(Kis Magyar Morbid)
Elvis Presley üldögél egy apró, néptelen templomban, a pad takarásából folyamatosan eszeget valamit. Elkezd dagadni, akkorára, mint a valóságban tette, s végül, akár a Hófehér című régi animációs film Oroszlánszagú Richárdja a tyúkbéltortától, szétdurran. Ekkor kinyílik az ajtó, fekete posztóruhás, cserzett arcú férfi lép be, fekete műanyag zsákkal a kezében, melybe akkurátusan összegyűjti a szétszóródott darabokat, majd csendesen betéve maga után a templom kapuját, vállán a zsákkal kimegy.
Ha én rendezném, ez lenne a reklámfilmje a magyar sírásóversenynek, közben a Király halhatatlan dala szólna aláfestésként. És valódi sírásóverseny lenne, nem olyan maszatolás, mint a debreceni lesz idén júniusban. Kezdve onnét, hogy méltóbb helyszínen tartanák: Felcsúton. És sokkal jobban volna megrendezve. Már milyen lenne egy böllérverseny disznók nélkül? Ugye, ugye. Olyan, mint egy sírásóverseny halottak nélkül. De a disznó még él, amikor a böllérverseny megkezdődik! Hát kérem, pontosan. Nincs abban semmi érdekes, ha mindjárt halottakkal kezdődik a verseny. Pont ez az izgalmas a böllérszakmában is. Olvastam egy - jópofának szánt - írást arról, hogy az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói és professzorai disznóvágást rendeztek, a kollektívát erősítendő. "Halkra vagy sikítósra kéritek?" - kérdezte a professzor (aki az alkalmi böllér szerepét betöltötte) a hallgatókat. Ha valaki nem tudná, halk az, amikor a mészáros elvágja a légcsövet, sikítós, amikor nem. - Sikítósra! - kiáltottak fel egyöntetűen a leendő állatorvosok. Hiszen úgy az igazi.
Natehát, mindenekelőtt potenciális halottakra van szükség. Nálunk sajnos nincs kivégzés, mert a Magyarország (és általában, az emberek) ellenségeit pénzelő, minden rossz mögött ott lapuló Soros György, aki abban leli legfőbb örömét, hogy másokét elrontja, nem engedi. Nincs eutanázia, mert azt ugyan engedné, de éppen ezért mi nem engedjük. Sehol semmi fulladozás, szétloccsanó koponya, tiszta és szép nemzeti örökségünkről, a hagyománytisztelő, pozsonyi csatát győztesen megvívó népünknek igazi élvezetet nyújtó karóba húzásról már nem is merek beszélni, pedig az volna az igazi. Az aztán sikítós a javából. Három nap egy botra felszúrva, mindenki mulatságára, és utána jöhetnének a sírásók.
Maradnak a betegek. Szervezés kérdése, és ebben mindig nagyok voltunk. Kubatov Gábor csinálhatna egy listát az onkológiai kezelésre várókról, innentől csak halogatás kérdése az egész. Úgy kell időzíteni, hogy pont a verseny napján haljanak meg. Járulékos haszonként egy rakás pénzt meg lehet spórolni vele, amit közhasznú célokra, például újabb vidéki stadionok építésére lehetne fordítani. Fájdalomcsillapítókról természetesen szó nem lehet. Így mégiscsak lesz sikítós, és további pénz marad a kincstárban, amivel már egy újabb nemzeti konzultáció vagy népszavazás is finanszírozhatóvá válik.
Amint meghaltak, jöhetnek a sírásók. Választási időszakban maga a miniszterelnök is fekete posztóruhát ölthetne, és beszállhatna. Előtte valami jófajta kisüsti, már hajnalban, a haldoklók mellett, bemelegítésként. Közben adomázhatna a tévénézőknek. Hallhatnánk indián mondásokat, talán pajzán nótákat is énekelne. Föld a földhöz mén, mondaná, és rákacsintana vejére, aki mindvégig ott állna mögötte egy nagy butykossal a kezében, a huszármentés, gumicsizmás Rogán Antal és a felcsúti polgármester társaságában.
Neki hozzá méltó munkadarab jutna: egy uniós zászlóba tekert, életnagyságú, Soros Györgyöt formázó bábú, amelyet előzőleg Novák Előd megtaposhatna, majd felgyújthatna, példát adva ezzel a magyar nép egységéből, ha hazánk függetlensége a tét.
És aztán természetesen ő nyerné meg a versenyt, melynek fődíja ezer hektár első minőségű termőföld volna, tetszőleges helyen. A második és harmadik helyezett se maradna jutalom nélkül: egy-egy gyönyörű plakettet kapnának, ezüstözött és ezüstözetlen bronzból, rajta körben latinul és magyarul a felirat: Quod fuimus, estis. Quod sumus, eritis. Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi.
Por és hamu, ahogy a nagycenki Széchenyi-kripta feliratában olvashatják.
2016. 05. 20.