"Mikor érted meg, hogy annak, amit te támogatsz, NINCS JÖVŐJE??? Csak jövő utáni jövője van, de azt nem ezek az emberek képviselik. Ezek közönséges csalók és tolvajok. Természetesen az ellenfeleik jelentős része is, akik velük szemben - de ez nem menti őket - a csalók és tolvajok szabad versenyét akarják. Ők fognak győzni."
Ezt a levelet ma írtam valakinek. Gyakorló katolikus - mindjárt szó lesz erről is -, aki Orbán Viktor hatalombitorlását összeköti Krisztussal. Nincs vele egyedül. Ha majd ezt az írást olvassa, valószínűleg ugyanazt szűri majd le belőle, amit az eddigiekből: "mérhetetlenül gyűlölöd Orbánt, és ez elvakulttá tesz". Nem gyűlölök senkit, ezt ő is tudja, de így könnyebb neki. Lassan ott tartunk, mint a viccbéli ápoltnál, aki a pszichiátria kertjében fűzőjénél fogva egy félcipőt húz maga után. "Nahát, Kovács úr, milyen szép új kutyája van!" - örvendezik az orvos, amikor meglátja. "Megbolondult, doktor úr? Ez egy félcipő."
Ha tetszik Önöknek, ha nem, az Önök feje felett nem Grál-lovagok küzdelme zajlik. Ha üzletről lenne szó - üzletről van szó -, akkor a harc tárgya annyi és csak annyi, hogy MONOPÓLIUM VAGY VERSENY. A tét persze sokkal több. A tét az, hogy emberek akarunk-e lenni, vagy (minden értelemben) fogyasztók. Az előbb vázolt mindkét kimenetben fogyasztók leszünk. Az "ember" odébb van. A jövőben, de van egy olyan opció is, hogy csak a múltban. Ettől függetlenül a monopóliumok hosszú távon ebben a világban sem játszanak. Senkinek nem érdeke, hogy játsszanak. Vannak, akik abba a tévedésbe esnek, hogy de igen, azé, aki birtokolja őket. Ilyen Orbán Viktor. Ehhez a tévedéshez rögtön egy másik tévedés is társul: hogy a monopólium az idők végeztéig megtartható. Ilyet a buta ember is csak monopolhelyzetben mond. Az okos ember nem monopolhelyzetre rendezkedik be, mert arra is gondol, hogy mi van, ha egyszer elveszíti a monopóliumát. Ha másé lesz. Nem bölcs dolog "mindent vagy semmit" játszani. Könnyen "semmi" lehet belőle. Képzeljenek el egy olyan államot, amelynek jogrendszerét úgy állították össze, hogy egyetlen párt hatalombirtoklását segíti. És képzeljék el, hogy Önök ennek a pártnak az elnöke, aki ezzel a hatalommal gátlástalanul él és visszaél. Pontosítok: a visszaélés és gátlástalanság csak a mi szemükben visszaélés és gátlástalanság, az övében rendeltetésszerű használat. Hiszen az volt a célja, hogy azt tehessen, amit akar, és azt vehesse el, amit csak megkíván. Övé az összes lehetőség, a vetélytársainak nem hagyott semmit. És most képzeljék el, hogy valahogy megbuknak, és egy csapásra az ő helyükön találják magukat. Minden, amit eddig a saját erősítésükért tettek, a visszájára fordul. Király vagy koldus. Nem király vagy herceg, hanem király vagy koldus. Ez a kérdés, és ezért bukik meg minden hatalmi monopólium. Ezért fog megbukni ez is.
Mi a megoldás? - kérdezte az illető. Ezt is tudta, de ő szeret kérdezni.
"Egy pártfüggetlen tiszta prezidenciális rendszer, valóságos önkormányzatokkal. Milliószor leírtam. Ahol az egyház sem függvénye a hatalomnak. És vice versa." Ó, ó, ó, ingatta a fejét. "Az egyház/ak függetlenek. ...Hivatalosan a Vatikáni Államközi Megállapodásra hivatkozhatnék, melynek köpönyege alatt történtek a protestánsokkal kötött rendezések, de még a MAZSIHISZ is...
De mint gyakorló katolikus is, különbséget tudok tenni ... hidd el, függetlenek." Ez már annyira vicces, hogy nem is kellene tovább ragozni. Talán a wormsi konkordátum (1122, az invesztitúraharc - az egyházi vezetők beiktatása körüli harc - lezárása) volt az utolsó ilyen időszak, de az sem. A német-római császárok e szerint is beleszólhattak a vitákba, a püspököknek pedig hűségesküt kellett tenniük neki. De mindettől függetlenül elég két lapos pillantás, egyik a római katolikus, másik a református egyházra. Legyünk nagyvonalúak: mindezek utóbbi száz évére.
A nagy egyházak ma Magyarországon a hatalom szócsövei és propagandistái, emellett pedig közpénzkivonási katalizátorok, és ezzel szoros összefüggésben pártemberek parkolópályái, akik egyúttal a pénzkivonás felügyelői is. Nem a perselypénzre gondolok, hanem azokra az intézményekre, és azok működésére, amelyeket az egyházak "irányítása" alá utaltak. Erdő Péter nem véletlenül ódzkodott az iskoláktól.
Most kéne abbahagyni. Sokszor meghallgatnám Orbán Viktor helyében. Sokszor meghallgattam volna. Mert ma már lehet, hogy késő. Én legutoljára nem Kovács Katitól hallottam, hanem egy úszómester-kabinostól a Városmajor utcai uszodában. A soron következő vendég arcába nézett, este kilenc körül, és úgy énekelte. "Boldog vége ennek úgysem lesz, / nálam százszor jobbat érdemelsz."
Neki legalább volt humora.
2016. 03. 04.