"Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad - úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ." (József Attila)
A középkorban egy ütközet a következőképpen nézett ki: a hadseregek alapvetően gyalogságból és páncélos nemesi lovasságból, lovagokból álltak. A gyalogság a besorozott köznépből. A lovag megfelelt a mai harckocsinak, azzal a különbséggel, hogy a gyalogságnak nem volt olyan eszköze, amivel kárt tudott volna benne tenni. Igazság szerint az ellenséges lovagok sem tudtak. Hogy kell őket elképzelni? Először is, a lovak nem melegvérű telivérek, vagy közepes, uram bocsá' kis termetű állatok voltak, hanem magas, robusztus, hidegvérű behemótok. Sem gyorsak, sem fordulékonyak nem voltak, csak erősek. Kellett is nekik az erő, hogy a saját páncélzatukat és a páncélos lovagot a hátukon elbírják. Maga a lovag is körülbelül százkilónyi vasat viselt a testén, amiben jószerivel mozdulni sem tudott. Arra lovával együtt képes volt, hogy a lovagi tornákon a palánk mellett nekiveselkedjen pár tízméternyi egyenes vonalú vágtának, de ha leesett (mert mondjuk kopjával kibillentették), mozgásképtelenné vált. Még felállni sem tudott egyedül, a lóra is úgy kellett ráemelni. A lovagi tornán volt különben a legesélyesebb, hogy valami sérülés éri. A csatában nemigen volt értelme hepciáskodni, egyrészt az időtényező, másrészt a nehézkesség, harmadrészt a feleslegesség okán. A harc tehát úgy zajlott, hogy a páncélos lovagok rávetették magukat az ellenfél gyalogságára, ki-ki a másikéra, és az nyert, aki a legtöbbet mészárolta le közülük. Ha valamelyikük véletlenül mégis lepottyant volna, és foglyul ejtették, általában haja szála sem görbült. A győztes meginvitálta saját kastélyába, ott jól tartotta, majd amikor a váltságdíjat kifizették érte, kedélyesen útra bocsátotta. Legközelebb pedig talán fordítva történt. Jó mulatság, férfi munka volt.
Pontosan ilyenek a mai demonstrációk is. Gyalogságból (felháborodott és/vagy elkeseredett emberekből) és lovagokból (nem a szó átvitt értelmében, vagyis politikusokból) állnak. Az emberek azt gondolják, hogy a politikusok azért vannak ott, mert ők is felháborodnak, és magasabb szinten támogatják őket. Pedig épp fordítva történik: a demonstrálók támogatják a politikusokat. Ha róluk beszélnek, legfeljebb annyit mondanak, hogy HÁNYAN VOLTAK. A politikus azonban mindig nyilatkozik. Mindazok pedig, akik nem voltak jelen, a tömeg nagyságát a nyilatkozathoz, mindkettőt pedig a politikushoz, illetve a pártjához fogják kötni. És ez MINDEN apropónál így van. Mindegyiknél, függetlenül attól, hogy az emberek valóban felháborodtak-e, hogy a demonstráció oka valós ok volt-e, vagy mindenki felült egy politikai figyelemfelkeltő sakkhúzásnak. Nem a politikusok fognak vérezni, legföljebb akkor, ha erre is szükségük van, lásd például Révész Máriusz (akit később Kuncze Gábor Révész Mártíriusznak nevezett) 2006-os bántalmazását, hanem a gyalogság. Melegek, cigányok, zsidó átlagemberek, és az ellenük felheccelt nem meleg, cigány vagy zsidó átlagemberek. Ezen a szinten manifesztálódik...mi is manifesztálódik ezen a szinten? Az, amiért az ütközet dúl? Dehogy. Ezen a szinten az dől el, hogy melyik lovagi csoport kerül átmeneti lépéselőnybe a másikkal szemben, anélkül, hogy magának egyetlen haja szála meggörbülne. Melyik tudja hatásosabban (így vagy úgy) apasztani a másik táborát. Hogy is írta Carl von Clausewitz, minden katonai szakírók tizennyolc-tizenkilencedik században élt atyamestere? A háború a politika folytatása más eszközökkel. Nos, a demonstráció is, a székházostrom is, a hidak elfoglalása is, a forradalom is.
Másról szól, nyájas olvasóhad. Másról szól a tömegben jelszavakat skandálónak, annak az átlagembernek, aki azt gondolja, hogy ezzel majd valakik ráébrednek, valakik belátják, és majd másképp fogják csinálni, hogy valakik őket képviselik, akiket ezzel támogatnak azok ellenében, akik ártani akarnak nekik, és másról szól emezeknek. Helyteleníteném a demonstrációkat? Dehogy helytelenítem. Sőt, nagyon fontosnak tartom őket. Soha nem értettem, hogy miért akarja egy kormány szétkergetni, elhallgatni, bagatellizálni. A közhangulat mérőműszer. Ugyanolyan, mint az autóban a sebességmérő, fordulatszámmérő, vízhőmérséklet-mérő, olajnyomásmérő. SEGÍTSÉG. Képes jelezni, ha valami nem működik. Nem azt jelzi, hogy szükséges vagy nem szükséges az a lépés, ami ellen az emberek tiltakoznak, hanem azt jelzi, hogy az embereknek nem tetszik. Mint ahogy a motornak sem tetszik, ha túlpörgetik. Néha, nagyobb veszély elkerülése végett meg kell tenni, de azzal a tudattal, hogy esetleg elromlik az autó. Mérlegelés kérdése, és a mérlegelés a vezető dolga. Akár az államirányításban. Csakhogy a demonstráció társadalmunk jelen formájában nem demonstráció, hanem hatalomtechnikai eszköz. Az a tűz, ami a résztvevők lelkében lobog, olyanná válik a pártpolitikusok kezében, mint a forró keménytojás, amit ide-oda dobál az ember, tenyérből tenyérbe, hogy kihűljön. Ki is hűl. Aztán feltörik és elfogyasztják. Legközelebb pedig, ha megéheznek, bedobnak egy másik tojást a főzőedénybe.
Hogy a szeretett Olvasó még jobban megértse: fel kell lépni a zsidózás és cigányozás ellen. Fel kell lépni a rasszizmus, vagy egyenlőtlen bánásmód minden formája ellen. Fel kell lépni a rossznak tapasztalt kormánypolitika ellen. Fel kell lépni az emberellenesség ellen. Mindezek valóban megingathatják a rendszert. De ez mindaddig, ameddig a tiltakozók hagyják, hogy valaki kisajátítsa az általuk felkavart szelet, és a saját vitorlájába fogja, annyit ér, mint halottnak a csók. Legfeljebb pólusváltás történik, ahogy szakszerűnek ható módon fogalmazták meg. Vagy annyi, hogy az egyik párt megszűnik, és alakul helyette egy másik. Vagy ha nem alakul, akkor az itt megbukott politikus átigazol máshová. Csíntalantól Bokrosig, Kunczétól Gyurcsányig, Schmitt Páltól Szegedi Csanádig sokan mesélhetnének erről. Márpedig a szélkisajátítást ebben a rendszerben nem lehet megakadályozni. Csak egy gyökeresen más rendszerben lehet.
Erről szól a Hikszosz és a HMP.
2012. 12. 02.