Buda. Már majdnem Budán lakott. Élete felében egészen ott lakott, bár Pesten született és ott töltötte a gyerekkorát. Nem szerette Pestet. Tulajdonképpen semmit nem szeretett, ami a Dunától keletre feküdt. Szeged. Szeged kivétel volt. Ott vesztette el a szüzességét. A szökőkútnál, Újszeged kapujában. Nemrég járt arra, le is fényképezte. Nem szökött, vagy mi. Nem folyt belőle víz. És nem is úgy nézett ki, ahogy emlékezett rá. De az a szökőkút volt, bizonyosan. Régen is tudtak szökőkutat csinálni, gondolta. Már az ókorban is. Csak egy hidroglóbusz kellett hozzá. Közlekedőedények.
Akkor Szeged határkörzet volt. Most is az, de most nem őrzi senki. Nincs kinek és nincs miért. Egyelőre. A barátjával utaztak le, vonaton. Egy közös barátnőjüket látogatták meg a Bölcsészkar kollégiumában. Móra Ferenc kollégium. Kincskereső kisködmön. Általános iskola. Papsajt. Vagy az nem abban van? Hogy lehet egy növény sajt, nem értette akkor sehogy. De hát ha a disznó lehet... Aranykoporsó. Az már jobb. Rómaiak. A rómaiak mindig vonzották.
Meleg volt, nyár. Nem olyan meleg, mint a mostani, akkor semmi sem olyan volt, mint most. Vagy csak úgy érzi. Szeretett csapongani. Azzal is telik az idő. A telek viszont hidegebbek voltak, erre határozottan emlékezett. Régen meg még hidegebbek. Az anyja mesélte, hogy az ő gyerekkorában Karácsony tájékán - vagy Márton-napkor? az nem lehet, túl korán van még - felállítottak a Szabadság hídnál a Duna jegén egy körhintát. Az aztán ott maradt egész tavaszig. Szabadság híd...Ferenc József híd. Vagy nem is az anyja gyerekkorában volt, hanem a nagyanyjáéban? Akkor még inkább Ferenc József híd. Cz-vel. A kis jégkorszak. Bár az mintha előbb véget ért volna. A Spörer-minimum, a Maunder-minimum és a Dalton-minimum. A Nap három aktivitási minimuma. Hunyadi János, majd Mátyással Magyarország másodvirágzása és az oszmánok felemelkedése. Bizánc elfoglalása. Fátih Mehmed. A hódító szultán, akinek Nándorfehérvár alól mégis meg kellett futnia. Amerika felfedezése. Az ipari forradalom, majd a francia. Mahagonny tündöklése és bukása. Vagyis Napóleoné. Mindhárom minimumhoz hozzá lehetne rendelni egy történelmi forráspontot. Kérdés, hogy van-e értelme. Nem olyan-e, mint a Biblia kódja. Ezzel az erővel egy telefonkönyvnek is lehet kódja. Program kérdése az egész.
A vonaton levették a cipőjüket. Úri hóbort, mondták egymásnak vigyorogva. Nem mintha nem lenne cipőnk. Mennyien, Istenem, de mennyien csinálnak így, gondolta most. Csak nekik tényleg nincs cipőjük. A nyomozókat, akik igazoltatták őket, nem a cipő érdekelte. De aztán ők is továbbálltak.
Ültek Szegeden egy padon és itták a sört, amit nemrég vettek. Épp oda lehetett látni a hídra.
- Mekkora melle van - mutatott a barátja egy lányt.
- És?
- Nem látod? Nincs rajta melltartó, és áll.
Hát persze, hogy ez a lány volt a barátnőjük szobatársa. Egy évig járt le hozzá Szegedre. Mindketten szüzek voltak, amikor megismerkedtek, és úgy érezték, sok mindent be kell pótolniuk. Tizenkilenc éves volt, a lány meg huszonkettő. Nem szerelem volt, legalábbis az ő részéről biztosan nem, inkább valamiféle gyakorlás. A végén már úgy időzítette, hogy két óra múlva indulnia kelljen vissza. Kerestek egy üres vagont és abban szeretkeztek. Azért a nevére emlékszik még. Mindig is emlékezni fog. Az első mégiscsak az első.
Szökőkút a Margitszigeten is van. Szép színes lett és zenél. Mármint a hangszórók zenélnek körülötte. Este tízig lehet nézni és hallgatni. Közben enni a méregdrága löncshúst, amit rántott szeletnek becéznek. Zsemlében. Zsemlére emlékeztető valamiben. Vagy inkább a kolbászt. A virsliként árult vágóhídi maradékot, feldobva egy csomó méreggel. Ízfokozó, mondják diszkréten. Ízfokozó és térfogatnövelő. Egy parányi valóság, rengeteg művalósággal körbevéve. Ahogy élesedik a verseny, úgy csökken a valóság és nő körülötte az álvalóság. Végül már csak az marad. Tíz deka polivinilkloridot kérek. Húsz deka lett, maradhat? Valamiből élni kell a gyártónak-kereskedőnek is. Élni is próbál, hogy a végén ő is megvehesse a maga haláladagját. Nem kell sokat várni, és az álmok is műanyagból lesznek.
A Sziget. Kétszer jósoltak is neki ott. Az első egy cigány lány volt, tizenhat éves korában. Egy százasért meg fogsz dugni itt a bokorban, mondta. Ő meg elmenekült. Másodszor egy cigány asszony szólította meg. Színes ruhás, terebélyes, valódi, hagyományos cigányasszony. Olyan békebeli. Ezt sem értette soha. Miért békebeli? Most nincs béke? Akkor inkább volt? Szipojlázadás, Königgrätz, Sedan, bokszerlázadás, nem keverendő az ópiumháborúkkal, Mahdi-felkelés. Mikortól kell számítani? A kiegyezéstől? Jó, itt lakunk. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Egy angol szent már Európa nagymamájához kötné. Viktória királynőhöz. Mi magyar szentek vagyunk. A szipojok és Königgrätz akkor ugrott, a Vaskancellárral együtt. Élhetett volna száz éves koráig. Akkor megússzuk az első világháborút, vele a másodikat is. Vagy nem ússzuk meg. A történelemnek van ideje. Mekkora hülyeség ez. Az idő. Az időnek van ideje.
A cigányasszony nem kért előre semmit. Jól is tette. Csak belenézett a tenyerébe, és elsápadt. Fiatalúr, ezt nem mondom, suttogta, és szinte futólépésben eldöcögött mondható sorsot keresni. Ő meg kedves adomaként meséli, ha eszébe jut. Azért amikor Wass Albert általa egyedül értékelhetőnek - sőt, jónak - ítélt könyvét, A funtineli boszorkányt olvasta, megborzongott. Néha vissza is kereste a magára illőnek vélt részeket, és akkor is megborzongott.
Esztergomban, az akvaparkban a szaunák is színesek voltak. Fény- és hang élményszauna. Élmény hang és fényszauna. Hang és élményfény. Zene szólt bennük, ez volt a hang, színes égők világítottak, ez volt a fény. Meg az élményzuhatag. Egy hideg vízzel teli vödör, és egy kötél, amit ha a vendég megrántott, a víz a fejére zúdult. Élményhúsvét.
Látványpék akarok lenni, mondta utána. Shakespeare tévedett. Nem színház az egész világ, hanem bóvli.
Folytatjuk.
2014. 09. 09.