Különbséget kell tenni a modern ember, mint tulajdonság és a jelenkori ember, mint egy általános adottság között, írja László András, némiképp a beavatással, iniciációval kapcsolatban. Most a beavatást rendkívül vulgárisan fogom értelmezni, úgy, ahogy tulajdonképpen nem lenne szabad, mert semmi köze a valóságos iniciációhoz: szó szerint, ahogy olvassák. Mint beavatást mondjuk egy titokba, bár a "titok" sem jó szó rá, ugyanis nem titok, csak nem beszélek róla, és valószínűleg nem is fogok eztán, sokat feltétlenül nem. Még azon is gondolkodtam, leírjam-e ezt a bejegyzést ide, de aztán úgy döntöttem, miért ne. Az indoklás benne lesz a tartalomban.
A jelenkori ember, folytatja László, ha egyszersmind modern ember is, akkor beavathatatlan. A beavatást ezúttal is egyszerűsítsük le - az ő értelmezéséből kiindulva - valamiféle szemléletváltásra. Tegyük hozzá még azt is, hogy "modern ember" alatt nem azt az embert érti, aki használ számítógépet és villanyárammal világít. Azt érti, aki a modern embernek megfelelően - hadd ne részletezzem, az milyen - gondolkodik. Reménye bármiféle önmegvalósításra akkor és csak akkor lehet - ezzel teljes mértékben egyetértek -, ha magában a modernséget fel tudja számolni. Persze erre sem lát sok esélyt - nincs is -, és megemlít szokása szerint egy példát. Egyikét azoknak a némiképp ironikus példáknak, amik az óráit igazán élvezetessé tették már húsz évvel ezelőtt is. Buddhista alapon azt mondjuk, folytatja - a buddhológia doktoráról és lámai rangban levő buddhista főpapról is van szó, a néhai Hamvas Béla barátjáról -, hogy minden létező metafizikai alapon felébredhet. Még sincs teljesen így. "Gondoljuk meg, hogy egy szivacsnak mondjuk mennyi mindent kellene megtennie ahhoz, hogy a különböző előfeltételeknek megfeleljen. Miken kellene átmennie ahhoz, hogy eljusson oda, hogy modern ember lesz, hogy azt aztán felszámolhassa."
Tehát ha mi - most jön az elsőként említett, vulgáris beavatás, tulajdonképpen bizalmas közlés -, értve ezalatt a HMP-t, de a Hikszoszt mindenképpen - bár, legalábbis én (mert csak magamról nyilatkozhatom teljes felelősséggel) mindenkor igyekszem azt mondani, amit valóban gondolok, csak nem mindig azonos mélységben, szóval ha mi egy az egyben kimondanánk, minden udvariaskodástól és tompítástól mentesen, amit e világról gondolunk, és amire törekszünk, akkor a "nem értés" még a jobbik eset volna. A mai, nem csak magyar átlagember gondolkodása olyan mértékben meg van fertőzve, és ez az amúgy is - finoman mondva - behatárolt felfogóképességét pluszban olyan mértékben megterheli, hogy a megértésnek és felfogásnak a halvány reménye sem igen van meg. Hát még a gyakorlatba átültetésnek. Hiába írom én pontosan a nyelvről és kommunikációról, a fogalmak zavaráról A jó királyt úgy, hogy minden szarságos kis betűt igyekszem benne megmagyarázni, ezt is csak a krém fogja félig-meddig megemészteni tudni. Pedig nem magasabb szintű, mint egy IPM magazin. Képzeljék el, hogy hány hívünk maradna, vagy lenne, ha kijelenteném, hogy a középkori (nem feudális, de ebbe nem fogunk most belemenni) államberendezkedés az, amit egyrészt még megvalósíthatónak, másrészt a történelemből az utolsó olyannak tartok, ami az emberi természetnek még megfelel? Pedig így van. De hányan értik ezt majd meg magyarázat nélkül? És kell-e egyáltalán magyarázat hozzá, nem elég egyszerűen elmondani vagy leírni a lényegét, hogy aztán az előbbiekre az égvilágon senki ne asszociáljon? Hányan értenék meg, hogy nem a karóbahúzást, lefejezést, máglyákat, boszorkányüldözést, még csak a királyokat sem értem ezalatt, hanem valami egészen mást, egészen másként kivitelezve?
És van még valami. Tételezzük fel, hogy - ez szintén László András gondolata, de nem erről - amit mondunk, a maga mélységében mindenki egyszerre elfogadja. Nem egy lebutított változatát, amelyet majd a minket követő harmadik vonal ad elő a saját és a hallgatósága szájíze szerint sok-sok embernek, hanem az eredetit. Tragédia lenne. Nincs ugyanis az a világszemlélet, amit KICSIT elferdítve, vagy csak szabálytalanul interpretálva ne lehetne teljesen tönkretenni. Úgy, hogy az agóniája után egyszer s mindenkorra felhasználhatatlanná váljon az emberiség számára. Van példa rá a történelemben? Más sincs. Az ÖSSZES világnézet, vallás, amit a maga lényegében megpróbáltak vulgarizálni, így végezte. Vagy végzi. Tessék az összes "szép" eszmére gondolni, a "szabadság, egyenlőség, testvériség"-től a kommunizmusig, a szeretet vallásától, a kereszténységtől a tolerancia vallásáig, az iszlámig.
Ez ellen három védekezés van. Az első egy olyan elméleti megalapozás, aminek már a legalacsonyabb szintű interpretációjához és megértéséhez is olyan intelligencia szükséges, amivel a többség nem rendelkezik, tehát amit a maga valójában nem lehet tömegeknek továbbadni. A második, hogy amit továbbadunk, az egyrészt a hallgatóság nyelvén legyen továbbadva, másrészt nem teljességre, hanem a részletek lassú rögzítésére törekedjen. Arra, hogy a részletek majdan egyszer összeállva azt a világot adják, amelynek a gondolata egy az egyben az emberek arcába csapva a már említett előítéletek miatt most biztosan megütközést váltana ki. A harmadik, hogy az irányítás minél több egymás mögötti szintre tagolódjon. Minél több lépcsőre. És e lépcsőkön "felfelé" haladva egyre kevesebben legyenek.
Különböző, lépcsőnként mélyülő, de az alattuk levőtől a többlet tekintetében elzárt tudással.
Mint az igazi beavatásoknál.
(Mielőtt megbánom, gyorsan közzéteszem. Soha, de soha ilyet nem fogok leírni többet, a portálra sem kerülhet föl, de ma valahogy misztikus hangulatom volt. És még úgysem veszi a kedves Olvasó komolyan, hála Istennek. Az se, aki - idézem Blankenstein Miklós plébános urat a nyolcvanas évek eleji Krisztina körúti templomból, ahol nem mindig az adott kor ideológiájának megfelelő előadásokat tartott - elhivatottságból olvassa, és az se, aki hivatásból.)
2012.09.08.