Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Nehéz és reménytelen helyzetekben a legmerészebb tervek a legbiztonságosabbak." Titus Livius. Csupa nagybetűvel kellene írni. Célt úgy kell kijelölni, mintha mesét írnánk. Amit legelőször el kell felejteni, az a "realitás". Mintha mi volnánk Andersen vagy a Grimm testvérek. A horizont. Mindent a horizontra kell vetíteni, és onnét visszanézni. Akkor lehet meglátni, hogy mi az, amit csinálunk. Ez a politikára is érvényes, és a magánéletre is. A kettő ugyanis egy. Sőt, MINDEN EGY. Ahogy a görögök mondták: hen kai pan, vagy hen panta einai.
A horizontra, vagy még azon is túl.

"De az csak álmodozás! Álmodik a nyomor." Francokat. Emlékeznek még a "merjünk nagyok lenni" szlogenra? Az első Fidesz-éra. Szánalmas. Azért szánalmas, mert abból indul ki, hogy KICSIK VAGYUNK. És ez most nem magyarkodás, vagy nemzeti demagógia, már csak azért sem, amit az előző bekezdés utolsó előtti és azelőtti mondatában leírtam. CSAK felülről, CSAK a horizont felől.
Jó, és akkor ezzel most kitörölhetem a fenekemet, mondja az Olvasó. Nem törölheti ki, illetve csak akkor, ha -
Millió munkahelyem közül az egyik a Népművelési Intézet volt, a Fő utcában. Volt ott nekem egy főnököm, akivel minden kora délután kocsival átugrottunk Budaörsre, az otthonába, jazzlemezeket hallgatni. Ő ráér, van még harminc éve a nyugdíjig, mondta. Dolgozott - nem tudni, mit csinált - ott egy Lajoska nevű úr. Igen művelt ember volt, járt szobáról szobára, de sehova se tartozott, a vezetéknevét se tudta senki. Gyakori vendég volt a főnökömnél is. Ültek egymással szemben, és hosszan beszélgettek a SZISZTÉMÁRÓL. Arról, hogy mit FOGNAK csinálni, amikor elkezdenek majd dolgozni.
Nos, csak akkor lehet fentiekkel kitörölni a fenekünket, ha a szisztéma szisztéma marad. Ettől függetlenül szisztémára - ami alapján tenni fogjuk, amit teszünk - alapvető szükség van. Ha csak kiindulásképp is. Anélkül olyan lesz a dolog, mintha házépítés helyett elkezdenénk a téglákat egymásra rakosgatni. Mint ez a kormány az ország tégláit. Bár a mostani építkezés nem AZ az építkezés, aminek látszik. Még a Kontrax (Emlékszik még rá valaki? Fénymásolókkal kezdte a nyolcvanas években, felfutott, részvényeket bocsátott ki, hogy még egy bőrt lehúzzon az üzletről, aztán csődbe ment, székháza ma is látható a Hungária körúton.) idejében készített az elnök-vezérigazgatóval, Dicső Gáborral egy interjút a Playboy."Biztos lábakon áll a Kontrax?" - kérdezte a valamit sejtő riporter. "Fogalmam sincs" - válaszolta Dicső. "De én biztos lábakon állok."

Cél - helyzetérékelés - cselekvési terv - cselekvés. A cél az első, és amilyen volumenű a cél, olyan volumenű lesz (a lehetőségeken belül) a kivitelezés. Ha pedig a cél nem LEGELÖL áll, hanem valahol középen, akkor MINDENTŐL függeni fog, ami megelőzi. Mint amikor egy rúdugró nem úgy indul az ugrásnak, hogy az égig akar felugrani, hanem mondjuk úgy, hogy "szerinte" jó volna megugrani a hat métert. Mint amikor az ember előre eldönti, hogy ő mire képes. Eldönti, majd - ebben a szisztémában - alulmúlja.

"Ne legyünk nagyravágyók." De. Legyünk. Csak azok legyünk. A legnagyobbra vágyók, amit ember csak el tud képzelni. Vagy amit el se tud képzelni.
Úgy belül, mint kívül. És akkor jön a meglepetés. Majd rá fognak jönni. Hiszen minden egy.

2015. 08. 28.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1