket
és a mélyben milliók félnek
messzi földeken otthonok leégnek;
kegyetlen az élet,

Fényes utcák, éhező népek
ártatlan gyerekek keresik a szépet,
a világ könyörtelen hozzánk, mégse félek,
milyen jó, hogy veled élek." (A haza bölcsének a hálás magyar nemzet)

Géppisztolyos rendőr a Nyugatinál. Katonák itt és ott. Édes Simon ispán, kiáltana fel Vak Béla, mint Spiró Árpádház-ában. Édes Péter ispán. Édes nagyságos urak és nagyérdemű közönség. Édes Patyomkin herceg.

Ha az iszlám (vagy bármely más) terrorizmus ÉPP NÁLUNK akarna valamit elkövetni, ez ugyan meg nem akadályozná. Egy 12 éves, parittyás palesztin (akiről tudjuk, hogy nincs: különböző törzsekhez tartozó arabok vannak, akik itt és ott élnek, de palesztinok ugyanúgy nincsenek, ahogy jugoszlávok vagy szovjetek se voltak, sőt afgánok vagy mórok sincsenek) gyermek a pillanat tört része alatt kilőné őket, komolyabb harcosokat komolyabb fegyverekkel meg sem említek. Nem ellenfelek. De nem is a (például) Iszlám Államnak szól mindez, hanem a MAGYAR nyelvű menekültellenes plakátokhoz hasonlóan a parasztvakítás részei. De ezt mindenki tudja, ásít az Olvasó. Jaj, dehogy tudja mindenki. (Az Iszlám Államról egyébként azt gondolom, hogy külön hírfigyelő szolgálata van az effélékre, aminek az a dolga, hogy mindenki előtt értesüljön a világ bármely pontján elkövetett bármely merényletről, amelyet azonnal átpasszol a sajtóosztályra, ahol csak ki kell tölteni a magukra vállaló bianco formanyomtatványt, és már küldhető is szét a hírügynökségeknek. A picsába, szitkozódna szegény Oszama, ha még élne.)

Olyan gyengék vagyunk, mint a harmat. Van majdnem ötezer katonának nevezett valakink, negyven éves haditechnikával, jó, van két Humvee-nk, a Nagy Kerítésépítés idején mindkettő a határon, szintén parasztvakításra, maradt egy tucat bérelt repülőgépünk, és kész. Nincs saját iparunk, a gazdaságunk nem a mi gazdaságunk, nincsenek fejlesztések, mert ami erre lenne, azt úgy lopják el, ahogy kapjuk, jelenünk keserves, jövőnk (ez idő szerint) sötét, a múltunkról, ami az elmúlt ötszáz, különösen száz évet illeti, meg jobb, ha hallgatunk. Viszont rúgtunk nagy kínkeservvel összesítésben három gólt egymilliárdért egy sehol nem jegyzett futballcsapatnak, és a vakszerencse jóvoltából bejutottunk az Európa-bajnokságra, ahol annak rendje-módja szerint el fogunk vérezni, de sebaj: ez is szép volt eddig, ne akarjunk mindjárt mindent, mondja a lelkes magyar rajongó. Minden igazolódott, minden stadion, minden további milliárd, Hencidától Boncidáig, Felcsúttól Alcsútig, akkor is, ha nem. Úgy tűnik, és ez épp elég.
Lezártuk a határainkat azok elől, akik - közvetve vagy közvetlenül - segíthettek volna belső problémáinkon, az emberiességről, további támogatásról és renoménkról nem beszélve, de nincs menekült, nincs probléma. No migrant, no cry.
Az Isten gyönyörű, szivárványos glóriát varázsolt a Haza Bölcse 2 (vagy 1, kis idő, és Deák Ferenc hátrébb csúszik, ezt hívják helycserés támadásnak, miben is?) feje köré. Ő tudja, miért. A párizsi vérengzésnél és a norvégok legyőzésénél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphatott volna. A hatalom és a szenvedély egyetlen ölelkezésben fonódott össze lelkében.

Mindeközben egyetlen fuvallat eltüntetheti az egészet. Egyetlen kósza szél. Egyetlen gazdasági krach, egyetlen buborék kipukkadása, egyetlen valódi támadás. Egyetlen valódi próbatétel. Mert nincs erőnk. Semennyi. Csak délibábjaink vannak, mérhetetlen rosszindulatunk bárki mással szemben, sőt, saját magunkkal szemben is, és mérhetetlen ostobaságunk. Jó, nem nekem és a kedves olvasóknak, mert már az is valami, hogy leírom, és elolvassák. Aztán jön ismerőseim számának csökkenése, aminek ez idő szerint inkább örülök, mint nem. Menjen, aki akar.
De mi történik ha mégis beüt, kérdezi az Olvasó. Nem lehet, hogy...? De, sajnos lehet. Akkor lehet azt mondani, hogy mi kérem, megvalósítottuk a csodát, de ŐK tönkretették. És, miután akkor TÉNYLEG sokkal rosszabb helyzetben leszünk, ezt így is fogják érezni. Mi figyelmeztettünk, mondja majd az ellenzék, vesztére. Disznó kutyák! Tik miattatok tesznek minket tönkre, így a nélkülözni kezdő szimpatizánsok. Akár a tót parasztok annak idején a visszavonuló honvédeknek. Az a különbség, hogy a tótoknak akkor (is) igazuk volt.

Ki fog tudni bújni ebből is, egy ideig. Sőt, fel fogja használni az ellenzék totális kiirtására. Minden nagyobb kataklizma az ő javára hajtja a vizet mindaddig, ameddig van pozitívnak tűnő előzménye. Mindaddig, ameddig igazán nagy gebasz nincs. Mindaddig, ameddig az ellenzék azt nem mondja, hogy oké, toljunk mi is ezen a kocsin. Legyen meg az ő akarata. Ne varrhassa a nyakunkba, hogy miattunk zuhant a szakadékba.
Édes Péter ispán. Édes Simon ispán. "Ez és ez fog történni, de nem akadályozzuk meg." Ez az egyetlen kibúvó.
És persze közben a BELSŐ építkezés. Kötés. Legalább ötször ajánlottuk fel a beszélgetést itt a facebookon is. Hogy tegyünk félre mindent, és próbáljunk alapdolgokban konszenzusra jutni. Akkor is, ha más dolgokban más a véleményünk. Ezt mondtam Horváth Aladárnak is, e helyett kaptam azóta két újabb meghívót két Roma Parlament-i ülésre. Ahol csak az idő megy, teljesen fölöslegesen. Már, ha nem csak egy olyan munkahelynek tartjuk, mint amilyen a hetvenes években például a készültségben levő tűzoltókészülék-ellenőri státusz volt. De ha nem, nem. Ezt is csak el fogják olvasni. Kap pár lájkot, oszt jónapot. Nem baj.

Várjuk akkor azt a kósza szelet, Szécsi Pállal. Aki szegény szintén -
És eljutott a más világra. Úgy, ahogy énekelte. Hallgassák csak meg, figyelmesen. Nem baj, ha már ismerik. A slágerekben minden benne van. Még a giccsben is.

2015. 11. 16.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1