Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Valamikor a második világháborúban, talán a vége felé, amikor már idősebb korosztályokat is a frontra küldtek, egy ausztriai (akkor Ostmark, Keleti Tartomány az "Österreich", Keleti Birodalom helyett) származású német katona gyerekkori élményeivel szórakoztatta bajtársait. Hitlert személyesen ismerte, ugyanis iskolatársak voltak. Egy ízben, mesélte, Adi - így hívta a Führert - azt a viccet találta ki, hogy belepisál egy kecske szájába. Az állat azonban szemfülesnek és főleg gyorsabbnak bizonyult. "Adi akkorát ordított, hogy majdnem megsüketültünk: a kecske beleharapott az izéjébe. Még napok múlva is meg volt dagadva neki."
A katonát, aki egyszerű osztrák parasztgyerek lévén fel sem fogta, hogy amit ő vicces emléknek tart, az az akkori hisztérikus légkörben halálos vétek, másnap kivégezték, de az adoma fennmaradt.

László András első nyilvános előadását többek között én szerveztem. Tele volt a terem, én hátul, ő a pódiumon. (László András buddhista doktor, főpap - doktori értekezését "A mindenség fénye az emberben" címmel német nyelven írta, és személyesen lama Angarika Govinda bírálta el -, filozófus, teológus.)
Mellettem egy vele egykorú, kopottas, zavart emberke álldogált. Már egy ideje tartott az előadás, amikor szomszédom elrikkantotta magát: "Móki! Miket beszélsz, Móki?"
Egy osztályba jártak általánosban.

Számtalan ilyen és ezekhez hasonló történetet lehet találni. Diktátorok rémálma a kitálaló feleség, gyerek, olyasvalaki, aki -
Nos, kicsoda? És miért?
December 19-én osztálytalálkozónk lesz. A 41 és feledik, a "Törless iskolaévei" című írásomban már beszéltem róla. Egy kívánságot teljesítettem vele, de ha már így adódott, gondoltam balgán, úgy fogom megcsinálni, hogy abból nekem is, a nem érintetteknek is profitálni lehessen. Ne ragadjon meg azon a szinten, ami csak a résztvevők számára élvezetes és tanulságos. Megpróbáltam kerülni a "kötelező" álszentséget, és a "felejtsünk el minden kényes pontot" felfogást. De - hiba volt, hogy nem írtam bele minden mondatba, csak kettőbe - ez úgyis az én véleményem, javaslat, nem kötelező program, ha már ott vagyunk és ennyire ritkán, legyen benne valami hasznos is. Számomra, amit én hasznosnak tartok. S talán más számára is, ha úgy érzi. Egy felvetés. Bocsásson meg a kedves Olvasó, mára óvatos lettem, ezért a bő lé. Ki tudja, ki fog ezen is megsértődni.
És akkor elküldtem a közös címlistára, ahonnét a kérés is érkezett.

Hogy is lehetne szabatosan megfogalmazni? Minden voltam, csak nagyságos úr nem. A többség nem reagált, vagy csak csendesen félre, de két hölgy a sarkára állt. Egyikük szelíd feddéssel, másikuk már kevésbé szelíd feddéssel. Fasz kivan, írta volna, ha nem lenne úriasszony, a nagyokosokkal. Akik meg akarják neki mondani, mit csináljon. Ne haragudj, hogy utálsz, írtam vissza. Végtére is, az ember a saját gondolataira reagál. A saját szűrleményére. Lásd bővebben "Az önátadás" első és második részét. Amire reagál, az SAJÁT MAGA. Ahogy Babits is írja: "Megmondom a titkát, édesem a dalnak: / Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. / Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek." (A második ének, 1928) És, igen, a vicc az asszony álmáról, akit egy kétméteres, felálló farkú néger üldöz. "Mit akar maga tőlem?" - kérdezi az asszony, amikor kifullad és a néger utoléri. "Én, asszonyom, magától?" - néz rá a néger csodálkozva. "DE HISZEN EZ A MAGA ÁLMA!"
"Nem utállak", írta vissza, még mindig közös fórumunkon. "Utálni csak azt tudom, akihez bármiféle érzelem fűz. Ez nem áll fenn." Pompás alkalom egy kitérőre - régebbi olvasóim tudják, hogy szokásom. De ők már edzettek. Az újak pedig megedződnek majd, vagy átugranak. Szóval, ollan - hogy Esterházyt is idézzem, "Bevezetés a szépirodalomba" - nincs. Ollan, hogy érzelmek ne lennének, nincs. Érzelmek mindennel kapcsolatban vannak. Még egy nonfiguratív ábrával szemben is. Mértani vonalakkal és testekkel szemben is. Szavak hangalakjával szemben is. Ez is csak locsogás. Közhelynyelv. És távolról sem felesleges mulatság kivesézni. A jó és rossz tudása fájáról is érzelmek lógtak, valamilyen gyümölcs képébe csomagolva. Héjastól, magvastól.
Szóval, dehogynem. Bár nem is annyira utálat ez. Ellenszenv inkább. Hogy kivel szemben, az szintén megér egy misét. Vagyis, hogy MIVEL szemben, és az kiben lakozik. De persze, az is egy érzelem.
"Idézetek nélkül nem megy", tette hozzá a nemutáló hölgy, érzelmi semlegessége vértje mögül. De, megy. Tessék kibogarászni az arányokat. Erről most csak azért beszélek, mert már többször előjött, más kontextusban. Ha valaki ilyet mond Önöknek, nyugodtan eresszék el a fülük mellett. Felejtsék el. Önök olvasnak, Önök emlékeznek, Önök válogatnak. Olyat, ami nem Önök, nem képesek csinálni. Ha Arany János bármely balladáját újból összeraknák, de egyetlen szót se tennének hozzá, vagy vennének el belőle, az már az Önök verse lenne.
Ha még nem tették, vegyék a kezükbe a Bevezetés a szépirodalomba-t. Más sincs benne. Hiszen ezért bevezetés, és ezért a szépirodalomba. És milyen jó könyv! Vagy szinte bármely Hamvast. Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk-at, szintén Esterházy Pétertől. És találják ki, e műveket KI ÍRTA?

Miért, miért, miért? Miért van az, hogy valaki le akar húzni a saját szintjére? És tényleg le akar? Miért van az, hogy az ember nem adja meg a tisztelet minimumát sem olyan embereknek, akikhez teljesen másképp viszonyulna, ha idegenek volnának?
Pontosan azért. Azért, mert nem idegenek. Anya-apa, testvér, osztálytárs, csapattárs. Két érzelem dolgozik itt. Nem is annyira két érzelem, az már csak a vége, mint inkább két ösztön. Az összetartozásé és a rivalizálásé. Mondok előbbire is egy példát. A nyolcvanas évek végén az akkor Rajk Lászlóról elnevezett utca elején levő konditerembe jártam, Magyari Ferihez. A vendégkör, hogy úgy mondjam, rendkívül vegyes volt. Sokukkal nem szívesen találkozna a polgár a nyolcadik kerület mélyén, egyedül, éjjel. Volt nekem akkoriban egy Lada Nivám. Mondván, hogy terepjáró, hegesztettünk az elejére gázcsövekből egy gallytörő rácsot. Megyek egyszer vissza hozzá a Bartók Béla útra, ahol hagytam, amikor messziről látom, hogy egy nagy darab ember rázza a rácsot. "Tudod, hogy mit rázzál?"- ordítottam neki már messziről. Hátranézett, az egyik kolléga volt abból a bizonyos edzőteremből. Fél kézzel a falhoz tudott volna lapítani. "Mit rázzak?" - kérdezte szelíd mosollyal, és meghívott egy sörre, amit el is fogadtam volna, ha még iszom alkoholt. Most pedig gondolják el, hogy nézett volna ki ez a jelenet, ha nem edzünk nap mint nap együtt. Egy évtizeddel korábban, balatoni csövezéseimkor sem ritkán ébredtem arra, hogy körülállnak. "Ha nem te lennél, ugye, tudod, mid maradna most?" Ugyanez nyomozóban úgy hangzott, hogy "Péter! Pénze nincs, nemdebár, munkahelye sem. Viszontlátásra!" Csak annyi kellett hozzá, hogy párszor megnevettessem őket. Csak annyi. A mi kutyánk kölykét mégse marjuk meg. Vagy ha igen, akkor -

Akkor speciális okokból. Bennünk van, amióta megszülettünk. Úgy is, mint ember, úgy is, mint emberiség. Kutyában ez úgy néz ki, hogy a legrosszabb, ha két kant vagy két szukát együtt nevelünk fel. Ha az egyik idősebb, az más. Akkor kezdetektől ő a főnök. De ha nem idősebb, akkor EL KELL DÖNTENI. Állandóan marakodni fognak. Ez a testvéreknek is a lényege. A tanulás. Nem csak az összetartás megtanulása, hanem a harc és a győzelem megtanulása is. Ezért nevelik a vadászkutyákat sokszor olyan állatokkal együtt, amelyekre vadászni fognak. DOMINANCIAHARC. Teljesen mindegy, MÁSHOL, MÁSSAL SZEMBEN mit értél el. Bennem az van, hogy te AZ ÉN FALKÁM VAGY. És nekünk EBBEN A FALKÁBAN kell eldönteni, ki áll feljebb a rangsorban. Előttem nem lehet tekintélyed. Nekem te ne add a vezért. Döntsük el. És MINDIG döntsük el. Ha most vesztettem, megint meg fogom próbálni. Mert ez van bennem. Az ősember hordájában vagy egy állatfalkában ez arra szolgált/szolgál, hogy a falkavezér, illetve a rangsorban felettes tekintélyét állandóan megkérdőjelezze. Hogy minden pillanatban bizonyítani kelljen az alkalmasságot. Így van ez a majmoknál is, páviánoktól a csimpánzokig, mint hozzánk a tudomány mai állása szerint legközelebb állókig. És így kellene lenni az emberi társadalmakban is, ha hosszú távon működtetni akarjuk őket. Ha nem az alkalmatlanok kontraszelektív társadalmát akarnánk létrehozni és életben tartani, ahol a vezetők ereje nem a saját erejük, hanem a mögöttük állóké, és hatalmuk tartóssága nem tőlük, hanem attól függ, mennyire képesek felismerni, kit kell kiszolgálniuk.

Az a bizonyos páviánhorda, kedves Olvasó. Az szinte mindent megmagyaráz. A többi jószerivel csak cizellálás.
Nincs tehát a hölggyel semmi baj. Azt tette, amit tennie kellett.

2015. 11. 18.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1