"Kedves Péter!
Elgondolkodom azon, hogy "összeáll egy kép" valakiben, valahol és valamikor. Aztán? Marad nála, benne, alakul, fejlődik és az elmúlással, átlényegüléssel eltűnik...?
Máskor, marad nála, benne, alakul, fejlődik és átadja, tanít, lejegyez, örökít, hat...az átlényegülés jelentőségét veszti a tan szempontjából.
Hogyan kel életre a tan?
A tanító kiteljesedik. Közvetít minden elérhető módon. Kinek? Mindenkinek, aki a közvetítő csatornán jelen van. Eredmény?
Jönnek a válaszok, ilyen is, olyan is, kapcsolat alakul. Aztán megint jönnek a válaszok, az érdeklődők, kapcsolat alakul, egyre több. Ez törvényszerű.
Egy idő után a tanítónak a "kapacitása" kimerül, az érdeklődés, igény messze meghaladja személyes lehetőségeit.
?????
Hogyan tovább? Hogy kezelendő először az "értő" sokaság, majd a "nem értő" tömeg? Hogyan marad meg az eredeti tanítás, mi véd meg a "ferdüléstől"? Meddig él a tan? stb...
Tudom, megvan a krisztusi példa, ma van-e valami más is?"
Összeáll egy kép. Aztán vagy marad, vagy eltűnik, vagy változik. A legrosszabb, ha marad. Teljes kép ugyanis a "gyakorlatban" nincs és nem is lehetséges. Elméletben lehetséges, de... A teljes képen SEMMI nem látszana. Semmi, az égvilágon. Lehet egy illuzórius világot megragadni? Márpedig CSAK illuzórius világok vannak.
A Tan nem kel életre. Semmi nem kel életre, ha máris nem él. Egyelőre nagyon úgy néz ki, bár folyamatosan kísérleteznek az ellenkezője bizonyításával, hogy élő csak élőből lesz. Másfelől pedig minden él. Minden, és ráadásul lényegileg EGYFORMÁN él. VALAMIKÉPP, de él. És ha így van, akkor az e bekezdés második-harmadik mondatában állítottak megdönthetetlenek.
De hogyan él a Tan? Önmagában nem. Hiszen tan. Elvonatkoztatás. Absztrakció, azon belül utópia. Valaki hordozza, aki él. Valakik hordozzák, akik élnek. A Tan rajtuk keresztül formálódik tanná, azok számára, akik szintén élnek. Itt álljunk meg egy percre. Mi is az a Tan? LEÍRÁS. Semmi több. Valaminek EGYFAJTA olvasata. A Tanító így és így látja. Más tanító pedig másképp látja. Más olvasatot javasol. Nagyobb perspektívából nézve javasolja, vagy kisebb perspektívából nézve. A Tan befogadását (egyetlen tanét sem, semmiféle eszközzel) nem lehet kötelezővé tenni. Nem-befogadását nem lehet büntetni. Csak azt lehet büntetni, ha valaki mást MOND, azt nem, ha mást GONDOL. A Tan NEM törvénykönyv. Nem is Kijelentés, így, nagy kezdőbetűvel. Legfeljebb kis kezdőbetűvel. A Tan, ha tényleg tan, instrukció. EGY módszer, amit kinek-kinek a maga testére lehet szabni. Más szájába nem rágható.
A Tanító kiteljesedése CSAK A MAGA SZÁMÁRA értékelhető. Egy igazi asztrológusnak, mondták nekem régen, elég, ha a SAJÁT mindenkori konstellációit ismeri. Azokat viszont minden percben ismernie kell, akkor is, ha álmából ébresztik fel. A tanítás, ha ez az élethivatása, NEKI jelent önkifejezést. A tanítványoknak már nem. Olyan ez, mint a verselemzés. SZÁMUNKRA édes mindegy, hogy a költő miért írta, mit akart vele mondani, egyáltalán akart-e mondani vele valamit? Lehet, hogy abszinttól mocsárrészegen fetrengett közben a Montmartre valamelyik ivójában, egy adag kokain szippantása után volt, csak úgy leírta, ellopta valakitől, akit később elfelejtett megemlíteni. Lehet persze, hogy tényleg tudatosan alkotott, de akkor meg itt a következő kérdés, hogy mi is az a "tudatos"? Hiszen senki nem éli át, ahogy a gondolat születik. Ott terem a fejében, mint Pallasz Athéné Zeuszéban, de hogy hogyan? És miért? Most inkább ne merüljünk ebbe mélyebben bele, mert máris Frithjof Schuonnál és a "gondolkodó gondolkodásnál" fogunk tartani, az meg a többivel együtt mára kicsit sok lesz. Akkor mi értelme van a verselemzésnek? Hát az, hogy az elemzőt SAJÁT VILÁGLÁTÁSRA ösztönzi. Inspirálja, ötleteket és kapaszkodókat ad. Hiszen a művészet többek között attól művészet, hogy teljességgel megragadhatatlan. De amire az elemző jut, az NEM A KÖLTŐ GONDOLATA lesz, hanem az ÖVÉ. Bármit is mondanak erről irodalomórán.
És valahogy így van a tanítással is.
Van természetesen olyan ember is, aki nem fogékony a műre. Neki nem mond semmit, vagy épp a semmit mondja. És? A tanítás attól kezdve, hogy van egy "hivatalos" olvasata, nem tanítás, hanem diktátum. Ami csak addig érvényesíthető, ameddig erő áll mögötte. De az erő mindig ellenerőt gerjeszt, tudjuk jól a fizikából. Ez minden tanítás (egyben - lásd előzőek - a tanítványok) tragédiája, ha világi hatalmat alapoznak rá. Gondoljon csak a kedves Olvasó a kereszténységre. Arra a bizonyos krisztusi példára, és arra, mi lett belőle?
A Tan - szintén előzőek miatt - nem tud ferdülni. Az már egy másik Tan. Vagy nem tan, hanem diktátum. Más minőség. Ugyanakkor minden tan, szintén lásd előzőek, ESZKÖZ. Ami, ha az ember arra használta, amire számára hasznos volt, nyugodtan eldobható.
Volt, nincs, fene bánja, volt, nincs, vigye kánya.
2013. 09. 15.