Ha azt mondjuk, hogy a modern világ az antik, különösen a görög világ giccse, akkor a modern politikusoknak az antik, különösen a görög politikusok kreatúráinak kellene lenniük. Nem mindegyiké, csak a köpönyegforgatóbbaké. Például Alkibiadészé, aki mintha az ismertebb mai magyar pártpolitikusokból lett volna összegyúrva. Vagy azok volnának az ő különböző arcai.
Alkibiadész Periklész rokona és gyámfia volt. Kr. e. 450 körül született Athénban. Harmincéves korában sztratégosszá (hadvezérré) választották. Ez a peloponnészoszi háború időszaka volt már, bár akkor éppen egy éve béke volt a két szövetség között. Hogy hadvezéri képességeit megcsillanthassa, Alkibiadész szövetséget hozott létre a Peloponnészosz északi részén három városállam között, amivel Spártát gyakorlatilag elszigetelte. Spárta nem is hagyta annyiban. A szövetséget szétverte, de Alkibiadész nevét addigra már mindenki megtanulta. A Spártával békét kötő athéni riválisa, Nikiasz ugyan cserépszavazást kezdeményezett ellene, de ahogy Alkibiadész barátainak szervezkedését figyelte, mindinkább eluralkodott rajta az az érzés, hogy a végén őt fogják Athénból elűzni. Megegyezett Alkibiadésszal, hogy mindkettőjük hívei egy harmadik személy ellen adják le a voksukat. A szavazás után az athéniak megdöbbenve konstatálták, hogy mind Alkibiadész, mind Nikiasz maradt, és egy teljesen jelentéktelen demagóg, Hüperbolosz kénytelen száműzetésbe vonulni.
Miközben terveit kovácsolta, Alkibiadész elindult az olümpiai kocsiversenyen is, mégpedig érdekes módon egyszerre több fogattal, s így lehetett, hogy nem csak az első, hanem a harmadik és negyedik helyezést is megszerezte. Ezek után rávette Athént, hogy indítson hódító expedíciót Szicíliába. Miután elutazott, otthoni ellenségei megvádolták, hogy megcsonkította az útkereszteződésekben álló Hermész-szobrokat (hermákat). Futárhajó ment érte, Alkibiadész azonban, aki tudta, hogy semmi jó nem vár rá otthon (azt mondta - igen bölcsen -, ha szavazásról van szó, a saját anyjában se bízna), átszökött a spártaiakhoz. Először a Szicíliában harcoló athéni flottát árulta el, majd magát Attikát is olyképpen, hogy a stratégiailag kulcsfontosságú Dekeleia városát a kezükre játszotta. De Spártában se sokáig maradhatott, tudniillik teherbe ejtette az egyik király (Spártának két királya volt) feleségét. Útja ezek után a perzsákhoz, minden görögök ősellenségéhez vezetett. Az addig Spártát támogató perzsáknak azt ajánlotta, hogy támogassák ezentúl Athént is, hogy a görögök egymást véreztessék ki. Sajnálatos módon azonban Athénban demokrácia volt, amit a perzsák nem respektálhattak. Alkibiadész ekkor megüzente az athéni arisztokratáknak, hogy ha megdöntik a demokráciát, ő megszerzi a perzsák segítségét. A demokráciát annak rendje s módja szerint meg is buktatták, de Alkibiadészban nem bíztak, ezért nem hívták haza. Alkibiadész azonban nem adta olyan könnyen magát. Felkereste a Szamosz szigetén állomásozó athéni flottát, és felháborodva újságolta el, hogy Athénban államcsíny történt: megdöntötték a demokráciát. A flotta parancsnokának választotta, és segítségével, mint a demokrácia megmentője, Alkibiadész diadalmenetben vonult be Athénba. A flotta élén többször megverte ugyan a spártaiakat, de amikor egyszer - ő ráadásul ott sem volt- vereséget szenvedtek, őt akarták felelősségre vonni, így ismét menekülnie kellett. Hova máshova, mint ismét a perzsákhoz. Athén közben - nem kis részben Alkibiadésznak köszönhetően - elvesztette a peloponnészoszi háborút. A demokrácia is megbukott, ráadásul a spártaiak harminc zsarnokot ültettek a város nyakára. Kérésükre és fenyegetésükre a perzsák végül orgyilkosokat küldtek Alkibiadészra, akik végeztek is vele.
Node ne csak a politikusokról beszéljünk, beszéljünk a választóikról is. Ha a kedves Olvasó unná már a görögöket, kivételesen folytassuk a szovjeteknél. Alekszandr Mitta szovjet rendező 1969-ben készült el Ragyogj, ragyogj csillagom című filmjével. Azon kevés szovjet filmek egyikével, amit többször is megnéztem. A film a polgárháborús Oroszországban játszódott. Szerepelt benne egy mozigépész, lábbal hajtott vetítővel. A sztori az volt, hogy egy család - apa, anya, leánygyermek - fürdőzni megy a tengerpartra. Az apa elvonul átöltözni, a kislány pillangókat kerget. Az anya a tengert nézi, ahonnét egyrészes fürdődresszben, nőbolondító bajusszal kiúszik egy úr. Anya és az úr elvonulnak egy lepkeforma idom mögé, s közben a kislány, a tenger fölé szálló pillangót hajszolva a vízbe fúl. A falut, ahol a gépész működött, kezdetben a fehérek tartották a kezükben. Hahá, ott jön a vörös! - kommentálta az eseményeket a gépész. Így jár a romlott burzsoá család - mondta, amikor a vörösök elűzték a fehéreket. Aztán a falu ismét gazdát cserélt, majd ismét: hurrázva rohamoztak a visszatérő vörösök. Uraim, uraim! - könyörgött a gépész a menekülő fehéreknek. Vigyenek magukkal! A fehérek persze rá se hederítettek, ő pedig, vállán a nehéz vasszerkezettel, nem tudott velük lépést tartani, és egyszerre csak a beözönlő vörösök előtt találta magát. Megállt, ránézett a vörösökre, elkiáltotta magát: Hurrá! Hurrá! és rohant vissza a faluba.
Éljen a...ki is? Aki épp hatalomra jut.
2013. 03. 05.