"Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!" (Petőfi Sándor)
"Orbán Viktor régóta emlegeti, hogy a jóléti társadalmak megbuktak, hiszen szerinte kiderült, hogy a jólét nem alapja semminek, legfeljebb a következménye." Nem bizony. Itt van az, hogy mindegy, ki mondja. A mondás szempontjából. A vizet prédikálás melletti borivás nem a vizet teszi hiteltelenné, hanem a borivót. Apropó, hitelesség. Egy régi református lelkész ismerősömet kerestem a neten. Meg is találtam - vagyis vélhetően megtaláltam -, éspedig egy két és fél évvel ezelőtti rendezvény egyik szónokaként, a rendezvényt a Betyársereg védte, talán ez mond Önöknek valami közelebbit róla. Az illető úriembert én harminchárom éve - már akkor is pap volt -, megannyi érdekesség, olyan kalandok, mint a nyájához tartozó tizennégy éves szűzlányok vonatok vécéjében való deflorálása, őt dobó szeretők leütése - "keményen rászólt" - és hasonlók után megkérdeztem: "Te, hiszel Istenben?" Rám nézett, és határozottan válaszolt: "Nem!" Nos, ő, ha hinni lehet a - ma is létező - hungarista hírportálnak: "... a parancsolatok közül a szeretet parancsolatát emelte ki beszédében, és szólt arról is, hogy az emberek sokszor szembemennek azzal az emberi természetből fakadó igénnyel, hogy 'ne ölj'. Ez csak egy esetben fogadható el, amikor a tízparancsolatot is relativizálni lehet: ha hazánkat, családunkat támadás éri, és el akarják pusztítani." Ha mi akarjuk a szomszédainkét elpusztítani, vagyis úgy kezdődött, hogy visszaütöttek, az természetesen egészen más. Az hozzátartozik a tízparancsolat relativizálásához, ami neki személy szerint már jóval régebben sikerült. A második világháborús német-magyar hadigépezetet fényező eseményről szóló tudósítás így folytatódik: "A rendezvényen felszólalt egy fiatalember is, aki a drog, az alkohol és a dohányzás ellen emelt szót és az egészséges életmódot népszerűsítette, mondván, csoportja lemondott ezekről az élvezetekről és így jobban tudnak az erkölcsiség, az önépítés felé fordulni." Ich verstand, bólogatna a bajtársak nyelvét értő német vendég, szemében a meghatottság könnyeivel.
"Mondja ezt egy olyan ember, aki életében még egy napot nem dolgozott, és a nép nyúzásából elképzelhetetlen jólétet biztosít saját magának és híveinek", írja a bevezetőben idézett mondatról a közzétevő, erre reagáltam azzal, amit utána olvashatnak. De jött a többi hozzászóló, ahogy általában jönni szokott. "Rómát sem 'jóléti polgárai' tették naggyá, hanem a rabszolgáik." "De viszont a jóléti polgárai buktatták meg", riposztozott - nagyon okosan - Piroska Józsi barátom. Ugyan, mondja másvalaki, "Rómát a katonái tették naggyá. A rabszolgák csak a hátországot biztosították."
Nos, kérem. Mivel lusta vagyok, meg fogytán az időm is, nagyjából azt fogom ide írni, amit oda is. A rabszolgák az ókori társadalmakban nem biztosítottak semmit. A gazdaság - ellentétben a liberális amerikai Déllel - nem rabszolgamunkára épült. A görögöknél még a gályákon is szabadok eveztek. Rómát a SZELLEME tette naggyá. Róma nem hódító államnak indult. Sokáig nem is akart Itálián túlterjeszkedni. Aztán belesodródott, hogy hogyan, azt most részletesen hosszú volna elmesélni. Az események láncolatán keresztül. Kliens királyságokat alakított ki, akikkel olyan formában kereskedhetett, mint Anglia a Szűz Királynő regnálásától, majd ezek fellázadtak, akkor el kellett őket foglalni, és lett belőlük provincia, púp a hátán, melyek jóval később, amikorra már akkorára duzzadt a birodalom, hogy az eredeti Róma szinte jelentéktelenné vált benne, meghasonlását, majd a végzetét is okozták. De az "induló" szellemmel - melynek hanyatlását oly sokan fájlalták, például a pun háborúk idején élt Marcus Portius Cato Maior, a "nagy" Cato, a consul és censor is, M. P. Cato Minor, a "kis" Cato, Caesar kortársa dédnagypapája, akitől a "ceterum censeo, Carthaginem esse delendam", "mindemellett az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani" mondás maradt ránk, az összes beszédét ezzel zárta - még a saját hódításait is el tudta viselni évszázadokon keresztül. Azután persze a birodalom belehalt önnön nagyságába, úgy valahogy, ahogy a második világháborús német katonák jövendölték saját magukról már az elején: "wir siegen unsern Tod", azaz - rossz fordításban - "halálra győzzük magunkat".
"Nem is volt [római] gazdaság", kontrázott a hozzászóló. "A rabszolgák megtermelték az élelmiszer egy részét, azon kívül Róma szinte csak a mindennapi betevővel foglalkozott. Gyakorlatilag 0 tudományos, technikai és gazdasági fejlődés volt a Római Birodalomnak köszönhető, évszázadokra megállt minden. Ha nem jönnek az északi barbárok, úgy jártunk volna, mint Kína..."
Hát ezzel nem érdemes vitába szállni. Érdemi disputára alkalmatlan. A teljes és tökéletes tudatlanság. Nem ártana egy kis általános iskolai történelmet studírozni az effélék előtt, üzentem. "A földeken rabszolgák dolgoztak. A jobbágyság később jelent meg." A földeken szabad parasztok dolgoztak. Meg rabszolgák is, de nem meghatározó módon. Meg lovak, meg ökrök, meg egyéb beszélő és nem beszélő szerszámok. A jobbágy és a paraszt egyébként nem ugyanaz. Ahogy a középkori és az ókori társadalom sem. Amely előbbi egyébként nem feudalizmus volt, csak Franciaországban, még mielőtt ez a szó elhangzana.
"Ami viszont a mi tisztségviselőink figyelmébe ajánlható és ápolandó hagyomány lehetne", így a poszt gazdája, "hogy a köztársaság korában egy tisztséget általában két fő is betölthetett, csakis vagyonos patríciusok közül, mert fizetség nem járt a hivatalhoz és max. egy évig töltötte be a tisztséget a római polgár. Az élelmiszerek jelentős részét a meghódított területekről szerezték be, pl. Egyiptom volt a gabonatermelője és szállítója Rómának." Egyiptom gazdasága sem a rabszolgamunkán alapult. Már nem is így tanítják. Nekünk még igen, de akkor mindent hozzá kellett passzítani a marxista gondolkodáshoz. Vagy marxi-engelsi-lenini-(sztálini) gondolkodáshoz. Az egyszerűsítésekhez, amelyekre tökéletesen áll, hogy attól, hogy valami egyszerű, még nem biztos, hogy igaz. Occam borotvája néha nem azt nyesi le, amit le kellene.
A Res Publica Romana, az érdekes módon a Regnum és Imperium Romanummal ellentétben nőnemű Római Köztársaság szolgált alapul az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányához. Mestermunka volt, mint annyiszor írtam, ezért van még mindig Amerikai Egyesült Államok, és ezért maradt fent pár száz évig a Római Köztársaság is (amely "köztársaság" már Cicero elnevezése, és távolról sem olyan értelemben használta, mint ahogy ma használják). Aztán, történelmi léptékben percek múlva megbukott. A köztársaság első háromszáz évében ezzel együtt is NYOLCVANÖT alkalommal választottak diktátort. Ha nagyvonalú vagyok, akkor átlag NÉGYÉVENKÉNT. Százhúsz év szünet következett, ami épp elég volt egy akkora válsághoz, amiből már csak a császárság felé volt kiút. A vagyoni cenzust már az athéni Szolón kitalálta, akinek a nevéhez fűződik a - tévesen - a "vagyon uralmá"-val azonosított timokrácia. Szolón ennél sokkal okosabb volt: nem vagyonról rendelkezett, hanem JÖVEDELEMRŐL, azaz jövedelemszerző képességről. A rómaiaknál egészen Marius hadsereg-reformjáig a katonáskodás alapja is a vagyoni cenzus volt, mondván, hogy akkor fog valaki jól harcolni, ha van mit megvédenie. Vagy, ha ezzel szerezhet javakat, tette hozzá Marius és teszem hozzá én. Született is a zsoldoshadseregről egy adoma a francia Idegenlégió megalakulása után. Egy légiós és egy reguláris tiszt beszélget. Ő lenézi a légiót, így a reguláris, mert a légiósok pénzért harcolnak, míg ők dicsőségért. Mindenki azért harcol, ami nincs neki, válaszolja nyugodtan a zsoldostiszt.
A fizetség léte vagy nemléte önmagában nem old meg semmit. Az már annál inkább, hogy KI kapja vagy nem kapja.
Petőfi ezt még jól tudta. Bőség, jog, SZELLEM. Az ideális állapot három feltétele. Nem bőség, bőség, bőség, ahogy ma hiszik. A vers nem sorolja egymás alá vagy fölé a bőséget, a jogot és a szellemet, de a sorrenddel, erre leteszem a nagyesküt, Petőfi is tisztában volt. A sornak az elején nem a bőség áll, hanem a SZELLEM. Anélkül a bőség is, a jog is, a Prédikátor szavával élve: hiábavalóság.
2016. 05. 18.