Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

"Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai" - kezdődik a Teremtés könyve 11. fejezete. Az emberek "...így szóltak: "Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak és NE SZÓRÓDJUNK SZÉT A FÖLDÖN!" Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek. Így szólt: "Nézzétek, EGY NÉPET ALKOTNAK ÉS EGY NYELVET BESZÉLNEK. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. EZUTÁN SEMMI SEM LESZ NEKIK LEHETETLEN, AMINEK A MEGVALÓSÍTÁSÁT ELGONDOLJÁK. Ezért szálljunk le, és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!"
 
Bábel, ahol a torony állott, BABILON városának héber neve. Babilont egy hét és egy majdnem nyolc méter vastagságú városfal védte, árokkal, amelynek csak a fala három és fél méter vastag volt, és összesen hatszáz /!/ őrtoronnyal. Babilonban állt a Krisztus előtt körülbelül kétezer évvel, nyolcvanötmillió /!/ égetett téglából épült, majdnem száz méter magas Étemenanki, Marduk isten zikkuratja /lépcsős toronytemploma/, a bibliai BÁBEL TORNYA. Babilon bejáratáig, az Istár-kapuig hét méter magas falak között egy harminchárom méter széles út vezetett, a falakon Istár szent állatát, az oroszlánt ábrázoló százhúsz domborművel. A támadó ellenség nem érezhette magát különbül, mint Dániel próféta, amikor a Biblia szerint a méd Dárius /I. Dareiosz perzsa király/ parancsára ugyanitt az oroszlánok barlangjába vetették. Dániel Nabu-kuduri-uszur /Nabukodonozor/ király idejében került Babilonba. Nabukodonozor fia, Bél-sar-uszur /Belsazár/ lakomáján egy kéz négy szót írt a palota falára. Dániel /Dániel könyve 5:25-28/ megfejtette a szavak jelentését: mené, mené - Isten számba vette királyságodat, mondta a próféta, és véget vetett neki, tekél - MEGMÉRT A MÉRLEGEN ÉS KÖNNYŰNEK TALÁLT, parszin - feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta.
 
Az emberek "szellemi alapja" általában három fázisban jön létre. Kisgyermekkorban, amikor az érzelmi-emocionális befolyások a hangsúlyosak, ezek igénybevételével TANÍTJÁK őket, középiskolás kortól tanulmányaik befejeztéig megpróbálnak GONDOLKODNI /ezért is annyira fontos, hogy ezt az időszakot az ember még ne a megélhetésre koncentrálva töltse el/, ezek után pedig ismét a -gyermekkori hatásokra támaszkodó- érzelmek kerülnek előtérbe, vagyis az új elemek -egyre ritkább- befogadásának legfontosabb szempontja a MEGTETSZÉS lesz, és az indoklást -ha egyáltalán szükségét érzik- ehhez igazítják. Amikor ez az egész, általában önellentmondások, ostobaságok és előítéletek tömegével terhelt, zavaros konglomerátum megmerevedik, mondják azt, hogy kialakult a VILÁGNÉZETÜK. Átgondolt, legalább nagy vonalakban következetes, saját gondolkodási rendszer kialakítására történő kísérlettel majdnem olyan ritkán lehet találkozni, mint jegesmedvével a Szaharában. Egyszer Diogenészt végigvezették egy gyönyörű házon. Mindent arany, ezüst, márvány borított, szökőkutak csobogtak, az ablakokat művészi gonddal szőtt függönyök takarták. Amikor a látogatás végén visszaértek az előcsarnokba, amely ugyanolyan szép volt, mint a ház egésze, Diogenész, megköszörülve torkát a vezetője homlokára köpött. "Mi okod volt erre?" - kérdezte a vezető, mihelyt felocsúdott első meglepetéséből. "Semmi," -válaszolta a filozófus - "csak ennél csúnyább helyet nem találtam, ahova köphetnék." Van egy másik történet is, szintén Diogenésszel. A filozófus egyszer egy parkban sétálva felfigyelt egy emberre, aki magába mélyedve üldögélt egy padon. "Mivel foglalkozol ilyen intenzíven, barátom?" - szólította meg a töprengőt. "Önmagammal társalgok" - hangzott a felelet. "Tedd azt, barátom," -mondta Diogenész - "de vigyázz, kérlek, és légy nagyon résen: rossz emberrel társalogsz."
Két probléma van tehát. Az egyik, hogy az emberek zömének fogalma sincs, miről beszél a másik, és fogalma sincs arról sem, hogy miről beszél ő maga. Az összezavart nyelv nem csupán azt jelenti, hogy a magyar nem érti meg a hollandot, hanem azt is, hogy nem érti meg a másik magyart. Nem csak azért nem érti meg, mert nem képes rá, hanem elsősorban azért, mert A LEGHALVÁNYABB KÍSÉRLETET SEM TESZI ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY AZOKNAK A KIFEJEZÉSEKNEK A DEFINÍCIÓJÁT, AMELYEKET MINDKETTEN HASZNÁLNAK, A MÁSIKKAL EGYEZTESSE. Ezt ugyanakkor SAJÁT MAGÁBAN is elmulasztja: a szavaknak semmivel nincs több értelme számára, mint Pavlov kutyája számára a csengőszónak vagy áramütésnek.
 
Olvastam nemrég egy bejegyzést: "Az értelmiség árulása" volt a címe. Hogy ki írta, vagy aki írta, kitől idézte, teljesen lényegtelen. Az első két mondat, ami egyben az egész opusz esszenciáját is képezi, így hangzik: "A magyar nép fennmaradására esély sincsen mindaddig, amíg nem jön létre egy valóban a népből származó, kizárólag a nemzetünk sorsa iránt elkötelezett PLEBEJUS ÉRTELMISÉG. Immár több mint 60 esztendeje egyáltalán nincsen a magyarság szolgálatában álló intellektuális réteg." E két mondat leírása előtt mindössze a következőket kellett volna tisztáznia magában a szerzőnek: mit nevez magyar népnek /és mit nem/, mit nevez nemzetnek /és mit nem/, mit nevez plebejusnak /és mit nem/, mit nevez értelmiségnek /és mit nem/, kiket ért a magyarságot több, mint hatvan esztendővel ezelőtt szolgálók alatt /és kiket nem/, en bloc mit ért a magyarság szolgálata alatt /és mit nem/, mi történt azokkal, akik több, mint hatvan esztendővel ezelőtt a magyarságot szolgálták /és miért/, az értelmiség azonos-e az intellektuális réteggel /avagy nem/? E kérdéssornak csak a végét fogjuk megpiszkálni a szemléletesség kedvéért /pedig a "plebejus" huszonegyedik századi értelmezése sokkal izgalmasabb téma volna/. A magyarság szolgálatában álló intellektuális réteg négy okból szűnhetett meg: 1. megszűnt a magyarság, 2. a magyarság nem szűnt meg, de az intellektuális réteg már nem szolgálja, esetleg 3. már nem intellektuális, vagy 4. megszűnt rétegnek lenni. Nos, fogadjuk most el, hogy a magyarság -bár még ez is értelmezés kérdése- nem szűnt meg. A második világháború előtti értelmiség helyén hagyott /nagyobbik/ része -mit is tehetett volna mást- a kommunista diktatúra idején tovább végezte munkáját. Ha e munka célja csak és kizárólag a rezsim építése volt, és a rezsim /mennyi "ha"/ csak és kizárólag a magyarság megsemmisítésén munkálkodott, akkor már csak egyetlen kérdés merül fel: mi tekinthető ezeknek az embereknek a részéről árulásnak? A korábbi tevékenységük fejezte ki valódi énjüket, vagy éppen a kommunista éra alatti, vagyis most követtek el árulást, vagy éppen AZELŐTT? Hogy ez mennyire nem akadémikus és életidegen okoskodás, ahhoz elegendő egy idézet: "én a szocializmusra esküdtem fel, esküszegő pedig nem leszek, nem olyan fából faragtak". Ezt Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke mondta, a rendszerváltozás előtt. A régi értelmiség másik része nem értelmiségi -fizikai- munkakörbe került. A tiszapalkonyai raktároshoz, Hamvas Bélához hasonlóan azonban ettől még nem szűnt meg intellektuálisnak lenni, annak ellenére, hogy a világ egyetlen felmérése sem sorolta volna az értelmiséghez.
 
Azok az emberek, akik ilyeneket leírnak, mint az idézett szöveg, és ilyeneket, sőt még ilyenebbeket mondanak, nem összefüggésekben gondolkodnak, hanem KULCSSZAVAKBAN. Megértésről, ember és ember közti kommunikációról már régen nincs szó, csak feltételes reflexekről.
 
Reflexekről, amelyeknek hatására kicsordul a nyál, vagy felhangzik az üvöltés.
 

2010.08.14.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1