"Majd Vén Árny lesz az ifjuból,
S bolyong, mint Földi Hulladék,
Ékkővel, arannyal tele,
Nagy szorgalma jutalmaképp.
Kincsei: Lelke ékei,
Vágy-telt szemből hullt gyöngy s rubin,
Fájó szív nagy-sok aranya,
Mártír-jaj s hars szerelmi kín.
Kincsei: étke-itala,
Koldús- s szegénynek java táp;
Vándornak, aki útra kelt,
Mindig megnyitja ajtaját." (William Blake: A lélekutazó)
Talán ő maga sem értette, amiket írt, mondták Blake-ről. Lehetséges. Talán ő maga sem. Az az igazi. A lényeget nem lehet megérteni. Nem is kell. Nem arra való. Két nagy versgyűjteménye, Az ártatlanság dalai és A tapasztalás dalai egymás kiegészítése. Minden versnek, ami az egyikben szerepel, van egy ellentétpárja a másikban. A Bárány és a Tigris. A Tigris az tigris. De a Bárány, az evangéliumok Báránya nem csak az a szelíd áldozat, tanították a teológián, akinek az átlagember tartja. "Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hoznia földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége." (Máté 10, 34-36)
"Menjetek ki egy legelőre. Nézzétek meg, mi marad egy birkacsorda levonulása után" - tette hozzá a professzor.
Determinatio negatio est, minden meghatározás tagadást zár magában, írta egy Baruch d'Espinoza nevű, portugál származású holland zsidó az 1660-as években. Az amszterdami zsinagógából már korábban, huszonnégy esztendősen kiátkozták: "Legyen átkozott nappal, s átkozott éjszaka; átkozott, ha lefekszik, s ha felkel, kimegy vagy bejön. Soha többé ne adjon néki az Úr bocsánatot, ne ismerje meg őt! Izzon fel mindezentúl az Úr dühe és neheztelése eme férfi ellen, sújtsa őt a törvény könyvének minden átkával, s törölje ki még nevét is az égbolt alól." Huszonegy év múlva Isten lesújtott e férfiúra, bár nevét nem törölte ki az égbolt alól: Spinoza negyvenötödik életévében, miután visszautasította a heidelbergi egyetem katedráját, üvegcsiszolóként szerzett tüdőbajában meghalt. Az egyházak soha nem szerették a következtetéseket.
A lényeget tapasztalni sem lehet. De tapasztalatokkal el lehet jutni hozzá. Megismeréssel. Felismeréssel. Már többször láttam egy képet: Krisztus szkanderezik az ördöggel. Giccs, fintorog az Olvasó. Az, de mégis kifejező. Isten harcát fejezi ki a Gonosszal. Amely gonosznak a tagadása... Isten. És viszont. Egyikben a másik. És mi lesz ennek a szkandernek a vége? Mondja ki az Olvasó.
Csepp kétsége se legyen felőle: ezért a gondolatért a keresztények nem érték volna be a kiátkozással.
De az előbbiek nem csak Istenre vonatkoznak. Mindenre. Mindenre, ami VAN. Mindenre, amit tételezünk. "És akkor... akkor nem lesz semmi?" - kérdezi a szőke nő megszeppenve. Nem kell aggódni: ameddig BÁRMIRŐL/BÁRKIRŐL tud, addig az lesz. Nem írom ide, hogy "számára", mert értelmetlen. A "BÁRMIRŐL" se pontos: BÁRMIT. Valamit. Valakit. Úgy éli át, hogy "valamiről/valakiről" tud, de azért élheti át úgy, mert "VALAMIT/VALAKIT" tud. Hiszek - hiszi, aki hiszi - egy katolikus (egyetemes) anyaszentegyházat. Azért van, mert hiszi. Nem elhiszi, hanem HISZI. Ha már nem kell a nicea-konstantinápolyi hitvallást úgy mondania, hogy "Hiszek egy Istenben", akkor beteljesültek az idők.
A lényeg az igenlés és tagadás összege. Ki adja össze, ki nem: kurva jól gondolja át, kedves Olvasó, mielőtt kidobja ezt az írást a szemétbe.
A "gazdagság" a művészettel kapcsolatban merült fel tegnap. "A művészet produktuma a műalkotás. Az pedig magáért beszél. Ha jobban érted a nyelvét, jobban gazdagít." A művészet nyelvének az értése a műtárgynak, mint szakmunkának a megítélése végett érdekes. Mennyi rejtett finomság, fedezi fel a műértő. Micsoda TECHNIKA! Lehet műremek egy autó? Hogyne lehetne! Az illesztések pontossága, a fényezés színvonala, a kárpitok tökéletessége? Az, amit a hozzáértő tud legjobban megítélni? Nem. Egy mesterremek láttán lehet gyönyört érezni, különösen a másik mesternek, de nem ez a művészet. A művészet az, ami az egészből sugárzik. Az, amit nem lehet szavakba foglalni. Amit nem lehet még körül sem írni. Amit túlmutat az érzékelésen is. Ami közös az ilyen autóban és Michelangelo Dávid-szobrában.
De, hogy gazdagít-e? Megmutatom neked, hogy hol vannak a házadban elrejtve a nagypapádtól örökölt kincsek. Gazdagítottalak? Ha igen, akkor a művészet gazdagít. Akkor bármi gazdagít, amire ráébredünk. AMI MINDIG IS A MIÉNK VOLT.
Szegény az, aki szegénynek érzi magát. Gazdag, aki gazdagnak. Aki úgy érzi, hogy mindene megvan, amire vágyott. A vágy és a szegénység-gazdagság kéz a kézben járnak. Mert ez utóbbi egy és ugyanaz. Végső lényegében annak az összeadásnak az eredménye, amit két bekezdéssel elébb vázoltam. Buddha is "csak" ennyit fedezett fel. A zsidók is pedzették. "Az ember ökölbe szorított kézzel jön a világra, és kinyújtott tenyérrel hagyja el azt." Nem visz innét magával semmit. De NEM IS HAGY EL SEMMIT. Mert -
Akkor mit HOZ? Vágyat. Ami VALAMIRE irányul. Gazdag (megelégedett) szeretne lenni. Így, vagy úgy. Amivel - úgy gondolja - a vágyat kiolthatja. Pedig ELEVE GAZDAG. Születésétől fogva, ha putriba hozza a gólya, ha palotába. Attól függ, hogy felismeri-e és megelégszik-e vele. De ha ő nem azt szeretné! Vagy nem annyit. Hiába mondja neki a Hamvas nyomdokain járó Weöres Sándor: "Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad. / Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad. / Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad. / Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad. / Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad. / Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad. / Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad. / Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad. / Törd át gátjaid - a világ legyél te magad. / VEDD EGYBE ÉLETED-HALÁLOD - A TELJESSÉG LEGYÉL TE MAGAD." (Tíz lépcső)
És hiába mondja neki az evangelista: "Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét e világban, az megmenti az örök életre." János 12, 25. A szinoptikusok nem egészen így írják: ők mindhárman az "énértem" szót is Krisztus szájába adják, amikor az elvesztésről beszél, és nem használják a "gyűlölni" kifejezést. János szenvedélyes volt. És persze gnosztikus.
Az ember (is) VÁGYBÓL születik. Vágyat hoz, és vágyból lesz. Meg akar elégülni. KI akar elégülni. Pontosan, ahogy Weöres megfogalmazta. Csak megtéveszti a sokaság és a birtoklás illúziója. KI helyett MEG. Kivonás helyett hozzáadás. Amit akár az ördög kísértésével is lehet azonosítani. Ahogy Máté írja a 4, 8-9-ben. Aki akarja, olvassa el.
Ha pedig valaki vággyal távozik e világból -
Az örök kárhozat, a TIGRISSEL párzó sárkányként ábrázolt létesülési forgatag, a lélekvándorlás tana, mind erről szólnak.
Ameddig vágy van, van gazdagság is. Ameddig van gazdagság, addig van szegénység is. És ameddig szegénység van, addig nincs kielégülés.
Addig nincs vége.
2015. 05. 29.