(Strómanok cselekedetei)
- De miért én, mester?
- Nézd, Máté. Engem itt mindenki ismer. Rabbi vagyok. Tanító, nem üzletember. Tehát nem kereskedhetek semmivel. A csoda, az más. Fogod ezt a hordót, elszaladsz ide a sarokra Zebedeus bácsihoz, ötven drachmáért megtöltöd borral, valahogy, amikor nem figyelnek, beleöntöd ebbe a vizesdézsába, a többit pedig rám bízod. Az örömanya anyám barátnője, és megkért, hogy tegyük emlékezetessé a fia esküvőjét. Igazán nem tagadhatom meg tőle ezt a csekélységet, különben pedig jól megfizeti. Majd holnap felkeresed, és elszámoltok. Elég lesz háromszoros szorzót alkalmaznod. Te úgyis vámszedő vagy, senki nem vár tőled mást. János meg majd megírja, persze, bizniszről egy szót sem.
- Nem lehetne, hogy te számolj el, mester? Te adod a pénzt, tiéd a bevétel. És te hoztad az üzletet is.
- Nem az enyémből adok, te agyatlan. Véletlenül nálam van a hitközség kasszája. Majd a menyegző után visszateszem. Én szegény ember vagyok, mint mindenki tudja.
- Mester!
- Tessék, Jakab.
- A könyvről lenne szó. Tudod, amit az öcsémnek javasoltál.
- Igen, igen. Az öcséd. Jól ír, fiatal kora ellenére kifejezetten jól. Pár év múlva kiadhatná. Megbolondíthatná egy kis látomással, szörnyek, vérengzés, katasztrófák, parázna, ilyesmik. Vinnék, mint a cukrot. Sőt, jobbat mondok. Írhatna mindjárt két könyvet. Majd lediktálom, aztán átfogalmazza.
- János azt kérdezi...
- Miért téged küldött, ha ő akar valamit tudni?
- Ő olyan szemérmes. De hiszen ismered. Gyerekkorában mindig lánynak nézték, akkor sem mert soha tiltakozni.
- Na jó. Mit szeretne tudni?
- Hát, ugye. A honoráriumot, izé, a részesedést.
- Tíz százalék abból, amit fizetnek. Mindenki ennyit kap. Elvégre én vagyok a szerző.
- És miért nem adjuk ki akkor a te neved alatt, mester?
- Ne légy már olyan hülye, Jakab. Hát hogy nézne az ki, hogy elkezdem fényezni magam? Ha pedig nem én írom, jogdíjat se kaphatok érte. Szegény ember vagyok. A semmiből nem lehet meggazdagodni.
- Simon!
- Parancs, mester!
- Nem akarsz saját tanítványokat?
- De hiszen magam is tanítvány vagyok! A te tanítványod, mester!
- Az nem akadály. De jó, ne hívjuk őket tanítványoknak. Mit szólnál egy párthoz?
- Alapítsák pártot, mester?
- Nem kell. Van már, csak be kell lépned. Aztán esetleg kiválsz, és viszed magaddal a híveket. Vagyis hozod.
- Kikre gondoltál, mester?
- A zelótákra. Galileai Júdás már öreg, kövér és beteg. Valaha szép drámákat írt, de beleütötte az orrát a politikába. Suszter, maradj a kaptafánál, ugye.
- Ács a tetőnél, mester?
- Nem vicces. Tehát fogod magad, és zelóta leszel. Le Edommal, ki a Római Birodalomból, szamaritánusok haza. Megdobáljátok a templomőrséget, összetörtök pár római sast, ülősztrájkot tartotok a piactéren. Fekete sapka, csinos mellény, a hátulján Júda oroszlánjával, kék-fehér csíkos kendő. Na?
- Ilyenben kell járnom?
- Nem neked, te idióta. Neked csak néha. Te csak háttérember leszel. Súgó. Majd mások elviszik a balhét.
- És mit fogok súgni?
- Azt, amit én súgok neked. Néha összefutunk, mondjuk a templom udvarán, úgyis fel kell borogatnom a konkurencia asztalait. Aztán, amikor már mi leszünk hatalmon, kirugdosod a legizgágábbakat, és befogod a pofád. Világos?
- Mint a nap, mester.
- Örülök, hogy idefáradtál, Saul.
- Nem volt könnyű, rabbi. Bárki megláthatott volna.
- Fő, hogy itt vagy. Lenne nekem hozzád egy kérésem. Persze, nem ingyen.
- Parancsolj velem.
- Nem ismersz véletlenül egy bizonyos Lukácsot? Orvos, nagyjából velem egyidős. Antiochiában született, ha jól tudom.
- Ismerem.
- Kellene nekem ez a Lukács. Az itteni orvosokat mindenki ismeri.
- Mit akarsz tőle?
- Azt, amit tanult. Hiányzanak még csodák, de egyedül nem tudom kivitelezni őket. Illés is gyógyított, Elizeus is gyógyított, az összes valamirevaló próféta gyógyított. Nekem is gyógyítanom kell, ha lehet, ugyanolyan betegségeket, mint amiket ők gyógyítottak. Nem akarok, de várják. Holdkórosok, bénák, ördöngösök. Vakok.
- Az a specialitása. A hályog és a trachoma. Hályogot zsebkéssel műt.
- Ez az! Majd ő megműti, a vak meggyógyul, de addig nem mondja el senkinek, ameddig elém nem vezetik és rá nem teszem a kezem, ez is az alku része. A tiszteletdíjon megosztozunk, 70:30 százalék arányban a javamra, elvégre én hozom a pacientúrát. Minden jelentkezőt megvizsgál, a gyógyíthatatlanokat elküldi a rákba, a többit meggyógyítjuk. Csinálja pár évig, és utána ír belőle egy könyvet.
- Egy orvosi könyvet?
- Frászt. Hippokratészt aligha tudná überolni, anélkül meg nem bolt. Egy bestsellert, az én csodáimról. Nagylelkű leszek, és viheti a jogdíj felét.
- És nekem mi ebben a bolt?
- Gondold át, Saul. Te most ugyebár farizeus vagy, egy a tízezer farizeus közül. Mit szólnál, ha teszem azt, Pál apostolnak hívnának? Pál, a vallásalapító, akiből csak egy van, és nem is lesz több. Jól hangzik?
- Hogy gondolod, rabbi?
- Most elkezdesz rám és a követőimre köpködni. Az se baj, ha valakinek a kivégzésében segédkezel, csak hitelesebbé teszi a dolgot. Aztán egy szép napon, amikor én már messze járok, megvilágosodsz. Nem itt, mert itt túlságosan jól ismernek, de nem is túl messze. Damaszkusz például tökéletes helyszín. Kijelented, hogy megjelentem neked. Más nem fogja ugyan látni, dehát végtére is neked jelentem meg. Onnantól azt csinálsz a nevemben, amit akarsz. Én már megalapoztam az egészet, többek között a csodákkal, melyekben segítesz. Lukács majd megírja a te történetedet is, ha szépen megkéred, még helyetted is ír ezt-azt, elég néhány levél, amiben felfényezed magad, aztán majd riszteltek. Előtte természetesen nevet változtatsz, a Saulnak úgy sincs túl jó hangzása Dávid óta. Na?
- Áll az alku, főnök.
2016. 05. 04.