Tessék végre megérteni (már, aki nem érti): a HMP nem azért van, hogy - hasonlóan a többi politikai párthoz - magához ragadja a hatalmat, és a saját szájízének (rögeszméinek, érdekeinek) megfelelően addig kormányozzon, ameddig csak a propagandája kormányon tudja tartani. Nem azért van, hogy - hasonlóan a többi politikai párthoz - megossza az országot. Tudom, hogy akadnak, akik ennek épp az ellenkezőjét mondják: ők nem akarják az országot megosztani. Sőt, szövetséget ajánlanak. Persze a saját feltételeik és "elveik" alapján, annak, akit "szövetségesnek" elfogadnak. Hogy ezek a "szövetségek" mit jelentenek, ne is firtassuk nagyon. Elég, ha a mostani "két" kormánypárt szövetségére gondol a nyájas Olvasó. Vagy bármelyik eddigi pártszövetségre, kezdve mindjárt az MKP (Magyar Kommunista Párt) és SZDP (Szociáldemokrata Párt) 1948-as egyesítésétől. Szóval mindaddig, ameddig pártokban és nem emberekben gondolkodunk, marad a kirekesztés. Az országot csak egy része fogja működtetni, pontosabban a rész egy része, amelyik a lojalitása, hűsége révén kerül oda, ahová kerül, és csak másodlagosan (vagy úgy sem) a hozzáértése és alkalmassága révén. A működtetés elsődleges szempontja pedig a hatalmon levő párt érdeke (elvekbe és ígéretekbe csomagolva), minden más utána következik. Ez nem a szándék miatt van így, kedves Olvasó. Ez azért van így, mert a pártrendszer így működik. Máshogy nem tud. Van teve egy púpú, van két púpú, van négy púpú, sőt több, de mindegyik teve.
A HMP azért van, hogy elősegítse a jelenlegi, hibás kiválasztási rendszer megváltoztatását, ennek minden következményével. Hogy a csoportszintről személyes szintre helyezze a hangsúlyt. Kicsit filozofikusabban, hogy ha egy vezető valamit tesz, azt ne elvont fogalmak mögé bújva tegye, hanem saját nevében és saját felelősségére. És ha valamit rosszul csinál, ez a rossz közvetlenül hozzá legyen köthető, és az ő leváltásával legyen orvosolható. Most mi történik? Van egy, előbbiekben felvázolt, nem megfelelő kiválasztási rendszer. Az esetek túlnyomó többségében nem az dönt egy választáson, hogy a képviselőjelölt alkalmas-e a feladatára, hanem, hogy kinek a színeiben indult. Ha "megválasztják", négy évig gyakorlatilag leválthatatlan lesz. Az állami vezetőket az a párt delegálja, ami hatalomra került, szintén elsődlegesen hűségszempontok alapján. Ha nagyon elront valamit, talán leváltják - persze ez korántsem biztos, ld. Matolcsy -, de a helyébe megintcsak elsődlegesen hűségszempontok alapján választanak utódot. Ha valami csoda folytán nem így történne, fölé vagy a nyakára mindenképpen odakerül egy pártember.
Azt állítom, immár lassan négy éve - és most sem jutnék másra -, hogy ameddig ez a kiválasztási rendszer meg nem változik, addig nem változhat alapjaiban semmi. Jöhetnek jobb periódusok - de sokkal valószínűbb, hogy rosszabbak jönnek -, változhat a világgazdaság nekünk kedvezően, sőt adj' Isten, még Matolcsy is beletrafálhat valamibe (bár ennek kicsi a valószínűsége), de a lényeg nem fog változni. Ha Bajnai Gordon kerülne kormányra, és Bajnai Gordon az eddigi legtisztább kezű, legkövetkezetesebb aszkéta volna a magyar történelemben, akkor sem. Maga a kiválasztási rendszer ilyen, és ezt belülről, pártpolitikusként nem lehet megváltoztatni. Legfeljebb olyan pártpolitikusként, aki nem tekinti magát pártpolitikusnak, és ilyenek ez idő szerint egyedül a HMP-ben vannak.
Nincsenek rögeszmék. Nincs ideológia. Nincsenek kényszerek. Nincs uniformizálás. Nincs hazudozás. Nincs egyetlen elképzelésnek való alárendelés. Nincs központi vonal. Semmi más nincs, mit a megértés vágya és a megértett törvények tudomásulvétele. Mindennek az alapja pedig nem valamilyen elmélet, hanem az emberi történelem és az emberi gyakorlat.
Ez viszont - pontosan erről (is) beszélgettünk egy okos LMP-s lánnyal tegnap - az alapok tisztázása és a fogalmak helyrerakása nélkül nem megy. Úgy, hogy fogjuk magunkat, fejest ugrunk a politikába, és ugyanazzal a halandzsával próbáljuk meg kifejezni - magunknak és másoknak - a gondolatainkat, amivel hol hosszabb, hol rövidebb (de az emberiség történetében csak töredék) idő óta etetik csecsemőkoruktól az embereket, nem megy. Tudom, hogy ez nem könnyű. Hogy csak egy divattémát említsek, a cigányok integrációja se lesz könnyű. Amerikának eddig százötven évébe telt a négereké, és még mindig nem fejeződött be. De ha annak idején, az ezernyolcszázas évek közepén nem kezdik el, akkor most lehet, hogy már javában dúlna egy, a szecessziós háborút (pedig a maga hatszázezer halottjával - ez annyi, mint az Egyesült Államok teljes második világháborús embervesztesége - az se volt vér nélküli) messze meghaladó pusztítású polgárháború. Mondjuk, Rhodesia-Zimbabwe nagyban.
Bajnai, Gyurcsány, Jávor Benedek, Vona, de még Orbán is lábjegyzet lesz (Cseh Tamást idézve) egy jövőbeni történelemkönyvben. Csillagos ötöst kap majd az iskolában, aki meg tudja nevezni bármelyiket. Ez a rendszer, amelyből kinőttek, mindenképpen el fog múlni. A világot illetően is, és Magyarországot illetően is. Lesz egy kis globalista - "demokratikus" intermezzo, de el fog múlni. Kérdés, mi követi.
Kérdés, hogy azt, ami követi, a későbbi korok a diktátorok és zsarnokok idejének fogják nevezni, vagy az okos, elfogadott, ellensúlyozott és mértékletes autokrácia időszakának. S ha annak, hogy az utóbbinak (belátható időn belüli) esélye legyen, az az ára, hogy nem aratunk heteken belüli átütő sikert, hogy lépésről lépésre haladunk, akkor lépésről lépésre fogunk haladni. A sült galamb nem a HMP szakácskönyveiben készül, különösen a repülő sült galamb nem.
Most már csak azt kell eldönteni a még mindig nem a valóságos világban élni akaró Nagyérdeműnek, hogy mire szeretne felébredni: hátsó fali infarktusra vagy tüdőembóliára. Mindkettő halálos.
2013. 02. 21.