"Ha komolyan gondoltok az indián problémára, az a létező legnagyobb szégyen és kussolás. Nézzetek utána mennyit, hogyan, mennyi idő alatt gyilkoltak le, és aztán és ma. És síri csend. Az én személyes Nobel díjam azé, aki először beszél hathatóan az indián holokausztról."
Akkor nézzük. J. F. Cooper, Karl May, Kenneth Roberts (Északnyugati átjáró), Hosszú Toll (aki félig lengyel volt - A sós sziklák völgye), Gojko Mitic, és az a rengeteg szerző, színész, rendező, aki westernt írt, játszott, rendezett. Vannak ellenwesternek is, meg vannak a fehér emberek egymás közti huzakodásairól szólók, de a többség ilyen. De az indiánok oly messze vannak, szegények. És most az angolszász "világkultúra" időszakát éljük. Ezt se értettem sose ("kultúra"): kultúra minden, ami a kultúrával kapcsolatos, akkor is, ha kulturálatlanság. De tulajdonképpen mégis értem. Spinoza tétele (determinatio negatio est) a mindennapi beszédben.
Az indiánok... szóval, az indiánok. Volt Szolzsenyicinnek egy novellája, amelyben Eleanor Roosevelt meglátogat egy Gulag-munkatábort. A raboknak nem mondják meg előre, csak arra lesznek figyelmesek, hogy amikor a szokásos havi tetvetlenítésen vannak, a szokásos pokolbéli anyókák, akik a ruháikat elviszik gőzölésre, nem azokat hozzák vissza, hanem teljesen újakat. Zakó, nadrág, ing. A zárkájukat is átrendezve találják. Az asztalon terítő, rajta egy doboz Marlboro cigaretta, a sarokban kis szentély, benne egy Jézus, egy Buddha, egy Korán, egy zsidó imakendő és imaszíjak. Felette kis tábla: imádkozhattok isteneitekhez. Aki a cigarettához nyúl, közli a fegyőr, tíz év szigorítottat kap (nem pontosan így, de ez a lényege - neki kell vele elszámolni). Megjön Eleanor, és akkor hozzák az ebédet: sült csirkét krumplival, salátával, süteményt. Micsoda vademberek, szörnyed el az elnökné, amikor meglátja, hogy a rabok úgy, ahogy van, csontostól felfalják. Meg fogjuk őket javítani, mosolyog a kísérője. És így tovább, nem ezért írtam le. A végén megkérdezi a vendég az egyik rabot, hogy mi az, ami a legjobban aggasztja. "Az amerikai négerek szomorú sorsa", válaszolja a rab.
Tehát az indiánok olyan, de olyan messze vannak tőlünk. Náluk már csak az ausztrál őslakók vannak messzebb. Azokról se esik sok szó. Az angolszászok egyéb disznóságairól sem. Pedig a mai világ bábái NEM a németek, oroszok, japánok, bárki mások voltak, hanem az angolszászok. Eredetileg az angolok. Mások is igyekeztek, az összes gyarmatosító például, de a British Empire volt az úttörő, ami a mai világot illeti. A vallás is benne volt. Az egyik tévhit, hogy a katolicizmus kegyetlenebb, mint a protestantizmus. Addig volt az, ameddig nem voltak protestánsok. De aztán lettek, előreformátorok és reformátorok által. Ha Savonarola életben marad, és hatalomra kerül, legalább akkora terrort vezet be Firenzében, mint később Genfben Kálvin. Az előreformátor Savonarolának köszönhető az első könyvégetés is, a bruciamento (hívságok elégetése, nem csak könyvektől volt szó). A nácik hozott anyagból dolgoztak. Aztán megégették őt is. Szerencsétlenségére akkor épp a Borja-Borgia-pápa, VI. Sándor uralkodott a Vatikánban, és személyesen is érintve érezte magát (érintve is volt, és Savonarola messze nem tett lakatot a szájára). De ő végül is domonkos volt, a két inkvizícióval megbízott (kolduló) rend egyikének (a másik a ferencesek) tagja. Isten Kutyái, ahogy a nép nevezte őket (dominikánusok - Dominus = Úr, canis = kutya). Volt miből tanulnia.
Az első koncentrációs táborok, a partizánokkal (franc tireurokkal) való bánásmód, a polgári lakosság tömeges támadása (tömeg- és atombombázás), nem sorolom. És előtte az erőszaknak az a tobzódása, ami a kezdeti brit hódítást jellemezte. A Hálaadás Napja (eredetileg több volt) egy indián falu teljes kiirtásának (olyasminek, mint ami az Északnyugati átjáró-ban is olvasható) az emléke. Ma erről annyit ír a Wikipédia, hogy "az életben maradt (első) 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták." Hát, meg. A skalpolás is fehér találmány: így számoltak el a megölt bennszülöttekkel. Mint a vadász a farkasfülekkel.
A vadnyugati indiántörténetek ma gyerekmesék. Nem veszi őket senki komolyan. A vadnyugaton soha nem járt (csak New Yorkig jutott) Karl May egy piti német bűnöző volt, aki saját képzelt személyét formáltra meg Old Shatterhand alakjában. A nemes vademberről meg csak papoltak, Rousseau-tól a kalandregény-szerzőkig.
Ez az egyik oldal. A másik oldal azonban - hogy igazságosságra törekedjünk - nem kevésbé véres. Ha a spanyolok nem jönnek az Újvilágba, az aztékok szép csendben kiirtották volna egész Közép-Amerikát. Jó úton haladtak e felé. Jó, azok a spanyolok, de most az angolokról beszélünk. És amerikai utódaikról, az amerikaiakról. A Szibériából odaszármazott indiánok se voltak a gyengéd szeretet megtestesítői. Új Fundland viking telepesei tudták meg először. Szélsőséges nagylelkűség és szélsőséges kegyetlenség. Lásd a mongoloid rassz sok más képviselőjét, például magukat a mongolokat. Vagy a nem mongoloid oroszokat. Na de ők voltak ott először! Jó. Valaki mindig először volt ott, ahol ma ember élnek. Itt, ahol mi lakunk, például nem mi. És akkor húzzunk vissza a Volga mellé? De a rezervátumok! A mai rezervátumok már nem arról szólnak, mint a régiek. Például a kaszinókról, hogy a legismertebbet említsem. De ma az indiánoknak nem KELL rezervátumban élni. Lehet. És igen, vannak köztük szegények is.
Hogy mit jelentett az angol gyarmatosítás, én Gibraltárban éreztem meg. Bejelentkeztünk egy szállodába. Elsőre kitűnt, hogy nem vagyunk sem spanyolok, de főképp nem angolok. Azt a megvetést, amivel a recepciós végignézett, nem kívánom senkinek. És kaptunk egy magyar viszonylatban harmadosztályú, végtelenül puritán szobát, pár falat reggelivel. Ettől meg lehettünk volna urak, mert az úr a pokolban is úr. De nem voltunk. És persze, nem általánosítunk. Csak egy kis feeling volt.
Az angol és az amerikai emberjogi hozzáállás hamar kettévált. A rabszolgaság kérdése például már a Függetlenségi Nyilatkozat idején felmerült, de aztán elnapolták száz évre. Nem gondolom, hogy Sally Hemings, Jefferson rabszolga-szeretője miatt, de akár gondolhatnám. Sokaknak lehetett akkoriban rabszolga ágyasuk. És Jefferson - ez az én véleményem - kizárólag azért tartotta "rabságban" Sallyt, hogy az el ne hagyja. Egyszerűen szerelmes volt.
A konzervatív angolok középutasok voltak. Nem élezték a végletekig a helyzeteket. A Brit Birodalom némelyekben tanult a rómaiaktól. Az amerikai is, ami az állam felépítését és a jogot illeti. Volt viszont egy nagy különbség: a fensőbbség és a felvilágosodás szelleme. Az ember azt gondolná, hogy a fensőbbség az elnyomóbb, a demokrácia a megengedőbb. De nem úgy tűnik. A demokrácia a gyakorlatban valamiféle jelképes szavazáson alapuló timokrácia (a vagyon uralma). Persze nem ezt mondják róla, és az egyszerűség kedvéért most mi is maradjunk a "hivatalos" definíciónál. A timokrácia már csak következmény. A fensőbbség az arisztokrácia uralma ("arisztosz"- görög -: az "agatosz", "jó" felsőfoka, "a legjobbak uralma"), más kérdés, hogy az arisztokrácia, különösen az örökletes arisztokrácia éppen úgy devalválódik, mint bármi más. A felvilágosodás lefelé nézett, az arisztokratikus hagyomány felfelé. Előbbi lentről felfelé építkezik, utóbbi fentről lefelé.
És ahol nincs a szó valódi értelmében vett nemesség, vagyis, ahol ez nem játszik, ott ne keressünk nagylelkűséget sem. Az amerikai Dél rabszolgái (amikor már mind az angolok, mid a franciák - Napóleon két regnálása közt egyeztek meg erről a kérdésről - betiltották, a rabszolgahajókat lefoglalták, KIVÉVE AZ AMERIKAIAKAT), a mai Guantanamo lakói, és természetesen maguk az indiánok (az úgynevezett indiánháborúk a szecessziós háború, a rabszolgaság eltörlése UTÁN indultak) sokat tudnának erről mesélni. Az angolok némileg mások voltak. Kíméletlenül leverték ugyan a lázadásokat, lásd Vergilius tanácsát a rómaiaknak, de utána egyensúlyra törekedtek. Nem teremtettek elviselhetetlen körülményeket. Éppen ezért akarta Mandela, hogy a puritán búr polgárok és farmerek ("boer" - holland -: "paraszt") kerüljenek hatalomra Dél-Afrikában. Úgy fogja megtudni népünk, mondta, mi az igazi szolgaság. Az amerikai indiánok annyiban különböztek, hogy nem hagyták magukat munkára fogni. Akkor a kiirtás már egyszerűbbnek látszott. Ha valaki ellenpontra vágyik, nézzen utána az argentinai és braziliai jezsuita redukciók történetének.
De az indiánok olyan, de olyan messze vannak. Sok mai magyar, legalább, ami az állampolgárságot illeti, gondolkodás nélkül cserélne velük. A nyakamat rá. Nem feltétlenül azért, mert imádja Amerikát. Azért, mert ki akar szabadulni abból a mocsárból, ami sem nem arisztokratikus, sem nem demokrata.
Vagyis, már demokrata SEM.
2015. 08. 08.