Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Megpróbáltam utánaolvasni, de felesleges. A kérdezés még feleslegesebb, mert mindenki azt mondja, és ahhoz kapargatja össze az érveket, amit a szíve diktál. Más szemüvegen keresztül néz a környezetvédő, a városvédő, az építész, a vállalkozó, a rendszerből kizárólag a szabad piac és "jogállam" (mi is az?) veszélyeztetettségét felfogó filozófus-botcsinálta politikus, akinek akár tetszene is az egész. Más szemüvegen keresztül néz a kormány, megint máson a jelenlegi parlamenti ellenzék. Az egész szép lassan elkezd távolodni a Ligettől, és azon kapjuk magunkat, hogy valahol teljesen máshol tartunk. Legendák keringenek, alakulnak át és terjednek szájról szájra, mint például a finn építészről, aki összetépte terveit, amikor megtudta, hogy egyetlen fát ki kell vágni a megvalósításukért. Megjelenik az érzelgősség, az aránytévesztés ("életünket a bálnákért"), és az utca emberében a végére irracionálisan leegyszerűsödik az egész. "Ki akarják vágni a fákat." Már most fogadnék, hogy tíz emberből kilenc ezt válaszolná, ha megkérdeznék, miért áll a bál a Városligetben. Dehogy, sugallja a kormánypárti propaganda, senki sem akar kivágni semmit, csak a Soros által pénzelt ellenzék istentagadó, buzi-promiszkuitásban élő-kábítószeres, igénytelen, munkakerülő romkocsmatöltelékei hőzöngenek, jobb dolguk híján. Ahány tervet eddig végignéztem, annyi számot láttam. Hetvenmilliárd, így indult, mondja a bédekker, az átlag honpolgár már egyet se tud elképzelni, tehát innentől annyit lehet neki beadni, amennyit akarunk, be is adnak. Itt van még ugye a Nagycirkusz, amit kitelepítenek, de nem messze, akkor már Cirkuszművészeti Központnak fogják hívni, vagy az is lesz mellette, plusz huszonöt milliárd, meg a Regnum Marianum templom újjáépítése, az újabb húszmilliárd, meg persze az egész Liget átszabása, az még ötvenmilliárd, az Állatkertben a biodóm, vagyis a Pannon Park, hat új múzeum, mélygarázs, faszom érti ezt, legyint a polgár, nem is érdekel, leeeeeeeees, lesen volt, a kurva anyját a bírónak, és húz egy nagyot a söréből. Nem érdemes számokkal bajlódniuk. Akármennyit lehet mondani. Ezermilliárd. Nemnem, csak nyolcszázötvenhat. Úgy megkönnyebbültem, Géza.

Három év van rá. Maximum négy, illetve annyi már nincs, mert 2020 ott lebeg a fejünk felett. Ha ki nem lépünk előbb az Unióból, Huxit, suttogja a fülünkbe elhaló hangon a filozófus-botcsinálta politikus, meg a többi, de nem fogunk kilépni, hacsak valaki rá nem licitál, vagy nagyon nem szorul a hurok. Majd utána, talán, vagy mégse. Attól függ, mi van a híd túloldalán. Ha a mór megtette kötelességét, megyek. Igazából a NATO-ból kellene kilépnünk, nem azért, amiért szerintem, hanem azért, mert pár évszázada mindig sikerült a vesztes oldalra lavírozni magunkat, és ez a jelen felállásban nem annak tűnik. Utána pedig gyorsan katonai szövetséget kellene kötni Putyinnal, hogy helyre kerüljenek a dolgok, és ne törjön meg az eddigi megnyugtatóan kiszámítható trend. De elkalandoztunk, bocsánat érte, kedves Olvasó.
Tehát 2019. Ezt irányozzák elő a tervek. Kacag a máj, énekelné a Mézga család, és rákacsintana a Belvárosra, Várbazárra, a Moszkva (Széll Kálmán) térre, a Szabadság hídra, a villamospályákra, a metróra. Össze lesz ez is gányolva, ahogy a többi, de azért a támogatás el lesz költve, ne nyugtalankodjanak. Valami látszani fog, és utána, ha nagyon ugrálnak, akár ki is léphetünk.

Akkor mi is ez az egész vircsaft? Egyrészt ürügy a támogatások elnyelésére. Összekötve a kormányfő hóbortjával, stratégiai megfontolásokkal (hogy minden fontos kormányintézmény egy jól védhető helyen legyen, egyben, ohne fedezéket nyújtó fákkal előttük), amelyek a teljes budai Vár kipakolásával járnak. A nagy országrablás logikája. Minél nagyobb léptékű a fosztogatás, annál több, később és nehezebben helyrehozható sérelmet okoz. Van egy határ, amit átlépve már nem lehet úgy kiszállni az egészből, ahogy 2004. szeptember 29-én Medgyessy Péter kiszállt. Vagy ahogy az MSZP en bloc kiszállt 2010-ben. A mérleg mindig egyensúlyban van: az egyik serpenyőben a növekvő gazdagság, a másikban a növekvő kockázat. Szlávy Bulcsú, a Balaton egykori mindenható ura sokat tudna erről mesélni, ha nem betonozták volna be 1997-ben Wappler László garázsának szerelőaknájába. A politikára sem érvényesek más szabályok, mint a bűnözésre, különösen, ha művelői csak abban különböznek a bűnözőktől, hogy nagyobb erőszakszervezet felett rendelkeznek.
Ha pedig nem lehet simán kiszállni, foggal-körömmel védeni kell mindent. Elnyomással, választási csalással, jogi csűrés-csavarással, elhallgatással-elhallgattatással, politikai gyilkosságokkal, eltereléssel, uszítással, hazudozással, illúziókeltéssel, hízelgéssel, az egyéb fegyveres testületeknél sokkal jobban felszerelt (gondoljanak az egykori Waffen-SS-re, amely mindig elsőként kapta meg a legújabb és leghatékonyabb fegyvereket, például a Tigris páncélosokat 1943-ban), kiképzett és fizetett pretoriánus gárdákkal, közben gőzerővel építeni kell a bunkereket, lásd például a várbéli Úri utca 72. terveit, én is írtam már róluk. Ha minden kerék törik, ott van persze Azerbajdzsán, esetleg a visszafoglalt Krím, de azért Nicolae Ceaușescu nincs elfelejtve.

A Liget fáit mindez nem érdekli. Ők csak megszenvedik, mert meg fogják szenvedni. Ha az első bekezdést úgy olvasták, hogy helytelenítem, ha az egész elkezd távolodni a Ligettől, akkor rosszul olvasták. Nem a Liget a tét, annál sokkal több. Nem volna ott ennyi rendőr, ha csak az volna. És még jót is ki lehetne hozni az egészből. Nem lényegtelen az sem, hogy mik a tervek, milyen változásokat okoznak majd - mert fognak okozni, és nem jókat, arra fogadhatnak velem, már csak azért sem, mert az állami építkezések lényege ma Magyarországon nem a kivitelezés, hanem a számlázás -, de a legfontosabb mégsem ez. A legfontosabb, hogy ezeknek a terveknek, és e tervek megvalósításának mi az igazi háttere. Az, hogy egy olyan kormány ül a nyakunkon, amely az országot saját fejőstehenének (Istenem, de rég írtam le ezt a szót, már szégyellek a Naplóra, annak is a 2009-es elejére hivatkozni -hmp-hikszosz.hu) képzeli, amit kizárólag azért tart életben, hogy a végtelenségig fejhesse. Akkor foltozza meg az istálló tetejét, ha különben beszakadna, és csak addig, ameddig okvetlenül szükséges, ha lehet, nem etet, csak kihajtja a tehenet a rétre, legeljen maga, és szeme se rebben, ha elpusztul a borja, mert az utolsó csepp tejet is kifejte előle. Szeretnek háziállatok lenni? De hiszen azok. És azok is maradnak, ha nem ülnek többen oda a munkagépek elé a Ligetben. Vagy másutt, akár képletesen is. Ha nem ülnek-állnak többen oda gazdájuk elé, amikor fejni érkezik.

Ne gondolják, hogy EZ az ellenzék majd megmenti Önöket. Ez az ellenzék, különös tekintettel az MSZP most lezajlott tisztújításai eredményére, ugyanaz, pepitában. És már rég lepaktált a most uralkodó társasággal. Holló hollónak nem vájja ki a szemét. Hallottak újabb szocialisták letartóztatásáról? Ír valaki a folyamatban levő eljárásokról? És felmentésekről hallottak-olvastak-e? Azt se gondolják, hogy azok az emberek, akik büszkén vállalják kapitalista mivoltukat - amellyel egyébként a maga helyén semmi bajom sincs - fogják Önöket megmenteni. A "demokraták" se fogják megmenteni Önöket. Semmiféle szóösszetételben, se mint koalíció, se mint szabad-, se mint szociáldemokrata. A nácik végképp nem. A politika pedig, ameddig ez a rendszer él és virul, nem lehet más.

Pár száz ember, és mindig ugyanazok. Ezt írják az ELLENZÉKI oldalon. Mit gondolnak, hány emberből lett az orosz bolsevik párt (az elnevezés Lenin találmánya volt, amiért egy - EGYETLEN - kérdésben hívei többségbe kerültek a szociálforradalmárok összoroszországi kongresszusán, egyébként 1905-ben, Brüsszel mellett, egy pajtában) a Föld egyhatodának ura? Jó, ha egy tucat. Tudják, hány emberrel kezdte Adolf Hitler (most tekintsenek el az ideológiáktól)? HATTAL. Tudják, hány ember gyülekezett a Bastille előtt 1789. július 14-e reggelén? EZER. Nem sokkal több, mint amit tegnap láttam a Városligetben. És ez az ezer ember robbantotta ki a világtörténelem legjelentősebb forradalmát.
Nem a számtól függ. Az elszántáságtól függ, és a hangerőtől. A kitartástól. Az eddigi tüntetéseken nem feküdtek munkagépek és kamionok elé az emberek. Most igen. Abból a pár százból néhány. Ez a pár száz ember volna annyira félelmetes, hogy egész rendőrhadsereget kell ellenük kivezényelni? Nem. Ez az elszántság olyan félelmetes. Orbán Viktor semmit nem csinál ok nélkül. És van érzéke a politikához, efelől ne legyenek Önöknek kétségeik.
Verdun lehetne. Sztálingrád lehetne. Mindegy, miért. A fák, bármennyire szeretem is őket - nem a levegőbe beszélek, ha látták a rendszeres hétvégi képeimet, talán elhiszik nekem - másodlagosak. Verdun is másodlagosnak indult, Sztálingrád pláne, tekintve, hogy a németek már előbb kijutottak a Volgához. Mindkettő JELKÉPPÉ vált. Ez is válhatna. Vagy ha ez nem, valami más. MINDEGY, MI. Mindegy, hány elszánt ember állja útját a hatalomnak. Verdunnel eredetileg semmi más nem volt a németek célja, mint hogy a franciákat kivéreztessék. Nem is akarták bevenni. Aztán ők is kivéreztek, de ami még ennél is sokkal fontosabb volt: megtört a győzelembe vetett hitük.

És még valamitől óvnám Önöket. Ott álltam Kati barátnőmmel A ROHAMRENDŐRÖK KÖZÖTT. Láthatóan nem kormánypárti tüntetőként. Egyetlen csúnya pillantást nem vetett ránk senki. Az egyikük még panaszkodni is próbált. Aztán - ma - azt olvastam, hogy "ha igaz magyarok volnának, ezt és ezt tennék". Vagy nem tennék. Tegnap is hallottam egy néni szájából ugyanezeket. Hiba. A rendőrök pontosan ugyanolyan emberek, mint Önök. Ne mondják, amit én is mondtam, hogy "nem kötelező rendőrnek lenni". Valóban nem, de ezret egy ellenében, hogy egyik rendőr se azért szerelt fel, hogy a tűző napon, kánikulában, golyóálló mellénnyel, térd-karvédővel, sisakban szobrozzon reggeltől estig, szemmel láthatóan békés emberekkel szemben. De azért sem, hogy tüntetőket szedjen le háztetőkről, fotósokat hurcoljon kihallgatásra. Bármelyikkel szót értettem volna. EGYÉNENKÉNT. Abban a pillanatban viszont, amikor elhangzik, hogy "a rendőrség", "Orbán/Pintér kutyái", elhangzanak a szidalmak - "gyávák" - (én is kaptam ilyen aláírást a képeimhez), "ha nem vagy ez és ez, nem csinálod azt és azt", akkor MAGA A TÜNTETŐ KOVÁCSOLJA EGYETLEN, SZEMBEN ÁLLÓ ÉS ÖSSZETARTÓ ERŐVÉ A KARHATALMAT. Hadd utaljak ismét a bolsevikokra, vagy akár a magyar Tanácsköztársaságra: SZEMÉLYESEN fordultak minden fegyvereshez. Nem ellenségként, hanem félrevezetett szövetségesként. Tessék szíves ezen elgondolkodni.

Az utolsó képem az a tegnapi tüntetésről, hogy Karácsony Gergely, a tizennegyedik kerület polgármestere ül az út közepén a feleségével, mellettük én beszélgetek a jobbkezének számító hölggyel, akit egyébként talán húsz éve ismerek, mögöttünk pedig elmenéshez készülődik a kamerával és egyéb megfigyelő-rögzítő technikával felszerelt rendőrségi furgon. A vezető kinyitja a hátsó ajtót, a vezetékekkel telezsúfolt raktérből elővesz egy létrát, leszerel valamit a tetőről, elteszi a létrát, majd ránk mosolyog: "saját ötlet". Becsukja az ajtót, még egyszer visszanéz, gázt ad, és tovarobog.

2016. 07. 07.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1