posztolta ki valaki. Hát...volt szerencsém ismerni megboldogult Scheiber Sándor főrabbit, a Rabbiképző Intézet egykori igazgatóját. Kidduson - a szombat bejövetelekor - egyedül nekem nem adott kalácsot, de ennek megvolt a maga külön oka. A Rabbiképzőbe úgy kerültem 1983-ban, hogy volt egy barátnőm, akit - első lányként az intézmény történetében - felvettek oda - bár később otthagyta, és átment a Bölcsészkarra zsidó, akarom mondani művészettörténész szakra -, és ő bemutatott. Soha nem felejtem el, amikor életemben először beléptem a templomba (zsinagógába), és elkapott az ültetőember. Még fogalmam sem volt, hogy létezik karzat, mint a fiatalok gyűjtőhelye. Kapedlim sem volt, csak egy pomponos sapkám, jobb híján azt vettem fel. És akkor az ültetőember fogott, és úgy, csörgősipkástól beültetett a rabbik közé. Egyik oldalamon Salgó, a másikon Scheiber, hátam mögött Schweitzer. Három főrabbi. És a leghalványabb fogalmam sem volt, mit kell mondani vagy csinálni, a héber nyelv ismeretéről nem is beszélve. Égtem, akár a Reichstag.
Nos, Scheibert megkérdeztem egyszer a Messiásról. Én akkor két teológiára is jártam egyszerre, a reformátusra levelezőre, a katolikusra nappalira. Rám nézett, és azt mondta: Ézsaiás - Izajás, Jesája - könyvében világosan le van írva, hogy a Messiás - Felkent - eljövetele után együtt legelészik a farkas a báránnyal (Izajás 65, 25). Nézzünk körül! Együtt legelészik? Nem legelészik együtt. Van értelme erről beszélni? Mondott további jókat is, például azt, hogy a próféták mindig tökéletesen megjövendölték, AMI MÁR MEGVOLT, igaz, ilyesmit a teológián is tanítanak. De megint eltértünk a tárgytól. Szóval, ha a szeretet uralkodna a világon, akkor a szeretet uralkodna a világon. De nem uralkodik. Ezen az emberi világon, amit tapasztani vagyunk kénytelenek, legalábbis nem. Legkevésbé azoknak a világában, akik ilyeneket írnak le. A regulák és fenyegetések világában ne beszéljünk szeretetről. Nem megy parancsra. Sem emocionális, sem belátási szinten. Akkor sokkal inkább a tévelygő lelkek között lehet megtalálni. De mintha Krisztus is valahol ott kereste volna.
Olvassuk már el a Bibliát. Vagy a Koránt. De beszélhetünk más szent könyvről is. Az jön ki belőlük, hogy szeretet???? Le van ugyan írva ez a szó, Istenről, mint kijelentés - "féltőn szerető Isten vagyok", "úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta", et cetera -, az emberről, mint parancs, de...csak egyetlen ószövetségi történetet mondok el. 2 Királyok 2, 23-25. Hogy az Olvasó utánanézhessen, kedvére. Bibliaolvasók már tudják. Igen, Elizeus, Illés próféta tanítványa. Egy ízben Jerikóból Bételbe tartott. Gyerekek jöttek ki a városból elé, és csúfolni kezdték: jöjj fel, kopasz! Jöjj fel, kopasz! Elizeus igen megdühödött, és AZ ÚR NEVÉBEN megátkozta őket. Az átok azonnal megfogant: kijött az erdőből két nősténymedve, és negyvenkét gyermeket széttépett. Szeretet, drága Olvasó? Szeretet?
Hogy is nevezik a vallásos embert másként? IstenFÉLŐ. Hány mártír szájából lehetett hallani kivégzése előtt, hogy fél ugyan a rá váró megpróbáltatásoktól, de Istentől JOBBAN FÉL? Ez volna a szeretet?
Nade Krisztus? Isten báránya. Láttatok-e már mezőt, kérdezték a teológián tőlünk, egy birkacsorda levonulása után? Ott SEMMI nem marad. Egyetlen ép fűszál sem. „Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot." (Máté10, 36.) Nem róla mondják, és nem az ellenségei. Ezt a mondatot az evangelista KRISZTUS szájába adja. E tekintetben valóban próféta szólt belőle.
Akkor mi uralkodik a világban, szeretett testvéreim?
De ha még nem lett volna elég, pillantsunk bele az Apostolok cselekedeteibe. A kezdeti időkben az első keresztények - legalábbis a Biblia szerint - vagyonközösségben éltek. Mindenki eladta, amije volt, és az ellenértéket az apostolok lába elé tette. Egy Ananiás nevű ember is így tett, eladta a földjét (a SAJÁT földjét), azonban az érte kapott árnak csak egy részét adta be a közösbe. Péter apostol rájött. "Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!" - mondta neki, mire Ananiás összeesett és meghalt. Néhány fiatalember fogta, betakarta, kivitte és eltemette. Miközben ezzel foglalatoskodtak, megérkezett a férje haláláról mit sem tudó feleség. "Mondd csak" - kérdezte Péter -, "valóban ennyiért adtátok el a földet?" "Igen, annyiért" - válaszolta a feleség. "Látod" - mondta neki az apostol -, "akik férjedet eltemették, már az ajtónál vannak, hogy tégedet is kivigyenek." Az asszony ezekre a szavakra a lábához rogyott, és ő is meghalt. "'Nagy FÉLELEM vett erőt AZ EGÉSZ EGYHÁZON és mindenkin, aki csak hallott a dologról." (ApCsel 5, 1-11)
És ez már az Újszövetség, nem a durva Ó-. A szeretet szövetsége. Úgymond.
Dr. Kenéz Ferenc református lelkész volt, ugyanabban az évben - 1921-ben - született, mint az édesanyám. Haláláig nagyon jó barátok voltak. A Kálvin-téren működött évizedeken keresztül. Életem legjobb karácsonyi prédikációját tőle hallottam. Pedig nem szeretek prédikációkat hallgatni. Kilencvenkilenc százalékukat jobban el tudnám mondani. És akkor minek. Ezt azonban nem tudtam volna jobban elmondani.
Ő SEMMIFÉLE emberi szeretetben nem hisz, mondta. Még az anyai szeretetben sem. Egy másik, szintén karácsonyi prédikációját ki fogom posztolni. Már nyolcvannégy esztendős volt, amikor elmondta. Néha találkoztam vele a Maros utca - ott lakott - környékén. Járni is alig tudott már. Mégis bement a belvárosba, és elmondta. Elmondom én is. Elvégre Karácsony közeleg. A "szeretet" ünnepe. "De elmúlnak ezek a napok" - mondta Kenéz a szószékről - "és elmúlnak ezek az örömök. És az Úristen újra meg újra üzen és szól ONNAN FELÜLRŐL. Örömöt hirdetek, testvérek. KINEK VAN IGAZI ÖRÖME? De jó, hogy nem kell jelentkezni és nem kell válaszolni. De elgondolkodnunk, azt nagyon kell. Én azt hiszem, hogy a Karácsonynak ez az egyik legnagyobb és legfontosabb üzenete."
Oké, ez az Ember. Olyan, amilyen. És az Isten? Az ember esendő. Az isteni szeretet, amely a megváltott világban tükröződik. De nem tükröződik. Színtiszta istenkáromlás, amit most írok. Nem tükröződik. A Bibliában sem tükröződik. Egyik könyvében sem. Le van írva, de nem tükröződik. Azokban az emberekben, akik magukat vallásosnak mondják, meg végképp nem tükröződik. Az emberben nagy néha, de nem a vallása miatt. Félelem nem szül szeretetet. A félelem csak fékentart, ideig-óráig. Azért a farkaskarmok ki-kivillannak. Akkor jöhet a bűnbánat - félelemből -, és az önkorlátozás - félelemből. Doktor Moreau szigete. Az emberré operált állatok szigete, akiket csak a beépített chip képes visszafogni. Mindaddig, ameddig.
Az Isten a szeretet? Az Isten a "jó"?
Hogy is mondta Szent Ágoston? Si fallor, sum. CSALATKOZOM, tehát vagyok. Ha Isten valóban a - definitív - Szeretet, akkor hajam szála sem görbühet azért, amiket fentebb leírtam. Akkor ÉPPEN NEKEM nem görbülhet hajam szála sem. És senkinek, aki megérti. Senkinek, aki kételkedik. Senkinek, aki csalatkozik. Sokkal inkább azoknak, akik nem kételkednek. És nem is csalatkoznak, legföljebb magukban. Akiknek az élete szabályok kétségbeesett követésére épül. És amikor megszegik őket, újra meg újra, bűnbánatot tartanak, hogy megint megszegjék őket és megint bűnbánatot tarthassanak. Ha éppen akkor halnak meg, mákjuk van. Ha egy nappal később, akkor kétségek közepette mennek át a túlvilágra.
Földdel teli szájjal nehéz imádkozni. De bassza meg, kedves Olvasó: ha mégis meggörbül a hajunk szála, hát görbüljön. Legalább éreztük az ízeket. Az édest és a keserűt. Megérdemeltük. Tudjuk, hogy megérdemeltük. Nem engedelmeskedés volt az életünk, hanem lázadás. És ha döntöttünk, és ha valamiféle, bármilyen apró jó is jött belőlünk, nem könyvek alapján döntöttünk, félelemből.
Képzelje el, nyájas Olvasó, hogy elmegy az orvoshoz, és az halálos betegséget diagnosztizál. Végigjárja ennek a stációit - mert vannak -, és eljut a belenyugvásig.
Akármit tesz, meg fog halni. Képzelje el továbbá, hogy nem hisz a túlvilágban. Semmi nem motiválja, hogy ezt vagy azt tegye. Nem fenyegetheti már senki és semmi. Van egy csomó pénz a zsebében, baktat az utcán, és találkozik egy koldussal.
A keresztény-keresztyén ember számára Isten a definitív szeretet. Mindaddig, ameddig ez így van, ő ember marad, Istennel - református dogmatika - mintegy szembedobva. De Isten - akit Istennek gondol - NEM a szeretet. Feltételezve és megengedve. Ha Istent - akit Istennek gondol - Isten tükröződését NEM azonosítja a szeretettel, nem azonosítja semmivel, semmit nem remél tőle, semmit nem kér tőle, semmit nem vár tőle, csak tudomásul veszi, úgy is, hogy Ő nem a szeretet: akkor tette meg az első lépést a szeretet Istene felé.
Édes Olvasó, a karácsonyfa árnyékában.
2014. 11. 27.