Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

"Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!"

(Arany János. Tetemre Hívás)
 

Bárha most egy legény játszik egy másik legénnyel. Egy miniszterelnök egy - protokoll szerinti - másik miniszterelnökkel. Egy nagymacska sok kis csacska macskával, hogy a jampikorszakból is hozzátegyek valamit. Nemigen leszek én ezzel se népszerű, ami most következik. Az Alapvetésekkel se voltam az - akkor már inkább a kiscsacsi még egyszer. És a hozzávaló cukizás. Volt ma két nagy demonstráció. Az egyik a kormány mellett, a másik a kormány ellen. Nagyjából tízszeres létszámkülönbséggel, a kormány mellettiek javára. Wladár Sándor Moszkva 200 méteres hátúszó olimpiai bajnoka lett 1980-ban. Kedvenc időtöltése a horgászás volt. Egyszer, amikor épp nem figyelt oda, valaki felkapta az egyik botját, és el akart vele menekülni. Úszva. Nos, ilyen az is, amikor valaki a demagógia és tömegmanipuláció nagymesterét meg akarja verni demagógiában és tömegmanipulációban.

Lássuk a Gordon-beszédet. (Gordonról ugyan mindig a szudáni Kartúm védője, Charles George Gordon tábornok jut az eszembe, nem Bajnai, de biztos nem véletlenül. Annak a Gordonnak is egy Messiás - az iszlámban Mahdi - okozta a vesztét, 1885. január 26-án. Fejét lándzsára tűzték, később a test többi részével együtt az angolok hazavitték, ma Londonban nyugszik.) "Hier stehe ich, ich kann nicht anders. Gott helfe mir. Amen" - mondta Bajnai bevezetésképpen. Látják, mindent összekeverek, csapna a homlokára Columbo hadnagy. Hiszen ezeket a szavakat: "Itt állok és nem tehetek másként. Isten segítsen meg. Ámen." Luther mondta a Worms-i birodalmi gyűlésen, 1521. április 18-án. De mintha Bajnai is..."politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként." Csakhogy Bajnai nem Luther. A legkevésbé sem. 2014 sorsforduló lesz. Ez sokszor elhangzott. Van nekem egy megrögzött MLM-es ismerősöm. Lassan négy éve, hogy a karjára tetováltatta az ő rendszerében elérhető legmagasabb fokozatot, a 2010-es esztendőt rendelve hozzá. És még mindig nem aktuális. Persze egy tetoválást sokkal nehezebb átrajzolni vagy kitörölni, mint egy beszédet elfelejteni. "Nem hagyhatjuk", folytatta a szónok, "hogy sorsunkat már megint széthúzás, megosztás, korrupció, kisszerűség vagy ostobaság döntse el!" Helyesen: "még mindig". Nagyjából a bűnbeesés óta, nem vallásosaknak: amióta a homo sapiens sapiens létezik. Ezeken, polgártársak, csak tompítani lehet, vagy FEL LEHET EZEKET HASZNÁLNI a köz érdekében. Beismerem, egy beszédben ez nem hangzana jól. Végülis, ez csak az igazság. És jön a haza és a HALADÁS. Egy kis Kölcsey. "Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképen a maradás szónak több jelentése van." És miképen a "haladás" szónak is több jelentése van, de ezt a költő már elfelejtette hozzátenni. Épp azt nem feltételezi, amit MINDIG hozzágondolnak: a célt. Mozgás VALAMERRE. Nem több. Viszont pátosz, az van benne. Akárha Orbán Viktor is mondhatta volna. Most aztán szívhatja a fogát, hogy lelőtték a következő poénját.

Innentől a beszéd átmegy az elnéző tanító bácsiba. Tudom én, kisfiam, hogy nem akartatok semmi rosszat, amikor azt a cicát felakasztottátok egy drótkötélre. Azt is tudom, hogy nem akartátok ti berúgni a tanári ablakát, csak kipróbáltátok, hogy tudtok célozni. Tudom, hogy mindig hosszasan töprengtek, mielőtt valamibe belefogtok. Tudom azt is, hogy nem akartátok hülyére verni a téren nem veletek játszó többi gyereket, csak meg akartatok szabadulni a megosztottságtól. Aztán jön a bűnlajstrom. Amit EZ a kormány csinál. A politikai tőke pénztőkévé transzformálása. A többi, különösen Bajnaié, soha nem is gondolt ezekre a dolgokra. Bár a Micimackó Nyuszijától (rokonaim, barátaim és üzletfeleim) a rómaiaktól (idősebb Plinius panaszkodott is eleget a császárnak, hogy az ő protezsáltjai nem jutnak annyi előnyhöz, mint máséi) Horthyig, Kádárig, meg mindenkiig, aki eddig volt, mintha már előfordult volna hasonló. A rómaiak el is várták. Erre épült a patrónus-kliens rendszer, abból az igen bölcs, de elfelejtett meggondolásból, hogy ha már megakadályozni nem tudjuk, legalább valami hasznunk legyen belőle (lásd három bekezdéssel fentebb). "Ez a kormány úgy osztja el a javakat, hogy a gazdag gazdagabb legyen, a középosztálybéli szegényebb. És aki szegény, az a legszegényebb." Egy kis Jézus. Máté 13:12: "Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van." Némi logikai zavarral megspékelve: mi az, hogy "aki szegény, az a legszegényebb"? Bár...igen, megvan. Aki vizes, az a legvizesebb. Aki hülyeségeket mond, az a legnagyobb hülyeségeket mondja. A bűnlajstromból már csak egy gyöngyszemet szeretnék kiemelni: a két végén égetett jövőt. Hol van a jövőnek a VÉGE? És a KEZDETE? Juj, de izgi, kiáltana fel a szőke nő. Három jelszó köré épült a beszéd: kormányváltás, rezsimváltás, korszakváltás. A kormányról nagyjából tudjuk, micsoda (olyan nagyjából, hogy látunk valamit, azaz valakiket, amit, illetve akiket kormánynak gondolunk - nem akarom elrontani ezt a szép játékot, ezért nem boncolgatom tovább). Nade a rezsim! Az már valóságos csemege. Úgy kiemelnék valakit a hallgatóságból, és megkérdezném tőle, mi fán terem a rezsim? Hát a lakbérem, a villanyszámlám, vízszámlám és a gázszámlám, tekintetes úr! De félre, gúnyolódás: tényleg, mi az a rezsim? Általánosan a politikai rezsim fogalma a kormányzat formáit és intézményeit jelöli, politikai elrendezésükkel és a hatalommegosztás módjával együtt. Vak tyúk is talál szemet: TÉNYLEG kormány-rezsim-korszakváltásra van szükség. Illetve...de erről mindjárt. Vajon viszont rezsimváltás lenne-e egy ismételt Bajnai-éra? Jean Leca és Madeleine Grawitz francia politológusok szerint a ma létező kormányok a totalitarizmus, a demokrácia és az autoritarizmus keverékét testesítik meg, különböző arányban keverve e hármat. Eszem ágában sincs szembeszállni szaktekintélyek bölcsességével, tehát kezeljük e fogalmakat úgy, mintha tudnánk a jelentésüket, és az az volna, amit általában értenek ezek alatt. Nos, Bajnai csak az ARÁNYOKAT változtatná meg, de leginkább a KÖRÍTÉST. Szelíd, kedves, kisfiús mosollyal, szinte elfogódottan adná át az országot a teljes enyészetnek, illetve a megelőző állapotnak, a teljes kiszolgáltatottságnak. Ha már a politológiához jutottunk, van két egészen kiváló kifejezés az Orbán- és a feltételezett Bajnai- rezsimekre, Juan Linz és Ajfred Stepan spanyol politológusoknak köszönhetők. Orbán rendszere az ő tipológiájukban a SZULTÁNIZMUS. Bajnaié a POSZTTOTALITARIANIZMUS lenne. Folytassuk akkor a beszéd elemzését. A vezérfonál egyfelől a demokrácia. Másfelől a hazafiság, ami itt annyit jelent, hogy "Állatok Ír- és Angolhonban, zászlóm alá jöjjetek. Én egy szebb jövőt ígérek: én leszek vezéretek!" Na tessék, ez meg már Orwell, a Napoleon Boulevard és Vincze Lilla tolmácsolásában. Szóval az a bizonyos, jó öreg demokrácia. Az ugyan mit csinál azzal az alkotmányos garanciával, miszerint a népnek, minden hatalom alfájának és ómegájának nem engedtetik meg valami? Például, hogy önsorsrontó módon ugyan - bár ez korántsem biztos - nem engedi meg a hatalomnak egy személyre való átruházását? Hát effélékből áll ez a beszéd. A többi már csak cifrázás és blabla. Honfitársaim, magyarok! Elvtársak! Polgárok! Testvérek! Hozzátok fordulok, Barátaim! Affenébe, megint elkalandoztam: ez már Sztálin 1941. július 3-i rádióbeszéde. "Magyar itt mindenki, aki testben és lélekben velünk van." "Pogány itt mindenki, aki velem van és nem Istvánnal." Ez meg Koppány. De az ő szájába legalább Bródy nem adott ekkora orbitális baromságokat. És nem avanzsált amatőr néprajzossá. A haza attól lesz több, mint az ország, hogy nehezebb lecsúszni, mint fölemelkedni, a strucc, jaj, dehogy strucc, az elszegényedő definíciója az, hogy homokba dugja a fejét. Egyszer megmutattuk, hogy képesek vagyunk a régió élmezőnyébe kerülni - nem nagyon emlékszem rá, de végtére is csak ötvenhat éves vagyok. Talán Nagy Lajos? Esetleg Mátyás? Tényleg nem folytatom. Az ország középen találkozik. Hátamon fekve szaladgálok. Hernádi, de már nem is mondom.

 

Ez kellene nektek miniszterelnöknek.

 

2012.10.24.

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1