Kérést teljesítek, amikor erről írok. Már elemeztem néhányszor, talán most sikerül más oldalról megközelíteni.
Tulajdonképpen a patrónus-kliens viszonyról van szó. Annak mai változatáról. Annak kelet-közép-európai változatáról. Magyarország ugyan Közép-Európa, nem Kelet-Közép-Európa, ahogy tévesen nevezik, de ez csak földrajz. Hagyományai, ösztönei szerint elsősorban Kelet-Európa, amelyre valami vékony nyugati máz kenődött, hála a Monarchiának. Másnak nem hála, mert másnak még ennyi sem sikerült, lásd jelen állapotunkat.
A patrónus-kliens viszony eredete a rómaiakig nyúlik vissza, sőt még előbbi, a görögökig. Itt azért vigyázni kell egy kicsit, mert olyan, hogy "Görögország", az ókorban nem létezett. Még a "görögök"-kel is csínján kell bánni, mert nem mindegy, milyen törzsből származtak. Nem mindegy, hogy akhájok, iónok, aiolok vagy dórok voltak, hogy csak néhányat említsek a minimum húsz-egynéhányból. Nem mindegy, mikor jöttek, nem mindegy, mikor és hol telepedtek le. Nem mindegy, ki lakott ott, ahova a későbbiek érkeztek. Még az elnevezések is tévesen rögzültek. Spárta nem az egész Peloponnészoszi-félsziget volt, még csak nem is annak egyik (délkeleti) területe, hanem a vezető polisza. A területet Lakedaimónnak hívták, alapító (mondabeli) királyukról, aki Spártát úgymond saját feleségéről, Szpartéról nevezte el. A férfias spártai hopliták nem voltak hajlandók egy asszony nevét viselni pajzsukon, így a király után "lambda" betűt festettek rá, magukat pedig a polisz többi lakosához hasonlóan lakedaimóniaknak szólíttatták.
A másik ókori "görög" köztársaság, Athén (Pallasz, vagy más néven Parthenosz - Szűz - Athénéről) Attika vezető polisza lett. A katonaállam Spártával szemben Athénban "demokrácia" alakult ki. Hogy miért alakult ki, mit jelentett, majd A jó király-ban elolvashatjátok, ha egyszer rászánom magam a befejezésére. Most elég nekünk annyi, hogy némely dolgokban emlékeztetett a mai "demokráciákra". Például abban, hogy a szavazatok vásárlása bevett gyakorlattá vált. Törvényes azonban nem volt. Ezen a rómaiak úgy segítettek, hogy - ahelyett, hogy - mint ma - reménytelen szélmalomharcot folytattak volna ellene - egyszerűen intézményesítették és kiterjesztették az élet minden területére. Ha meggátolni nem tudod, mondták, akkor vedd át és tedd általánossá. Mivel mindenki élhetett vele, a rendszer, ha tökéletes nem is volt, de az addigi jogosulatlan előnyt mintegy a "versenyszférába" emelve legalább a törvénytisztelőknek is lehetőséget adott az efféle érdekérvényesítésre.
A "patrónus" (patronus) "pártfogó"-t, a "kliens" (cliens) "pártfogolt"-at jelent. A kliensek nem teljes jogú római polgárok voltak (a felszabadított rabszolgák - például a leghíresebbek egyike, Josephus Flavius is, bár a császárkorban ez az intézmény új értelmet kapott, mint látni fogjuk - automatikusan klienssé váltak, és felvették patrónusuk vezetéknevét). Tulajdonképpen egy szabályszerű üzleti függelmi viszonyról volt szó. A patrónus segítette a tehetséges kliens érvényesülését, ezáltal meggazdagodását, amit a kliens ajándékokkal, ha kellett, szavazatokkal viszonzott. Ha a patrónus fogságba esett, kiváltotta. Mindez teljesen törvényes és elfogadott volt (máig fennmaradt például idősebb Plinius Vespasianus császárhoz intézett panaszlevele a kliensei mellőzéséről).
Fentiekhez hozzá kell tennünk egy nem elhanyagolható, hogy ne mondjam, lényegi adalékot: e rendszer fénykora a Res Publica Romana, azaz a RÓMAI KÖZTÁRSASÁG volt.
A császárkorban mindez némileg átalakult. A császár MINDENKI PATRÓNUSA lett. És persze mindenki elsősorban az ő kliense. Caesarem apello, a császárhoz fellebbezek, mondta még (a római polgár) Pál apostol is Portius Festus helytartónak, amikor az felvetette, hogy a jeruzsálemi Szanhedrin (Főtanács) elé küldi ítélethozatalra. "A császárhoz fellebbeztél, a császár elé fogsz kerülni!" - válaszolta Festus.
Hogy ez így jó, vagy rossz volt, hasznos vagy haszontalan, nehéz elsőre megmondani. Tulajdonképpen nem is kell. Császártól függött. A kérdés nem a "jó", illetve "rossz", nem a császár SZEMÉLYE, hanem a korlátok nélküli főhatalom. Ez sem pontos: minden (emberi) főhatalom korlátozott, legalább az azt gyakorló személyisége által. A kérdés az, hogy ezek a korlátok közelítenek-e az emberi társadalom legfelsőbb szintű működtetése elé állított természet adta korlátokhoz, avagy megpróbálják ezeket figyelmen kívül hagyni. Itt lép be a képbe az ELLENŐRZÉS. Emberi ellenőrzés, persze, de a lehető legtöbb szinten: úgy is, mint személyes ellenőrzés, úgy is, mint testületi ellenőrzés, és úgy is, mint össztársadalmi ellenőrzés. Ha ezek hiányoznak, akkora szerencse kell a ráhibázáshoz, amekkora igen ritkán adatott meg a történelemben. Igazából soha, de páran azért meg tudták közelíteni az elfogadható mértéket.
"Demokráciákban" azonban soha nem tudták. Ha a "személyes" ágenst kikapcsoljuk, csak a személytelen marad. A szavanna törvényei maradnak, ha engedélyezik, ha nem. "Egy állathoz hiába könyörgök irgalomért" - mondta egy túlélő valamelyik Nat Geo Wild-adásban.
És a Benelux államok, Skandinávia, Svájc? - vonja fel a szemöldökét az Olvasó. Ezekben az országokban is van protekcionizmus. Protekcionizmus mindenütt van. Más viszont, hogy az elemi megélhetésről van szó, vagy a gazdagság valamely fokáról. És ne feledje, kedves Olvasó, hogy a legújabb kornak nevezett kor, de még az újkornak nevezett is, még az írott történelemhez képest sem nagy idő. Mint egy nyolcvanéves embernek az általános iskola. Ha a nem írott történelmet nézzük, akkor meg egyenesen egy pillanat. Még azt se lehet eldönteni, hogy van-e egyáltalán újkor vagy legújabb kor. Nem valamiféle átmeneti időszakot élünk-e? Ezek, mint a történelmi korok behatárolása általában, teljesen önkényes behatárolások. Még csak konszenzus sincs velük kapcsolatban.
A "jóléti" demokráciák "jóléte" sem tart örökké. Ők sem egy fekete lyukban lebegnek, függetlenül a világ többi részétől. A rendszerhiba kritikus helyzetben jön elő legnyilvánvalóbban. Ha Mercedesből Toyotába kell ülnöm, még csak megvonhatom a vállamat. De ha tisztességes polgári fejadagról napi egy kiló kenyérre kell áttérnem, akkor már azonnal szemet fog szúrni, hogy mindenki osztozik-e a sorsomban.
Mint ahogy - bár a napi egy kiló kenyérfejadagtól még messze vagyunk - nem mindenki -, noha lehet, hogy nem olyan messze, mint amennyire szeretnénk - Magyarországon már most szemet szúr. Ez az ország e pillanatban (témánk szempontjából) a császárkori Róma, egy mongol kánság és saját ezeréves mivolta valami különösen szerencsétlen keverékének tűnik. Adva van egy kezdettől - Magyarországot tekintve a honfoglalástól - patriarchális társadalmi berendezkedés. Ez az alap. Hogy a "családfő" kicsoda, tulajdonképpen mindegy. Lehet Árpád apánk, Mátyás király, Ferenc Jóska - nem, ő nem lehet, több okból, viszont lehet az aktuális magyar miniszterelnöke -, Horthy apánk, Rákosi apánk, Kádár apánk, Orbán apánk. Valaki, mint apánk. Ez még nem is volna oly nagy baj, hiszen eddig a dolog természetes, és most nem beszélünk az alkalmasságról, sem a hatalom korlátairól. Ehhez adódik viszont a "demokrácia", azaz a SOK patrónus, megfejelve a Legfőbb Patrónussal, aki Mindenki Patrónusának nyilvánította magát. A gyakorlatban ez úgy jelentkezik, hogy távolról sem mindenki patrónusa, csak a patrónusok patrónusa. És senki nem ellenőrzi, mert aki ellenőrizhetné, nem patrónus, hanem kliens. Vagy közvetlen kliens, vagy, ami még rosszabb, a kliensek kliense.
Nem császárság van kialakulóban, kedves Olvasó. Nem is királyság. (Hozzá kell tennem, mert egy közhiedelmet oszlat el: a király mindig TÖBB, mint a császár. A "császár" a "caesar" szóból, azaz Gaius (Caius) Julius (Iulius) Caesar nevéből származik, és azt jelenti, hogy valakinek birodalmi léptékű hatalma van. Akár királyok felett is. Császárrá sokkal egyszerűbben válhatott az ember, mint királlyá. Az utóbbihoz egy beavatáson is át kellett esni - ez is, mint például a keresztség is egy egyszerű szertartássá degradálódott az idők folyamán -, amit csak az alkalmasak tudtak teljesíteni. Nem véletlen, hogy az összes római császár közül mindössze három viselhette a "rex", "király" címet.)
Valami más van kialakulóban. És máshonnét is kell megközelíteni, ezúttal kivételesen alulról. A kliensek felől, hiszen egy kivételével mindenki kliens.
Ne cifrázzuk, kedves Olvasó. A rabszolgaságnak egy újkori változata van kialakulóban. Mondjuk, fél-rabszolgaság.
Nem mintha ettől szebb lenne.
2013. 12. 21.