Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Those were the days 13. (A Kádár-korszak)

 

Mindent összevetve egy zsinagóga sokkal szórakoztatóbb hely, mint egy keresztény-keresztyén templom. A Dohány utcában még papírkapedlit is adnak, legalábbis adtak, amikor - életemben egyszer - ott jártam. Beszélt a rabbi, és beszéltek a hívei is. Ki-ki a szomszédaival, arról, ami eszébe jutott. Egy parkban éreztem magam, nyugdíjas bácsik között. Vagy egy lóversenyen, futam előtt. Volt aztán persze olyan is, aki imádkozott, volt, aki olvasott. Valahogy kevéssé volt szertartás-jellege a dolognak. A József körútról kiddus (szombatfogadás, a szombat péntek napnyugtakor jön be, szombat napnyugtakor megy ki) után a fiatalok zöme átment a Szent István parki Dunapark kávéházba (tán még ma is átmegy). Politizálás, különösen rendszerkritikus politizálás nemigen volt. Persze egy zsidónak is mást jelentett a szocializmus, és egy kereszténynek is. Átlagzsidókról van szó, nem hithű kommunistákról. Utóbbiak nem foglalkoztak a gyökereikkel, olyannyira nem, hogy akár - kezdve mindjárt a rabbileszármazott Marxszal - antiszemiták is lehettek. Egy átlagzsidónak a Horthy és főleg Szálasi és a német megszállás utáni Magyarországon a "felszabadulás" felszabadulást jelentett (és jelent ma is). Ebben nem különbözött a káderektől, abban viszont igen, hogy a hozadékát nem szerette, legfeljebb elviselte, és élt benne, ahogy tudott. Ha jól, az nem státuszban levő sorstársainak volt köszönhető, hanem a sok évszázados üldöztetés következményeként örökölt alkalmazkodóképességnek és túlélésre történt szelekciónak.

Az állam és egyházak közti egyezményt legelőször a református egyház, legutoljára a katolikus egyház írta alá. Nekünk a református teológián még alkotmánytant is kellett tanulnunk. A politikáról annyi hangzott ott el, hogy "a katolikusok manapság az igazi protestánsok". És ez bizony így is volt, tisztelet a kivételnek, például Cseri Kálmánnak a Torockó térről. Híresen jó prédikátor és szigorú ember (idén tölti be hetvennegyedik esztendejét), mindazonáltal politikával ő se foglalkozott. A reformátusokat a kommunista ideológia mindig veszélytelenebbeknek és "forradalmibbnak" tartotta, mint a katolikusokat. Azok is voltak. Sőt most is azok, ha a nácizmust a kommunizmussal rokonítjuk. A természetes emberi hierarchia alkalmatlanokkal való feltöltése az egyház tekintélyének a megingatásával kezdődött. Az egyház tekintélye elsősorban magától az egyháztól ingott meg, de a végrehajtás az előreformátorok, majd a reformátorok tevékenysége következtében indult be gőzerővel, az enciklopédistákkal folytatódott, majd a "felvilágosodottakkal" és kommunistákkal tetőzött. A katolikus mozgalmakat, amelyeket az állam nem tudott az irányítása alatt tartani, viszont kifejezetten üldözték. A gyermekek nevelésével foglalkozó Regnum Marianum (Mária Királysága) közösséget 1951-ben betiltották. Konspiratív módon azonban tovább működött, és erre némely hagyomány még ma is emlékeztet, például a kirándulások helyét sokszor most sem árulják el egészen az indulásig. A bázisközösségek, szókimondóbb összejövetelek hatóságilag kifejezetten ellenjavalltak voltak. Nem sokáig adhatott elő Blankenstein Miklós plébános sem a Krisztina körúti templomban. Pedig milyen érdekes dolgokat mesélt Eckhart mesterről, erről a 12-13. századi, lázadó német dominikánus misztikusról! Ma is megszívlelendő lenne minden ideológus és valóságszeletelő számára, amit e szerzetes a szobrászatról mondott: a szobrász a fából ELVESZ. A plébános egyébként tökéletesen tisztában volt a helyzetével: nem egyszer megemlítette előadás közben, jól tudja, hogy van, aki elhivatottságból, van, aki hivatásból látogatja a templomot.

A reformáció tehát mintegy államvallássá lépett elő. Államilag támogatott vallássá és felekezetté. Nem tett neki jót. A török hódoltság alatt terjedt el Magyarországon és Erdélyben, aztán a tizenhetedik-tizennyolcadik században jött a rekatolizáció, és Erdély kivételével a protestáns főurak többsége visszatért a római egyház kebelébe, jobbágyaival és házanépével egyetemben. A reformátusoknak folyamatosan bizonyítaniuk kellett. Leginkább a szellem erejére támaszkodhattak, támaszkodtak is. Gondoljuk meg, ki mindenkit köszönhet a magyar tudomány és főleg művészet nekik, Arany Jánostól Ady Endréig, Csokonai Vitéz Mihálytól Móricz Zsigmondig. Sárospatak és Debrecen fogalom volt. A katolicizmus dominanciáját mindenkinek tudomásul kellett vennie, lelkésztől a kormányzóig. A református Horthy Miklós hivatalánál fogva kötelezően az augusztus huszadikai Szent Jobb-körmenetek élén haladt ugyan, de ezt - édesanyám mesélte - igencsak komor arccal tette. 1949-ben (igazából 1945-ben) aztán fordult a kocka. A katolikusok kerültek ellenzékbe. Nekik azonban ott volt a reformációnál ezerötszáz évvel régebbi hagyományuk és Róma. Kamatoztatták is. Egyrészt azonnal különvált az ocsú a tiszta búzától, másrészt létrehoztak egy maga nemében páratlan felsőoktatást. A református teológia a katolikus nyomába nem érhetett. Eszünkbe ne jusson, hogy egy katolikus pappal vitába szálljunk, figyelmeztettek sokszor. Nyíri Kristóf professzor filozófiaóráira bejutni is nehéz volt, akár a már említett Blankenstein Miklós előadásaira. A kispapokkal állítólag engedékenyebbek voltak - azokból kevés volt, de micsoda fegyelemben kellet élniük, mindenféle tulajdon, nemritkán pénz nélkül! -, de velünk, világiakkal annál kevésbé.

A buddhizmusnak is léteztek hagyományai Magyarországon, elég, ha csak Kőrösi Csoma Sándorra és Baktay Ervinre gondolunk. A Buddhista Missziót és a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet Hetényi Ernő alapította 1956-ban. Ő már akkor három esztendeje az Árja Maitréja Mandala Rend tagja volt. László András, a rend későbbi rendi titkára, aki - természetesen szerintem - az egyetlen komolyan vehető ember volt az intézet tanári karában, ott is hagyta őket, szóval László András azt mondta, ávós tisztként lépett be a rendbe, hivatalos engedéllyel, mi több, biztatással. Elterjedt akkoriban a pletyka, hogy Rákosi Mátyás felesége inspirálta, de ez két okból aligha volt lehetséges. Rákosi felesége, Fenya Fjodorovna Kornyilova előszöris jakut volt, s mint ilyen, legfeljebb ortodox keresztény vagy sámánista lehetett volna. De egyik sem volt, hanem kommunista. Mindenesetre a misszió és rend létezett, működött, Hetényi fordított (igaz, németből), és a nyomdája révén hozzá lehetett jutni (aranyáron) olyan kiadványokhoz (Hamvas műveihez, a tibeti, egyiptomi halottaskönyvhöz, Evolához, Guénonhoz, Scaligeróhoz, satöbbi), amelyekhez másképp sehogy. Komolyságról csak annyit, hogy László Andrásnak még németül kellett megírnia a doktori értekezését (A mindenség fénye az emberben), ki kellett küldenie Amerikába, ahol a rend nyugati ágának létrehozója, a német-bolíviai származású Lama Angarika Govinda (eredeti nevén Ernst Lothar Hoffman) élt, ezzel szemben évekkel később a nyomdász már minden szellemi teljesítmény nélkül, kvázi jutalomképp kapott doktorátust. Még 1983-ban irigykedve megjegyeztem neki, mekkora szerencséje van, hogy ő mindent olvashat, amihez nekem nincs módom hozzájutni. "Kinek van ideje olvasgatni?" - legyintett szomorúan. Igaz, a felesége nagyon szép tibeti buddhista motívumokat tudott hímezni. És ezt a doktorátust a világ összes országában elismerték, szemben például az orvosdoktorátussal, amelyet meg kellett védeni. Nem is támadta a buddhistákat senki. Kellemes, keleti színfolt volt a rend a szocializmus szürke világában, érdekesség, mint a szentendrei Dömör-kapu feletti Kőrösi-sztúpa. Más nem.

 

Folytatása következik.

 

2013. 02. 04.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1