Ehhez most kivételesen hozzászólok. Nádasdy Ádám professzor urat véletlenül jól ismerem, ha nem is személyesen, de számos munkájából. Tekintve, hogy A jó király, avagy a fogalmak álarcosbálja részint a nyelvészetre épül, és ennek egyik legavatottabb szakértője ő, meglehetősen sokat kellett olvasnom tőle (is). Élvezet volt. Okos emberektől olvasni mindig élvezet, még akkor is, ha a területük olyan messze áll tőlem, mint teszem azt a kvantumfizika. Valahogy azon a szinten, ami már túl van gimnáziumi tananyagon, a tudásnak mintha a humor is velejárója lenne. Einsteint, legalább úgy, mint aki feltalált valami "jól hangzó fontosat", majdnem mindenki ismeri. Néhányan ismerik talán az élet fizikán kívüli területeire vonatkozó gondolatait is, azoknak, akik nem, őszintén ajánlom, nem fognak sem unatkozni, sem csalódni. De Einstein nem szabályt erősítő kivétel. A kvark szót például egy Murray Gell-Mann nevű (1969-től Nobel-díjas) amerikai elméleti fizikus használta először az akkor még csak feltételezett részecskére. Murray gyerekkorában sok időt töltött New Yorkban. Szeretett olvasni is, James Joycetól a Finnegan ébredése a kedvencei közé tartozott. Amikor megalkotta modelljét, melyben három - egyelőre név nélküli - részecske szerepelt, ebből a könyvből ugrott be neki egy mondat: "Three quarks for Muster Mark!" ("Három kvarkot Mark mesternek!"). A kvark úgy keletkezett, hogy a "hark!" ("hé!") és a "quart" (negyedgallonos sör) szavakat Joyce egyszerűen összevonta. Később Gell-Mann eszébe jutott az Atlanti-óceán partja és a tengeri sirályok kiáltása is, amely szintén a kvarkra emlékeztette, és ezzel a részecske elnevezése véglegessé vált. Ugyanez a humor csillan fel Nádasdynál is. A - szó szerinti értelemben - professzorok humora. Nem egyszer, nem kétszer: szinte mindig.
Hogy is mondtam mostanában? Az alapprobléma a kiválasztás. Szép idegen szóval a SZELEKCIÓ. Amely pártrendszerben (MINDIG) KONTRASZELEKCIÓ. Vagy ezért, vagy azért.
Elmesélek egy régi viccet. Látszólag nem illik ide, de csak látszólag. A szovjet iskolában minden gyereknek kell valami szép történetet mondani Leninről. "Lenin elvtárs az erdőben sétált" - kezdi Ványuska - "és meglátott egy rőzseszedő anyókát. Megsajnálta, megtudakolta tőle, hol lakik, és küldetett neki három szekérderék tűzifát." "Nagyon jól van, Ványuska!" - dicséri meg a tanítónéni. "Lenin elvtárs felfigyelt egyszer egy síró kislányra. Miért sírsz, kislány? - kérdezte tőle. Elvesztettem az anyukámat a tömegben - hüppögte a kislány. Lenin elvtárs azonnal parancsot adott a CSEKÁ-nak, se perc kinyomozták a szülők lakcímét, és a kislány még aznap, nyalánkságokkal megrakodva hazaérkezett" - így Maruszja. Ő is nagy dicséretet kap. Végül Aljoskára kerül a sor. "Lenin elvtárs a Kremlben dolgozott" - kezdi. "Az ablaka alatt gyerekek fociztak. Egyre hangosabbak voltak, ezért Lenin elvtárs kinyitotta az ablakot, és elküldte őket a jó kurva anyjukba." "De Aljoska" - hökken meg a tanítónéni, "mi ebben a történetben a szép?" "Hát...közéjük is lövethetett volna..."
Ha innét nézzük a dolgot, Nádasdy Ádám kifejezetten szerencsés ember. Iszaak Babel, Oszip Mandelstam, Alekszandr Szolzsenyicin, Radnóti Mikós, Szerb Antal, Rejtő Jenő, hogy csak néhányat említsünk a jelen rendszerünkkel rokonítható - bár kétségkívül, sokkal véresebb - rendszerek áldozatai közül, már nem voltak annyira. Volt persze ezeknek a rendszereknek szelídebb arca is, hasonló a mostaniéhoz: erről Hamvas Béla, Márai Sándor, Konrád György, Szelényi Iván tudna például sokat mesélni.
Hiszen végülis...nem különböző rendszerek ezek. Ezek UGYANAZOK a rendszerek, kicsit (kicsit) más köntösben. Ezért utálják egymást. Hiszen ugyanazon az ingoványon próbálnak megélni.
És ez egy ideig sikerül is. Ameddig az utolsó okos embert el nem pusztítják, vagy el nem űzik. De a vég már onnantól kódolva van, amikortól a kontraszelektálás elkezdődik.
2013. 02. 27.